A hideg vízi pontyhorgászat során figyelembe kell vennünk azt az el nem hanyagolható tényt, hogy a pontyok aktivitása az ősz elejéhez képest jelentősen csökkent. A horgászatunk sikeressége a megfelelő technika és a csali használatán múlik! Hűlő, 12 foknál alacsonyabb vizeken is előszeretettel alkalmazom a PVA módszer előnyeit, ott, ahol dobótávon belül számíthatok a pontyok kapásaira. Novemberi horgászatom helyszínéül a ...
A február végi fagyok miatt eléggé beszűkültek a pergetési lehetőségeim, ugyanis a csukázás ki volt zárva, a közelgő süllőtilalom miatt már a tüskéshátúakat nem akartam zavarni, illetve a domolykózáshoz jócskán visszahűlt a víz. Ekkor érkezett "mentőövként" Szepka barátom és csapattársam meghívása, hogy menjek el vele pergetni a nagycsécsi tóra, ahol igazán különleges élményben lehet részem, ugyanis pisztrángra fogunk horgászni. Ki tudna egy ...
A method feeder horgászatra készült felszerelések sorát hivatott erősíteni a nemrégiben megjelent CXP újdonság, a Fine Method család. Kimondottan angolos tavakra való finomabb pálcák ezek, melyek nyéltag feletti átmérője alig nagyobb a karcsú waggler úszókénál. A horgászat népszerűsége következtében egyre szaporábbak Magyarországon a szórakoztató jellegű tavacskák. Angolos jelleggel, kis területen elterülő, viszont annál intenzívebb 2-3 nyaras ...
A múlt nyáron jókat balinoztam, az ősszel sokat pergettem csukákra, gyakran wobblereztem süllőkre, bőven tesztelhettem a Wizard termékeket. Szívesen végeztem a „munkát”, amely a pergetőbotok tekintetében csak részben volt újdonság. A pálcák széles családjába tagozódtak be a jól bevált Bokor Spin-es pálcák immár hosszú ideje bizonyító darabjai is. Ezek mellett több pergetőorsó, új zsinórok, műcsalik, apróbb kiegészítő kellékek is alkotói ...
A süllőfogás egyre szerényebb esélyekkel kecsegtet itt lent, a déli Tisza szakaszon, ám késő ősztől a fajlagos tilalom kezdetéig mégis sűrűn csónakba szállok és nyomukba eredek. Elöljáróban, no meg azért is, mert azt gondolom, így illik, néhány szóban bemutatkozom én is, és azt is elárulom, hogyan kerül az a bizonyos csizma az asztalra, vagyis a Wizard pergetőfelszerelés a csónakomba. Minden lényeges a képen, az új felszerelés, a Tisza és ...
A népi hiedelem úgy tartja, hogy amilyen az újév első napja, olyan lesz a többi is. Bár nem vagyok babonás ember, nem vállaltam felesleges kockázatot, így január 1-jét bekarikáztam a fogási naplómban. Viszont a halfogás aznap elmaradt, ezért 2025 második horgászatán már biztosra mentem és spiccbotot ragadva a közeli csatornára látogattam... Az újév első napját villantózással kezdtem... ... viszont csak szép fotókkal lettem ...
Az október elején sok csapadékkal betörő hidegfronthoz időzítettem soron következő fehérvárcsurgói horgászatomat. Bíztam a pontyok aktivitásában, és természetesen egyik kedvenc fűszeres bojlim szelektáló hatásában. Elmondhatatlanul kíváncsi voltam, mit tudok kihozni az aktuális helyzetből partról, dobós pecával, ráadásul egyetlen zacskónyi huszonnégyes Reddel! Semmit sem cifráztam túl, két bottal, a kényelmesen megdobható és dobócsővel ...
A 2024-es évben a Benzar Mix palettája több olyan botcsaláddal bővült, amelyeket mi magunk is izgatottan vártunk. Én kifejezetten rajongok az extrán finom pálcákért, ezért számomra a Concourse Light feederek megérkezése gyermeki boldogságot jelentett. Már első alkalommal, amikor kézbe vettem őket lenyűgözött az a csúcsminőség, amit ezek a botok képviselnek. Kíváncsian vártam az első horgászatot, ahol a képességeit is megtapasztalhattam. Alapvetően ...
2024-ben is megrendezésre került a Nőtincsi Szent István tavon a kétfordulós harcsafogó verseny. A tavaszi és őszi fordulókból álló verseny a szokásokhoz híven teltházzal indult. A tavaszi fordulót két részre bontották, ahol 10-10 csapat indulhatott pár hetes különbséggel. A második idősávban foglaltunk helyet a Catmagnet teammel. A tavaszi fordulókból 16 csapat juthatott tovább az őszi döntőbe. Csapatunknak (Blaskó Gábor, Kiss Tamás, Nieto Ramón) a ...
Azok, akik method pecával kergetnék a halakat, mára óriási választékból tudnak szemezgetni a horgászbotok tekintetében. Az egészen kis dobósúlyú, rövid és rendkívül finom pálcáktól kezdve, egészen az akár 450cm hosszúságú, bojlis dobósúlyokat kenterbe verő botokig bezárólag töprenghet az ember, hogy melyiket válassza. Ezen rengeteg sűrűjében található meg az új CXP Power Method Feeder. A felsőbb kategóriás, minőségi, puha tokban érkező 3+3 ...