Már-már nyári időben értünk a vízpartra így kényelmesen állíthattam fel a Giant rod podom!
Ez az írásom kissé talán rendhagyó lesz. Inkább élménybeszámolónak szánom, mintsem egy-egy módszer vagy technika kimondott bemutatásának. Ennek egyszerű oka van, hiszen a teszthorgászatnak induló horgászat annyira remekbeszabottan sikerült, hogy inkább volt élmény, mint munka a Koi 2-es tavon eltöltött három nap!
Természetesen kedvenc pálcáim kíséretében érkeztem!
Két barátommal érkeztem a tóra márciusban, mikoris a hideg és „taknyos” hónapunk üde fényfoltját élvezhettük. A mínuszok ezen a héten +10 fok környéki hőmérsékletre váltottak, így igen kellemes hőérzetet adott nekünk az előbújó nap. Természetesen ezt a hatást a természet is megérezte, hiszen a víztető 7-11 fok közötti hőmérsékleten ingadozott, ami már meg-meg mozdította bajszos barátainkat!
Az alap stratégiám ilyenkor mindig a koncentrált, kis mennyiségű, de annál jobb minőségű tartalmas etetés létrehozása az egy szem kisebb méretű horogcsalim körül, illetve talán kissé túl is aromázom ilyenkor a dolgokat.
Nagyhalas pályára kemény orsó dukál, ami bírja a terhelést! A Banax Helikon tökéletes választás!
Mivel a halak azért még óvatosak ilyenkor, kikönnyített vagy balanszírozott csalikat érdemes a hajszálra fűzni, lehetőleg attraktív, oldódó változatokat. Az én esetemben ez nem is lehetett más, mint a Concourse wafterek illetve twisterek egyike. Kiváló minősége, jó oldódása, attraktív megjelenése és aromája mind-mind a halfogási esélyeket többszörösére emeli!
Megjelenésük óta mindig van nálam néhány íz/szín a Concourse wafterekből!
Hogy hol is kerestük a halakat? Erre a kérdésre a válasz egyszerű… Mindenhol… Mélyebb, sekélyebb részeken, púpok oldalán, távolabb-közelebb…
Az azonban, hogy hol találtuk meg őket, na az már érdekesebb persze! A túra elején mikor elfoglaltuk helyeinket, a stratégiánk a következő volt. Keressünk egy sekély vizet, púp tetőt, bármit, ahol a fenti melegebb vízrétegben mozoghat a hal. Ez első napon a 0,5-1m mélységet jelentette a szemközti púpok tetején. Nem is kellett sokat várni igazából a visszajelzésre. A felkínált csalimat rövid időn belül egy 12-13 kg körüli ponty csente el.
A távolság miatt 110 grammos GoGreen-eket használtunk, hogy helyben tartsa a szereléket akár nagyobb szél esetén is!
Meglepő módon a hideg víz ellenére remek erőnek örvendett és megdolgoztatta a 2,5 lbs Carp Expert Max1 botokat. Bár ezek a pálcák igazi élményszámba mennek egy-egy fárasztás alkalmával azt meg kell hagyni!
A Ridgemonkey sátorlámpái akár a horgászhely megvilágítására is tökéletesen alkalmasak lehetnek, így nem kell sötétben botorkáli a botok felé! A Giant rod pod pedig szerencsére biztosít megfelelő helyet a lámpa számára!
Első éjszaka további halak ébresztettek bennünket hosszabb-rövidebb időre és elmondható, hogy igen aktív első napot zárhattunk, melynek legnagyobb hala részemről ez a 13 kg-os példány volt, amely első kapásra érkezett. Laci barátom is bőven 10 kg fölé kúszott átlag súlyban ezzel többször megdöntve egyéni rekordját.
Az adige 2+1 kapásjelző szett tökéletes társ az efféle többnapos túrákra! Mindig pontos jelzés, jól szabályozható érzékenység, hangerő és tónus, távjelzője kis kompakt darab és maximálisan vízállók a kapásjelzők!
Ezzel a tömeggel azonban nem voltam még kibékülve. Tudtam, hogy kell még itt lenni nagyobb halnak is az előttünk lévő pályán, így elkezdtem próbálkozni a mélyebb rétegekben is. Elkezdtem keresni a 2-3 méteres sík területek kiemelkedéseit. Ekkor a radaromon figyelmes lettem egy hatalmas sík területen elhelyezkedő, 3 m-ről 2,3m-re felemelkedő púpra. Itt helyeztem el a végszerelékemet. Ez a hely több szempontból is eltérő volt az előzőektől, hiszen az eddig megszokott 160-180 m-es távról egészen 30 m-ig közelítettem meg a saját partunkat.
Az új Carp Expert pontybölcsőben maximális biztonságban tudhatjuk a megfogott halunkat!
A szerelék elhelyezését követően nemsokkal ejtős kapásra lettem figyelmes! A túra első és egyetlen ejtős kapására… A bothoz érve zsinór feszítés után bevágtam és erőteljes rántást éreztem. A fárasztás elején nem gondoltam kiemelten nagy halnak ellenfelemet, de aztán az előttünk elterülő 4 m-es árokba érve mélybe tört és jól megdolgoztatott. Ekkor már sejthető volt, hogy nem hétköznapi versenyzővel van dolgunk, hiszen a fárasztás is bő 15 percre nyúlt a hideg víz ellenére. Merítést követően vettem észre, hogy az új Carp Expert bölcsőmet gyönyörűen kitöltötte és a mérést követően a mérleg nyelve 19 kg fölé szaladt! Egy chip olvasást követően kiderült, hogy ellenfelem nem más, mint a Rübi névre keresztelt ponty, akit legutóbb 1 évvel ezelőtt fogtak meg és akkor 20 kg fölött járt a tömege.
Íme a túra abszolút legnagyobbja! Rübi, a maga 19 kg-ával és néhány dekájával!
Nem is igazán kell tovább részleteznem, miért is ment élmény számba számomra ez a horgászat! Kívánok mindenkinek hasonló szezonkezdést és hasonló élményeket az idei szezon folyamán! Találkozzunk a vízparton!
A túra során sorra tarthattuk kézben a szebbnél szebb pontyokat! Az új pontybölcső pedig alkalmas volt arra, hogy a halat könnyedén és biztonságban a vízbe vihessük magunkkal és remek fotókat készíthessünk!
Szerző: Kubuk Dániel