Ibite újdonságok az éjszakai horgászatokhoz
Megjelent: 2023. március 25. | Forrás: Raffer Kristóf

Azoknak a horgászoknak, akik hozzám hasonlóan kedvelik az éjszakai horgászatokat, biztos vagyok benne, hogy nem kell már bemutatni az Ibite termékcsaládot, hiszen legyen szó, akár feederezésről vagy úszózásról, ezek a világítós kapásjelzők bizony nagy segítségünkre vannak.

Feederes és úszós újdonságok egy kupacban.

Mivel én az esetek döntő többségében feederezek, ezért számomra a spicc jelző ledek jelentenek kiváló alternatívát, ha éjszakai horgászatról van szó.

A kimondottan spiccre rögzíthető kapásjelzőkből már elérhető a Mini és Maxi verzió, így három féle méret közül tudjuk kiválasztani a számunkra megfelelőt.

A minit én, akkor szoktam használni, ha rövidebb távra horgászom, vékonyabb spiccű bottal, hiszen ezt, akár a legvékonyabb spiccre is rá tudom tenni.

A maxi verzió, annyiban különbözik a normál jelzőtől, hogy akár a legvastagabb spiccre is feltudjuk tenni, így könnyebben tudunk érvényesülni, akár a folyóvizeinken is és a fényereje is erősebb lett, ami garantálja, hogy nem fogunk lemaradni egyetlen kapásról sem.

Igencsak széles a választék.

Joggal merül fel a kérdés, hogy melyiket válasszam?

Ezen a horgászaton egy erős, 390-es, pontyos bottal veszem üldözőbe a halakat éppen ezért úgy gondolom, hogy a maxi verzió lehet számomra a megfelelő választás.

Ezek közül én most a piros színűt választottam.

Gyorsan rögzítem is a spiccre és kezdődhet a peca!

Szétcsavarás után csak megfordítom az elemet.

Majd visszateszem, és összecsavarom.

Már működik is!

A spiccre felhelyezésnél, arra kell ügyelni, hogy a zsinórunk külön legyen, így nem kell attól félnünk, hogy esetleg elszakad a zsinórunk dobás vagy fárasztás közben.

Gyorsan összenyomom.

Fent is van!

Dobás közben is stabilan helyezkedik el a spiccen.

100 méterre horgásztam, hiszen a halak még a parttól távolabb eső zónákban tartózkodnak itt a Törökbálinti tavon, ezért ez a minimum távolság, amit meg kell dobni, ha halat szeretnénk fogni.

Kapásra várva.

Első néhány dobásra vártam 6-7 percet majd dobtam újra és bíztam benne, hogy hamarosan elgörbül majd a spiccem.

Így is lett!

Horgon az első ponty. Hiába a százméteres távolság, úgy elgörbítette a spiccet, mint annak a rendje!

Szép kis tükrös volt a tettes!

Úgy gondolom, hogy a sötétben óriási segítséget nyújtanak ezek a jelzők, amiket én mindig előszeretettel használok.

A következő esti horgászaton már melegebb lesz a víz, úgyhogy előveszem a rövidebb, vékonyabb spiccű botjaimat és az Ibite mini kapásjelzőket, aztán feederezek egy jót!

Képek: Molnár Zoltán

 

Szöveg: Raffer Kristóf

 

 

 

CARP EXPERT DYNAMIC FEEDER ORSÓ
11 990 Ft
Részletek
CARP EXPERT MAX2 FEEDER BOT
27 990 Ft-tól
Részletek
IBITE UB LIGHT MAXI SPICC JELZŐLED
2 790 Ft
1 490 Ft
Részletek
IBITE UB LIGHT MINI SPICC JELZŐLED
1 990 Ft
1 490 Ft
Részletek
IBITE UB LIGHT SPICC JELZŐLED
2 790 Ft
1 490 Ft
Részletek