HALDORÁDÓ TORNÁDÓ WAFTER

Haldorádó Tornado Wafter

A Haldorádó 2020-as termékfejlesztései között számos izgalmas újdonság található, azonban a Tornado Wafter talán mind közül kiemelkedik, különleges, egyedi megjelenésével és nagyfokú attraktivitásával! Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő" vagy „vérző" csalik a horgászok között.

A Haldorádó palettán ilyen eddig még nem volt, de nem véletlenül, hiszen nem véltük megjelenésre alkalmasnak és kellően fogósnak, miközben évek óta kísérleteztünk ezekkel is. Most azonban végre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérkeztünk! Nézzük meg a Tornado Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?! Mindjárt az elején tisztázzuk, hogy kiknek készítettük ezt, kinek ajánljuk?!

Ez nem egy tipikus versenycsali, amely persze nem jelenti azt, hogy nem lehet ott is használni, de inkább a hétköznapi pontyos feederezéshez való. Azoknak a kísérletező kedvű átlaghorgászoknak szánjuk, akik kedvelik termékeinket, fogékonyak az újdonságokra. Említést érdemel a csali szokatlan, különleges, afféle amorf formája, sőt, talán ez tűnik fel elsőként! Ez nem is pellet, nem is bojli, hanem egy új, felfelé kúposodó bordázott oldalú csali.

A forma ötlete egyébként onnan jött, hogy mind a bojlit, mind a pelleteket gyakorta megcsipkedjük, megfaragjuk, szabálytalan, nem megszokott formájúvá tesszük. Lehet, hogy pusztán véletlen, de gyakorta előbb adnak ezek kapást, mint a szabályos formájúak. Nagyon kényesen ügyeltünk a felhajtóerőre.

Ez egy wafter csali, amely 10 mm-es normál csalitüskéhez van optimalizálva, a horoggal együtt pont annyira lebeg és pont ott, a mederfenék közelében, ahol a legelőbb felszippantja a ponty. Fontos volt a tökéletes méret kiválasztása is.

A versenyszerűen is horgászó feederezők ritkán használnak 8 mm-től nagyobb csalikat. Sőt, ők inkább 5-7 mm-es csalikat részesítik előnyben. Ezzel szemben a hétköznapi horgászok pedig nagyon ritkán használnak 10 mm-től kisebbet, ezzel is szelektálva a halakat. Ezen szempontokat figyelembe véve 12 mm-ben határoztuk meg a csali legszélesebb pontját és 10-11 mm-ben a hosszát. Egy olyan jó méretű falat, amelyet már nem bántanak a keszegek, de szívesen fogyasztanak a pontyok. Sőt, kifejezetten ajánlott kísérletezni vele és pl. 2 db wafter csalit is felfűzni hajszálelőkére!

Nos, ez a csali, (akár kettő különbözőt egymással szembe fordítva) iszonyatosan fogósnak bizonyult a nagyhalas feederes horgászatok során!

Ezt a csalit érdemes Pellet Feeder kosaras végszerelékkel alkalmazni, mivel így érvényesül a legjobban. Ez nem jelenti azt, hogy ne használhatnánk method kosárral, de akkor elvész a csali a kajában, s közel sem lesz annyira attraktív és fogós, mint amikor szabadon hagyjuk.

Állagát tekintve valahol a kemény és a félkemény között van, ami a gyakorlatban éppen tökéletes a csalitüskére, vagy fűzőtűre tűzéshez. Fúrást nem igényel, könnyen kezelhető és kifejezetten stabilan tart, a lendületes, nagy erejű dobások során is.

Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Egység ár Típus Méret Szín Jellemző Kiszerelés
KH401-003 HALDORÁDÓ TORNÁDÓ WAFTER - ÉDES SZAMÓCA 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmPirosÉdes Szamóca30 g
KH401-006 HALDORÁDÓ TORNÁDÓ WAFTER - ROKFORT SAJT 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmNarancsRokfort Sajt30 g
KH401-022 HALDORÁDÓ TORNÁDÓ WAFTER - MANGÓ (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmNarancsMangó30 g
KH401-224 HALDORÁDÓ TORNADO WAFTER - FOKHAGYMA & MANDULA 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmFehérFokhagyma mandula30 g
KH401-468 HALDORÁDÓ TORNADO WAFTER 12 MM - TINTAHAL & BARACK 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmNarancs pinkTintahal barack30 g
KH401-603 HALDORÁDÓ TORNADO WAFTER - SIPI 1 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmSárga-fehérSipi130 g
KH401-604 HALDORÁDÓ TORNADO WAFTER - SIPI 2 1 690 Ft
- +
Kosárba 56333.33 Ft/KG Tornado12 mmNarancs-fehérSipi230 g
BENZÁR MIX TURBO SOFT PELLET
1 100 Ft-tól
Részletek
Benzar Mix Method Pellet
990 Ft
Részletek
SBS PREMIUM MINI DUMBELLS 8MM
990 Ft
Részletek
CZ CATFISH MEGA PELLET ÓRIÁS HARCSÁZÓ 30MM 340G
1 790 Ft
Részletek
BENZÁR MIX FLOATING PELLET 7MM
1 390 Ft
Részletek
BENZAR MIX BICOLOR METHOD PELLET
1 390 Ft
Részletek
Nincs kapcsolódó cikk