Amikor az ember egy 200 hektáros víztározó partjára téved, ráadásul feeder botokkal a kezében, biztosra veheti, hogy nagy kalandban lesz része. Kiváltképp igaz ez abban az esetben, ha egy, a parttal közvetlen összeköttetésben nem lévő stégről hódolhat szenvedélyének úgy, hogy néhány vízimadáron kívül mással biztosan nem fog találkozni, amíg érte nem jönnek a vendéglátók. Nos, nekem pont egy ilyen felejthetetlen kalandban volt részem nem is olyan régen a Leveleki Víztározón, melynek tapasztalatairól és élményeiről szólnak az alábbi sorok.

Bár eredetileg kétnaposra terveztem az itteni horgászatom, lévén a vízterület számomra teljesen ismeretlen volt és a méretei alapos indokot jelentettek egy hosszabb peca előkészítésére, az élet felülírta a tervemet és kénytelen voltam beérni egyetlen horgásznappal. Annyi „időelőnyöm” volt mindössze, hogy már a horgászatot megelőző este megérkeztem a tározó partjára, így egy pihentető alvást követően már kora reggel a felszereléseimet rendezgettem a csónakban. Megmondom őszintén ritkán vagyok vízen a szó legszorosabb értelmében, így számomra nagy élmény volt a csónakos bepakolás a horgászhelyre, hiszen út közben teljes pompájában megcsodálhattam a Leveleki Víztározót, szemrevételezhettem megannyi ígéretesnek tűnő haltartó helyet és még a vízmélységgel kapcsolatban is sok hasznos információhoz jutottam. 

Nem hétköznapi horgászhely, annyi szent! 

Ahogyan közeledtünk a magányos stég felé, ahol, mint utóbb kiderült, idén korábban még senki sem horgászott, feltűnt, hogy egységesen sekély a víz a környéken, talán egy méter sem volt az átlagmélység. Ez, első blikkre, nem volt valami bizalomgerjesztő, hiszen azért már javában az őszt tapostuk és tapasztalatom szerint ebben az időszakban csak ritkán tartózkodnak a halak az igazán sekély részeken. Visszaút azonban már nem volt, így próbáltam megbarátkozni a gondolattal és elkezdtem azon agyalni, hogyan tudnék a lehető legjobban alkalmazkodni a körülményekhez. 

Elsősorban nagy és vad halakra készültem, így nem volt kérdés számomra, hogy a 420-as No Limit Feedereket viszem magammal! 

Ha a víz sekély, meggyőződésem, hogy a horgászat „hangtalansága” kulcsfontosságú, így az etetést, ami mindössze 2-3 zacskó főtt takarmánykukoricából állt, még odafele úton elvégeztem egy szimpatikus pontján a víznek, ahol épp egy karó állt. Nem, ez sajnos nem egy jó ideje etetett helye volt a tározónak, hanem mindössze egy sok évvel ezelőtt rögzített karó, amely egy, a későbbiekben megépítésre kerülő vízi horgászállás helyét hivatott jelölni. Mivel azonban a stégemtől még bőven dobástávolságra volt, nagyjából 70-80 méterre, úgy gondoltam, hogy ide a legegyszerűbb etetnem, hiszen pontosan látni fogom egész nap, hogy hová is horgászom. Beszórtam tehát a kukoricát, majd mentünk is tovább a stég irányába.

Az egyik keverékem lelke a natúr Pro Corn kaja volt némi kukoricával dúsítva. 

A másik pedig egy nagyhalas favoritom, a chillis-kolbász XL-es Seria Method etető, melybe került még 1 dl Hot Spice aroma is. 

Már az etetőanyag önmagában is csípős, de ezzel a folyadékkal tuningolva elképesztően ütős lett! 

Nem volt kicsi a horgászhely, azonban, amint minden cuccomat felpakoltam rá a csónakból, már olyan nagynak sem tűnt a maga 2,5*2 méteres méretével. Szinte minden négyzetcentimétert kihasználtam, de egy jó fél órás pakolászás után az összes felszerelésem a helyére került. Gyorsan bekevertem a kétféle etetőanyagom, aztán már repültek is a bordás kosarak az etetés helyére!

Amíg az etetést horgásztam, nem sajnáltam a kosárból a kukoricát!  

Mivel a vízterület teljesen ismeretlen volt számomra, nagy fejtörést okozott, hogy milyen csalogatóanyagokkal készüljek. Tudtam, hogy sajnos törpeharcsa nagy számban van a tározóban, így a jelenlétüket végig szem előtt kellett tartanom, legyen szó akár az etetőanyagok, akár a csalik megválasztásáról. Végül úgy döntöttem, hogy keverek két olyan kaját, amelyek jellegüket tekintve nagyon távol állnak egymástól, azonban közös bennük, hogy a nagy vizeken rendre remekül működnek. Az egyik keverékem így egy teljesen naturális jellegű, hallisztmentes etető lett, melybe az etetéshez is használt kukorica került mindössze, míg a másik egy erősen hallisztes, nagyon csípős, igazi nagyponty csemege, melyet pluszban még halibut pellettel és csípős aromával tuningoltam. 

Annak érdekében, hogy le tudjam szűrni, melyik etetőanyag működik jobban, az egyik botommal szisztematikusan az egyik, a másikkal pedig a másik kaját erőltettem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a horgászat megkezdésétől számítva mennyi időnek kell eltelnie, míg kapok visszajelzést a halaktól, de azért abban biztos voltam, hogy nem lesz ez egy igazán pörgős peca. Mivel a víz sekély volt, ezért mindig legalább fél órát vártam az újradobással és rendre egyszerre frissítettem készségeim, hiszen arra törekedtem, hogy a lehető legnyugodtabb maradhasson a horgászhelyem. 

A csalik közül a Floating Pelletekre bíztam magam, melyek oly sok nagy vízen bizonyítottak már nekem. 

A „kiülős” horgászat és a törpeharcsák jelenléte miatt a megfelelő csaliválasztás jelentősége is felértékelődött. Mindenképpen olyan csalétkekre volt szükségem, amelyek ellenállnak a szúrós kis ördögök esetleges támadásainak, emellett méretükkel és egyéb jellemzőikkel alkalmasak a nagytestű, horgot jó eséllyel még nem látott halak figyelmének felkeltésére. Mindezeket szem előtt tartva egyértelmű volt számomra, hogy a Floating Pelleteket kell előkészítenem, melyeket egy szem főtt takarmánykukoricával kombinálva használtam. Így a csalim kellően nagyméretű, ellenálló és feltűnő volt, hiszen hóemberként billegett az etetés közepén. 

Egy szem pellet és egy szem kukorica – ez volt a jól működő csalikombináció Leveleken. 

Természetesen egy ekkora csalihoz már egy kellően nagyméretű horogra is szükség van! 

A horgászat első két órája eseménytelenül telt. Már kezdtem is kissé elkeseredni, de titkon azért bíztam abban, hogy hamarosan megtörik a jég. Erre egészen délelőtt 11 óráig kellett várnom, amikor aztán elementáris erejű kapásra emeltem rá a jobbos boton, melyen a natúr, kukoricás kaját használtam. Ellenfelem nem viccelt, hiszen a megakasztás helyétől legalább 50 méterrel arrébb sikerült csak megálljt parancsolnom neki. Viselkedéséből egyértelműen pontyra gyanakodtam, ami kisvártatva be is igazolódott, hiszen egy bő 10 perces küzdelmet követően egy csodás leveleki nyurgát szákolhattam! Hibátlan, az egészségtől kicsattanó pikkelyest sikerült merítőbe terelnem, melynek külleme, pikkelyzete, úszói és szája arról tanúskodtak, hogy korábban még valószínűleg nem volt horgon. Igazi őserő volt ő, annak ellenére is, hogy a súlya nem érte el a 10 kg-ot. 

Ha nagy vízterület, akkor bordás kosár, számomra ez évek óta alapvetés a horgászatban. Mivel azonban egy ekkora kosár igen nagyot csobban, fontos volt a türelem. 

A horgászat első hala ez a fantasztikus leveleki nyurga volt. Majd kicsattant az egészségtől! 

A visszaengedését követően rohamtempóban dobtam be a szerelékem, hiszen abban bíztam, hogy megérkeztek a halak az etetésre! Nem is kellett sokat várnom a második kapásra, melynek elkövetője bizony nem ponty volt! A megakasztást követően azonnal megmutatta magát, így pontosan tudtam, hogy ezúttal egy nádrágóval van dolgom! A fárasztás kicsit sem volt rövidebb, mint az első hal esetében, sőt! Az amur többször is úgy megiramodott, hogy gyorsfék nélkül valószínűleg képtelen lettem volna mozdulatait lereagálni. Szerencsére azonban idővel elkészült az erejével, így könnyedén meg tudtam meríteni ezt a csodálatos halat! Ő is egy hibátlan, makkegészséges és erőtől duzzadó példány volt, melyet öröm volt útjára engedni a fertőtlenítés után. 

A vehemensen védekező halak bizony alaposan próbára tették a No Limit Feedert! 

Ezt követően azonban több kapást már nem tudtam elérni a reggel megetetett helyről, így kénytelen voltam stratégiát váltani. Mivel több halra utaló jelet, elsősorban ugrást láttam magam előtt, az etetésemtől kissé jobbra, azonban lényegesen messzebb, 130-150 méteres távolságban, úgy döntöttem, hogy nap hátralevő részében kereső horgászatot fogok végezni és minél messzebb, a halmozgások irányába dobva próbálok meg néhány kapásig eljutni. Bár ezt a fajta horgászatot egy ekkora vízen lutrinak éreztem, nem volt jobb ötletem, így belevágtam! 

A leveleki amurok nagyon mozgalmassá tették a délutánt! 

Talán én lepődtem meg a legjobban, hogy milyen jó döntés volt mindez! A délután ugyanis nagyon mozgalmasan telt és a csípős kajával több fantasztikus halat is partra tudtam segíteni. Ezek között egy kisebb, 4-5 kg-os ponty volt a kakukktojás, rajta kívül kizárólag leveleki torpedók láttak el feladattal! Közülük került ki a nap legnagyobb hala is, melynek súlya már nagyon megközelítette a 10 kg-ot. 

A nap legnagyobb hala már majdnem elérte a 10 kg-ot. Remek peca volt ez! 

Sajnos a peca azonban hamar véget ért, ugyanis délután 6 óra körül már a part felé tartottunk, hiszen a haza út sem ígérkezett rövidnek. Ennek ellenére egy hatalmas kalandban volt részem a Leveleki Víztározón, hiszen csodálatos halakat fogtam egy nem hétköznapi horgászhelyről, ahová a jövőben nagyon szeretnék még visszatérni! 

Szabó Bence