Egész éves dunai ténykedésemet meghatározta a szelektív horgászat. Minden általam űzött módszernél a nagyok megfogására helyeztem a hangsúlyt, bolós és feederes pecáim mindegyikénél a mennyiségre való törekvés csak másodlagos volt. Kezdődött ez azzal, hogy az etetőanyagot fokozatosan durvább szemcsésre cseréltem, jött több angolmorzsa és mikropellet a mag-mixekkel együtt, aztán októbertől a márnaszezon legjavára már ott tartottam, hogy a kosaraimba a pelleten kívül nem is került más.
Legsűrűbben látogatott pályám, ahol a jobb kanyar belső ívén kellően mély lett és lelassult a folyó.
A víz lehűlésével több aromát tettem a pellethez, kiválóan süllyedt, nehéz volt, és pont ott dolgozott, ahol a legjobban szükség volt rá. Szinte magam előtt láttam, ahogy a sodró vízben a meder alján az aromától átitatott súlyos szemek lassan, nagyon lassan mozogva a márnák és koncérok útjába kerülnek és tartják helyben a legszebb egyedekből álló halcsapatokat.
Ha biztosra akarunk menni, a kísérletezés helyett választhatjuk a kész pelletboxokat!
A Benzar Pellet Boxokkal nem lőhetünk mellé, az arányok pontosan be vannak lőve.
Tapasztalataim szerint a 15 fok alá hűlt vizekben működnek igazán a téliesített, tehát magasabb aroma tartalmú, Winter Edition jelzéssel ellátott pellet pakkok. A halliszt alapú pelletek a hajszálpontosan kimért csábító aromával összekeverve öltenek igazi nagyhalas jelleget ebben az időszakban.
A Benzar Pellet Box a magas minőségű pelletszemeken kívül aromát és ajándék Concourse Twister csalikat tartalmaznak.
A pelletek és a csalizásra szánt Concourse wafterek aromájának egyezése teszi kompletté a pakkot, egyetlen doboz tartalmával megoldhatjuk az etetést és a horogcsali kérdését is. És nem is akárhogyan, a vele elért eredmény önmagáért beszél!
Háromféle tónusú, önmagában is finom és figyelemfelhívó pelletszemek képezik a boksz alapját. A narancsot imádom, ez a szín szinte bűvöli a dunai halakat!
A legjobb eredmény eléréséhez a pontosan kimért aromamennyiséget egyszerre öntsük a pelletre.
Közvetlenül az összerázást követően még látszik, hogy a pellet „dolgozik”, mindössze 10-15 percre van szüksége ahhoz, hogy a folyadékot a szemek teljesen magukba szívják
A boksz tartalmát az összerázást követően lezárt tetővel állni hagyjuk 10 percig. Ennyi idő alatt a pelletek magukba szívják az csábító aromát. Ez alatt kényelmesen összeállíthatjuk fogós dunai method végszerelékünket, melynek nélkülözhetetlen eszközei lesznek a nagyméretű River Method kosarak!
Sodrástól függ ugyan, de általánosan igaz, hogy egy 150 grammos kosár a kb. 30 méteres távig elegendő szokott lenni.
Minden esetben a 0,22-es főzsinórom elé egy 0,30-as fluorocarbon dobóelőkét kötök be. Nemcsak a transzparens jellegét használom ki a víz fénytörési mutatójával teljesen megegyező, ezáltal láthatatlan fluorocarbonnak, hanem a szilárd, kemény anyagszerkezetéből eredő kagylóállóságát is. Természetesen nem nyújt száz százalék védelmet ez sem, de jobban bízok benne, mint más zsinórban.
Sóderes, köves nehéz terepre nagyon jó alternatívát nyújt a fluorocarbon használata dobóelőkének!
Rövid szárú, Japán fejlesztésű, kifejezetten csalitüskés módszerhez tervezett method horog. Legalább egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia!
Wafterünket helyezzük a töltőforma alján található apró kimélyítésbe!
Szórjunk rá lazán az aromával átitatott pelletekből!
Majd egyetlen határozott mozdulattal nyomjuk bele a kosarunkat a töltőformába!
Végeredményként egy stabil, dobás közben és vízbeéréskor is jól tartó csali-kombót kapunk!
Nincs más dolgunk ezután, mint a jól megszokott módon horgászva, a megfelelő helyen megjelölt távon, kiakasztott klipsszel dobnunk annak érdekében, hogy az etetésünket ne szétszórva, hanem egy kisebb területre koncentráljuk. A folyó, a sodrás a munka többi részét elvégzi helyettünk, egy szűk sávba rendezi a lesüllyedő pelletszemeket, már, ha egyáltalán a halak ezt hagyják.
A márnák érkezésével töltsük bátran újra és újra a kosarunkat, a termetes fenéklakók a legjobb takarítónőnél is ügyesebben porszívóznak!
Ha beálltak a halak, meg fogunk lepődni, milyen ütemet tudunk diktálni a pecának!
Cseppet sem bánom, amikor az ütemet egy-egy kapitális márna hosszú percekig tartó fárasztása töri meg!
Az ilyen halak célirányos megfogása jelenti számomra a folyóvízi horgászat csúcsát!
Halmos Mihály