CARP EXPERT 6HÓNAPOS SPODMIX 1KG
A főtt magvak használata alapvető fontosságú a keszegek, kárászok, pontyok és amurok horgászatában!


Itt elsősorban a búzáról és kukoricáról beszélünk, ezen felül a spodmixben a két összetevőhöz kendermag is társul.
Egyaránt biztosítanak fehérjedús és szénhidrátokban gazdag táplálékot.

A főtt magvak előnye a száraz, vagy áztatott társaikhoz képest, hogy a halak sokkal szívesebben fogyasztják, illetve sokkal könnyebben és hamarabb meg is emésztik. Így nem kell attól tartanunk, hogy az etetésünkre tévedő halak majd csak 1-2 nappal később szeretnének újra táplálékhoz jutni.
Különösen fontos ez olyan tavakon, egyéb természetes vizeken, ahol alacsony a hal sűrűség.

Ízesítetlen változatokban kerülnek forgalomba, így vagy ebben az állapotban kínáljuk fel a halaknak, vagy saját magunk szabályozhatjuk, melyik aromából és mennyi kerül bele a keverékbe.
Aromásítása főként tavasszal és ősszel ajánlott, nyári időszakban a természetes, natúr ízük, illatuk utánozhatatlan. Bojlis horgászatokra, túrákra is kifejezetten ajánljuk őket, mivel a nagytestű pontyok, amurok éppen úgy előnyben részesítik az apró magvakat, mint a bojlit, vagy pelletet. A kukorica jelentőségét pedig nem kell bemutatni.

Bejuttatása spombbal, vagy rakétával könnyedén és nagy mennyiségben megoldható. Kedvező áruk miatt, nagy mennyiségben használva, szoktató etetésre is alkalmas.
Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Egység ár Típus Kiszerelés
98011-169 CARP EXPERT 6 HÓNAPOS SPODMIX 1 KG 1 290 Ft
- +
Kosárba 1290 Ft/KG Mag mix1 kg
CARP EXPERT KUKORICA
1 290 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT HOLIDAY MIX
1 590 Ft
Részletek
CARP EXPERT NATÚR KENDER
2 190 Ft
Részletek
TÍMÁR MIX PÖRKÖLT ŐRÖLT KENDERMAG
2 690 Ft
Részletek
CARP EXPERT ETETŐ MIX
1 190 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT FŐTT KUKORICA
990 Ft-tól
Részletek
Duna, halak, évszakok
Megjelent: 2023. augusztus 12. | Forrás: Halmos Mihály

Legnagyobb folyónk az esztendő minden hónapjában tartogat meglepetést, de mégis a békés halak eredményes fogása szempontjából a tavasztól az ősz végéig tartó időszak a legkiemelkedőbb. Az izgalmas, halakban gazdag folyóvízi pecák sikerét az aktuális vízállásnál optimális haltartó helyek ismerete határozza meg a felmelegedés időszakától egészen az októberi-novemberi lehűlésekig. Nincs ez másképpen a bolognai botos úsztatásnál sem. Fontos tudnunk a helyi ...

Márnák wafterrel - Szabó Bence
Megjelent: 2024. március 07.

A dunai, feederes horgászatok során amennyiben szóba kerülnek a csalik, szinte mindenkinek egyből a csonti jut az eszébe. Sokáig így volt ezzel Szabó Bence is, azonban az elmúlt hónapokban egyre többet kísérletezett márnás horgászatai során a különféle wafterekkel, amelyek meglepően eredményesnek bizonyultak az Öreg Folyón is! Ennek, azaz a wafter csalikkal történő dunai feeder horgászatnak a sajátosságait mutatja be Bence ebben a videóban.