IBITE CIGAR NEON RED ÚSZÓ

iBite Cigar Neon Red úszó

iBite, maga a márka is érdekesen cseng, mely sejtet egyfajta technikai újítást önmagában is. Ez igaz minden szérián belüli termékre. Az iBite márka alatti termékek mindegyike a legfrissebb újításkon és fejlesztéseken alapul, megkönnyítve, érdekesebbé téve a horgászok mindennapjait és a vízparton eltöltött idejét. A jelenlegi széria az úszós horgászoknak kínál egy érdekes megoldást az éjszakai pecákhoz. A termék ötletét a világítópatronos éjszakai módszer ihlette, a koromsötétben eltűnő úszó látványa, majd egy szebb hal partrasegítése rendkívül szép emlék lehet, de ehhez látni kell a sötétben a kapást jelző úszótestet, amihez valamilyen világítópatron, vagy egyéb megvilágítás szükséges, ami nem mindig áll rendelkezésre.

Erre nyújt megoldást ez a világító antennás úszó, melynek belső felépítésének köszönhetően, a ki és bekapcsolható ledes antenna kellő megvilágítást nyújt a horgászat idejére.

- 425-ös elemmel működik (legalább 40 órás élettartamú elem)

A Cigar Neon Red úszó antennája, az elem behelyezése után, rendkívül élénk piros fényt ad ki magából, mely a multicolor antennán igazán impozáns látványt kelt, két kapás között is.

Akár 1-2 órás hirtelen ötletből fakadó horgászatokhoz is alkalmas eszköz, az éjjeli pontyozáskor plusz támpontot adó világító úszó nagyban megnövelheti a horgászat sikerfaktorát, a fényviszonyok miatt elveszített kapások ideje lejárt.

A termékhez illeszkedő tartalék elem ide kattintva érhető el.

Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Típus Méret Anyaga Antenna Szár Kivitel
69740-503 ÚSZÓ IBITE CIGAR NEON RED 3G 2 390 Ft
- +
Kosárba Cigar Neon Red3 gBalsaLedesMűanyagCsúszó
69740-504 ÚSZÓ IBITE CIGAR NEON RED 4G (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 2 390 Ft
- +
Kosárba Cigar Neon Red4 gBalsaLedesMűanyagCsúszó
69740-505 ÚSZÓ IBITE CIGAR NEON RED 5G (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 2 390 Ft
- +
Kosárba Cigar Neon Red5 gBalsaLedesMűanyagCsúszó
69740-506 ÚSZÓ IBITE CIGAR NEON RED 6G (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 2 490 Ft
- +
Kosárba Cigar Neon Red6 gBalsaLedesMűanyagCsúszó
69740-508 ÚSZÓ IBITE CIGAR NEON RED 8G (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 2 490 Ft
- +
Kosárba Cigar Neon Red8 gBalsaLedesMűanyagCsúszó
ÚSZÓ PONTYOZÓ MP1
530 Ft-tól
Részletek
ÚSZÓ PONTYOZÓ MP2
530 Ft-tól
Részletek
ÚSZÓ PONTYOZÓ MP3
530 Ft-tól
Részletek
ÚSZÓ PONTYOZÓ MP4
530 Ft-tól
Részletek
ÚSZÓ PONTYOZÓ MP5
530 Ft-tól
Részletek
ÚSZÓ PONTYOZÓ MP6
530 Ft-tól
Részletek
Match bottal télen
Megjelent: 2020. február 06. | Forrás: Frankó Zoltán

Az éghajlatváltozás, az elmúlt évek enyhe telei négy évszakossá tették a békés halak horgászatát, leginkább dévérkeszegre és pontyra horgászom ebben az időszakban. Nekem erre 2-3 órányi idő is elegendő, így munka után bátran elindulok egy közeli vízre. Van néhány fontos tényező, amihez alkalmazkodni kell annak, aki télen szeretné becserkészni a keszegeket, kárászokat, pontyokat. Talán a két legfontosabb a nappalok rövidsége és a pillanatnyi időjárási ...

Energofish magazin 2019 november
Megjelent: 2019. november 20.
A legfrissebb Energofish Magazinban is sok apó hasznos dolgokat tudhatunk meg. Folytatódik Bokor Károly pergető rovata, Halmos Mihály egy különleges csalit ajánl a figyelmünkbe. Csörgő Tamást kedvenc horgászvizén látogatjuk meg, Lukácsi Béla pedig a csukázáshoz ad hasznos tippeket.