Saját márkás termékekkel eredményesnek lenni, ez minden horgász álma!
Megjelent: 2020. július 07. | Forrás: Szabó Bence

A Benzár Zsolt nevével fémjelzett márka 2020-ban már a 13. születésnapját fogja ünnepelni, ez alkalomból pedig górcső alá veszem, hogy mi állhat a Benzár Mix termékszortiment elmúlt években tapasztalható dinamikus fejlődésének a hátterében. Romániában és Magyarországon is egyre többen szavaznak bizalmat azoknak a felszereléseknek és csalogatóanyagoknak, amelyek Zsolt iránymutatásai és elképzelései szerint készülnek, ami nem is csoda, hiszen kifejezetten a magyar és román horgászok igényei állnak a középpontban a fejlesztések során. 

Legyen szó az élet bármilyen területéről, ha egy sportember valamihez a nevét adja, csak akkor maradhat hiteles az emberek szemében, ha azok a termékek valóban az ő igényei és elsősorban elvárásai szerint készülnek, valamint megfelelnek mindazoknak a kritériumoknak, amiket a névadó támaszt velük szemben. Nos, a Benzár termékeket már ötödik éve tejes körűen használó és Zsoltot jól ismerő horgászként nyugodtan kijelenthetem, hogy ő aztán nem enged, ha a minőségről van szó és, bár igyekszik szem előtt tartani, hogy megfizethető árú horgászcikkek kerüljenek a polcokra a neve alatt, arra törekszik, hogy azok a lehető legmagasabb színvonalat képviseljék. 

A világversenyeken szerzett tapasztalat legnagyobb haszonélvezői maguk a horgászok, akik a Benzár Mix termékeket választják! 

Azok számára, akik nem követték ezidáig figyelemmel Zsolt horgászpályafutását, mindenképpen szeretném leszögezni, hogy az általa elmondottak és leírtak mögött bizony évtizedes (verseny)tapasztalat áll. Zsolt Romániában a legjobbak közé tartozik, hiszen mind az úszós, mind pedig a feeder szakágban többszörös nemzeti bajnok, emellett télen rengeteget perget is, így esetében nagyon igaz, hogy a horgászattal kel és a horgászattal fekszik. Nemzetközi szinten is többször letette már a névjegyét, hiszen a 2017-es portugáliai feeder világbajnokságon csapatban ezüstérmet szerzett, de korábban Írországban volt már egyéniben negyedik helyezett is, ami hatalmas szó! Nem volt még olyan telefonbeszélgetésünk, amely során ne említett volna valami formabontó ötletet. Folyamatosan azon agyal, hogy mivel lehetne még a horgászok dolgát megkönnyíteni, hogy lehetne még olyan csalogatóanyagokat vagy felszereléseket fejleszteni, amelyekkel egy hétköznapi horgász is nagyobb élményeket szerezhetne. 

Érzésem szerint az elmúlt, bő egy évtizedben befektetett munka 2020-ra érett be igazán és mára a Benzár Mix termékkínálat felveszi bármelyik neves, akár külföldi márkával is a versenyt! Bár az idei újdonságoknak még csak egy része került a boltok polcaira, már kijelenthető, hogy mindegyik, napjainkban kedvelt békéshalas horgászmódszerhez kínálunk magas minőségű, kiváló ár-érték arányú termékeket. Ez nem véletlen, hiszen Zsolt maga is majd’ minden ilyen technikát műveli.

Zsoltot ismerve tudom, hogy számára ez a legjobb érzés a világon! 

Nem csoda, hogy kapható már az ő igényei szerint készült bolo is! 

Számára a bolognai botos horgászat az etalon, a legszebb, legkedvesebb stílus, magyarán mindennek az alapja. Ezzel a technikával olyan csodás halakat fog kedvenc folyóiból, amelyekről egy magamfajta, mezei horgász csak álmodik. Nem csoda, hogy a nevével fémjelzett botok között már remek bolok is vannak, melyekkel a magyarországi folyók bármelyikén eredményesen horgászhatunk. Azonban a horgászatban megfigyelhető trendek és tendenciák a legkevésbé sem az úszós, finomszerelékes peca előre törését mutatják, így a fejlesztések legnagyobb hányada természetesen a feeder módszert, azon belül is a method technikát érinti.

Az XL-es etetőanyagok megalkotásában rengeteg munka van! 

A nagytestű pontyok azonban meghálálják mindezt! 

Sőt, nemcsak a pontyok! 

Ebben a tekintetben sok a hasonlóság a magyar és a román horgászkultúra között, hiszen mindkét országban szeretnek az emberek pontyokra, sőt, nagytestű pontyokra horgászni. Azért, hogy a feeder botos nagyponty horgászok is találjanak a céljaiknak megfelelő csalogatóanyagokat a boltok polcain a Benzár Mix termékek között, Zsolt kidolgozott egy olyan etetőanyagcsaládot, melynek összetevői között csupa olyan finomság van, amely a nagytestű, sokat látott bajszosok számára is kedves. Ezek, az egyébként XL névre keresztelt etetőanyagok már a tesztek során is bizonyították fogósságukat, így joggal remélhetjük, hogy sokak kedvenceivé válnak az idei évben! 

Ha Method Tojás, akkor Benzár Mix! 

Ezeket a csalikat nagyon sok különböző módon fel lehet kínálni! 

Minden márkának, így a Benzár Mixnek is van zászlóshajója, azaz olyan terméke vagy termékcsaládja, amelyet látva minden horgász a márkára asszociál. Esetünkben a Method Tojások jelentik ezt, melyek létrejötte hosszas munka eredménye. Zsolt egy olyan csalit szeretett volna megalkotni, amely teljesen egyedülálló, univerzálisan használható és nagyon fogós is. Ismerve és használva a Tojásokat, kijelenthetem, hogy ez maximálisan sikerült! Pici, lebegő, rugalmas „bogyókról” van szó, melyek alakja nem szabályos gömb, sokkal inkább egyfajta tojásforma, nem meglepő hát, hogy a nevük is innen ered. A horgon történő felkínálás mellett eredményesen használhatók csalitüskén, hajszálelőkén, de Zsolt legszívesebben pelletkarika segítségével kínálja őket fel. Idénre elkészült a Bicolor változatuk is, illetve, eleget téve a horgászok kérésének, nagyobb méretben is piacra dobtuk őket.

A Carp Fine etetőanyagokban Zsolt minden tapasztalata testet ölt. 

Segítségükkel akár versenykörülmények között is eredményes lehet bárki. 

A 2020-as csalik és etetőanyagok körét nem lehetne részletesen bemutatni egy ilyen rövid írásban, így mindössze még egy termékcsaládot emelek ki, amelyen Zsolt a legtöbbet dolgozott. A Carp Fine etetőanyagok aromája egy teljesen egyedülálló, nagyon kellemes, édeskés illat, amely egy olyan alapra került, mellyel egyaránt horgászhatunk eredményesen pontyokra vagy keszegfélékre, esetleg ezüstkárászokra is. Igazi versenykaja ez, amelyet Zsolt az idei évben az országos és nemzetközi versenyeken is biztosan ki fog próbálni! Mivel számára fontos, hogy ne csak a feeder technika kedvelői találjanak megfelelő csalogatóanyagokat a Benzár Mix termékek között, ezért ennek az etetőanyagnak a megalkotásánál is figyelt arra, hogy akár az úszós horgászok számára is megfelelő választás lehessen. 

Csúcsminőségű zsinórok, melyek a legkorszerűbb technológiával készültek! 

Szerencsére mára a felszerelések köre is rendkívül széles a Benzár márka égisze alatt. Tavaly jelentek meg azok a fonott zsinórok, amelyek az elérhető legjobb technológia mellett készülve megoldást jelentenek egy finom, nagy távolságra történő keszeghorgászat mellett akár a vad dunai pontyok megfogásához is. 2020-ban pedig monofil zsinórokkal bővült a paletta, melyek között a méltán népszerű method technika mellett a Zsolt számára (is) oly kedves, folyóvízi horgászathoz is készült speciális típus, egy univerzális, minden körülmények között használható előkezsinórról nem is beszélve. 

Az új Benzár Feederek hamarosan érkeznek! 

A minőségből ezek esetében sem engedünk! 

Az igazán nagy dobás azonban még hátravan! Hamarosan érkeznek ugyanis azok a botok és orsók, amelyekkel Zsolt és a komplett fejlesztő csapat rengeteget dolgozott. A cél ugyanis az, hogy 2020-tól a Benzár Feederek között legyen minden szituációra megoldást kínáló variáns. Azonban fontos megemlítenem, hogy a botok fejlesztésénél is szempont volt, hogy ne kizárólag a feederesek kedvére tegyünk, így bizton állíthatom, hogy lesznek még meglepetéseink!

Saját márkás termékekkel ilyen halakat fogni – azt hiszem, ez minden horgász álma! 

Bízom benne, hogy érződik soraimból a lelkesedés, hogy egy ilyen dinamikusan erősödő márkáért dolgozhatok én is, amely azonban elsősorban Zsolt mérhetetlenül nagy tapasztalatának, tudásának és szenvedélyének eredményeképp fejlődik folyamatosan. Ismerve őt, biztos vagyok benne, hogy nincs megállás és a határ a csillagos ég! 

Szabó Bence

BENZAR ALLROUND BOLO
27 990 Ft
Részletek
BENZÁR BICOLOR METHOD EGG
1 390 Ft
Részletek
BENZAR COMPETITION FEEDER BRAID SÖTÉTBARNA FONOTT ZSINÓR - 120M
6 590 Ft
Részletek
BENZAR METHOD BRAID SÖTÉTBARNA FONOTT ZSINÓR - 200M
7 590 Ft
Részletek
BENZÁR MIX SERIA METHOD XL ETETŐANYAG - 800G
1 690 Ft
Részletek