CARP EXPERT COMPACT PONTYBÖLCSŐ

Carp Expert Compact pontybölcső

Szerencsére manapság nagy hangsúlyt fektetnek a halak védelmére, ezért létrehoztuk a Carp Expert Compact pontybölcsőt. Méretei: 120 x 70 cm, így a legnagyobb pontyokat is biztonságban tudhatjuk benne, amíg kiszabadítjuk belőlük a horgot, lefertőtlenítjük a sebet és készül a pár fotó a fogásról. Erős alumínium váza miatt nagyon stabil. 25 mm oldal szélességű zárt szelvényből épül fel, mely által a teherbírása megközelíti az 50 kg-ot. Gyöngyvászon matraca és anyaga nagyfokú védelmet biztosít a halak számára. Strapabíró, erős, nem szakad ki, nem érik el, a horog nehezebben akad bele.

A bölcső végén két háló található, mely biztosítja, hogy a felesleges víz elfolyhasson. Állítható lábakkal rendelkezik, így a legváltozatosabb terepviszonyok között is fel tudjuk állítani és stabilizálni. Magassága 50 cm, amit még +5 cm-rel meg tudunk toldani az állítható lábaknak köszönhetően.

Ez a magasság már tökéletes ahhoz, hogy mellé guggolva, térdelve, kényelmesen tudjunk horgot szabadítani és fertőtleníteni. Valamint biztonságosan tudunk pózolni is a hallal, mert ha meg is ugrik és le kell tennünk, akkor pár centire ott van alatta a bölcső és nem esik rá, hanem finoman bele tudjuk engedni. Matracoknál ez nagy probléma volt eddig.

Nagy méretű sártalpakkal rendelkezik, melyek illeszkednek a talaj dőlésszögéhez, kavicsos és agyagos terepen egyaránt kiváló.

Összerakása egyszerű, mely a következő momentumokat igényli:
- Hajtsuk ki kétoldali lábait, majd fűzzük át a végeken a kereszt tartó rudakat. A kereszttartó rudakon található kis lukak pontosan illeszkednek a fő váz rögzítő részeibe.
- Ezután a gyorszáras lábakkal állítsuk be a vízszintes és stabil pozíciót.

Azon pontyhorgászainknak ajánljuk, akik egy kiváló minőségű, ám mégis kedvező árfekvésű pontybölcsőre vágynak.

Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Típus Méret Terhelhetőség Jellemző
73756-601 CARP EXPERT COMPACT PONTYBÖLCSŐ 28 990 Ft
- +
Kosárba Compact120x70x50 cm50 kgÖsszecsukható
KAMASAKI PONTYMATRAC 100X60CM
3 990 Ft
Részletek
CARP EXPERT ORIGINAL PONTYMATRAC 130x85 CM
10 490 Ft
Részletek
CARP ZOOM ÁLLVÁNYOS PONTYBÖLCSŐ
27 990 Ft
Részletek
CARP ZOOM FIX LÁBÚ ÁLLVÁNYOS PONTYBÖLCSŐ 120X69X43CM
19 990 Ft
Részletek
DELPHIN WSM MÉRLEGELŐ TÁSKA 125X45 CM
25 490 Ft
Részletek
CARP ZOOM MÉRLEGELŐ ÁLLVÁNY
14 990 Ft
Részletek
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és 06:00 ...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel, így ...

Akasztói pontycsodák
Megjelent: 2025. június 26. | Forrás: Halmos Mihály

Még április utolsó hetében kapott kis csapatunk lehetőséget arra, hogy az Alföld szívében, az akasztói pontyparadicsomban horgásszon. A gyönyörű környezetnek, a színükben, méretükben és habitusukban is különleges, saját nevelésű szíki óriáspontyoknak ugyan ki tudott volna ellenállni? A nappali órák nyarat idéző hősokkja, és a napok óta változatlanul magas légnyomás nem sok jóval kecsegtetett, de még szép, hogy megpróbáltuk. A klasszikus, sokat hallott ...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake III.
Megjelent: 2025. április 24. | Forrás: Halmos Mihály

Idei katlovi pontyos túránk dátuma az esztendő legcsapadékosabb hetére esett. Ez a szeptemberi hét tényleg a monszunról, és szerencsére azért a pontyokról is szólt, bár ez utóbbiról nem voltunk teljesen meggyőződve, amikor a végig zuhogó esőben, szinte télies sötétséget idéző vastag felhőtakaró alatt utazva falta fel kis csapatunk a Prága felé vezető 500 kilométert.  Négy fős társaságunk a katlovi pontyparadicsom egyes számú állását foglalhatta ...

TigAir Nut-tal a Dália tavon
Megjelent: 2024. augusztus 10. | Forrás: Heincz András

Ismerd meg kishazádat jeligével 80%-ban nem ugyan azon tavon horgászom, hanem inkább hegyen-völgyön át barangolva szeretek eljutni egy-egy kiszemelt szép vidékre és annak is a horgászható tavaira! Így került látótérbe a Dália-tavak, amely egészséges, szép halai és sokszínűsége miatt is ismerős a horgászok között. 4 tóból álló rendszerről van szó melyből 3 már üzemel. Egy vadregényes pergető tó, egy náddal tarkított feederes-úszós tó és a hova ...