Felturbózva
Megjelent: 2020. június 17. | Forrás: Kubuk Dániel

Mint már egy korábbi cikkemben említettem, biztos volt számomra, hogy visszatérek még Pródra, hogy az ott megszerzett tapasztalatokat felhasználva növeljem a kifogott halak méretét! Ez a nap most érkezett el Június második péntekjén! Délután háromkor elindultam haza a munkahelyemről, hogy 17:00-kor már a tóparton lehessek! Gyorsan vettem magamhoz némi ételt és italt tudván, hogy 24 órára készülök a vízpartra. Egy kollégámmal indultunk útnak ezúttal a nagyhalak birodalmába! Az elmúlt két hétben nem volt túl kegyes hozzánk az időjárás, tehát felkészültünk a legszélsőségesebb időjárásra is!

Már háromnegyed ötkör a bejáratnál álltunk és vártuk, hogy elfoglalhassuk állásainkat, amit a szerencsének és a tó személyzetének hála már korábban is elfoglalhattunk. 

A  tó vezetősége igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a halak épen és egészségben élhessenek a tó területén tehát kötelező pontybölcső használata.

 A legnagyobb harcsák kivételével minden elfér benne!

Ha esetleg nem rendelkezik valaki saját eszközzel, használhatja az állások mentén elhelyezett alkalmatosságokat, én azonban a Carp Expert Comfort pontybölcsőmet használom szívesebben, ugyanis kényelmes és biztonságosan tartható benne a legnagyobb békéshal is így bátran ajánlom minden horgásztárs számára. Masszív, erős darabról beszélünk melynek tekintélyt parancsoló méretei vannak, ugyanakkor könnyen és kis helyen szállítható!

A csalogató anyagok.

A mai horgászatra a legutóbbi alkalomból tanulva (amikor is a Vajkaramellás íz vált be leginkább) a Benzár Turbo Boilie család csoki-narancs ízű termékét választottam, de a biztonság kedvéért egy merőben más ízvilágú csalit is hoztam magammal, ami nem más mint a fűszeres hal!

Merőben eltérő szín, méret és aroma.

A Benzár Turbo Boilie 3 különböző méretben kerül a boltok polcaira 15, 20 és 24 mm-es méretekben. A 15 mm-es változat remek választás lehet akár a szelektálni vágyó feeder horgászok számára is, a 20 mm-es változatot azoknak ajánlanám, akik nagyobb mennyiségű, de átlagostól nagyobb termetű halakra pályáznak, a 24 mm-es változatot pedig azoknak akik inkább a kapitális halak megfogására pályáznak! Az ízek terén is igen széles palettával találkozunk a Turbo Boilie-k tekintetében, egészen a fent említett édes, csoki-narancs aromától, az ananász-vajsavas ízen keresztül az igazán büdös krill változatig mindenki megtalálja a számára favorizált ízt! Ezen bojli család minden tagja főtt, melyek jó szolgálatot tesznek a melegebb időszakban, ha előreláthatólag többet kell várni a kapásra vagy épp törpeharcsás vizen horgászunk!  Mivel velünk szemben épp egy 48 órás pontyozó verseny zajlik, így az ott bejuttatott tekintélyes mértékű etetés miatt fontos, hogy jó minőségű és erős csalogató hatással bíró csalikkal horgásszunk és ugyanez természetesen az etetésről is elmondható!

Nem csak az illat, hanem látvány is lehet csalogató hatású.

Ezért hoztam magammal néhány igen „ütős” aromát a Benzár Mix palettájáról! Ezek nem más mint a Bait Steam és a Method Spray. A Bait Steam-et górcső alá véve elmondhatjuk, hogy egy igazán sűrű, élénk színű, PVA barát aromáról beszélünk, melyek a vízben szép élénk felhőt képezve lehúzzák a halat a csalinkhoz! Használhatjuk dippelésre, etetőanyag, vagy magvak felturbózására vagy épp a PVA hálónk, tasakunk kiegészítésére. A Method Spay-t inkább a method horgászat szerelmeseinek szánták ugyan, de ez ne akadályozzon meg senkit, ugyanis koncentráltan a bojlira fújva a hihetetlen erős aroma (igen erős illata miatt még én is megkívántam a narancsos csokit) mellett egy fluoreszkáló sárga felhőt hagy maga után a vízben, mely hosszú idő alatt oszlik el és garantáltan odacsalja a kíváncsi bajszosokat! Használatát azonban inkább nappali időszakban javaslom, amikor a nap fényében látványosabb a hatása.

Egy igazán tartalmas magos etetés.

Etetésre kukoricából, tigrismogyoróból és kenderből álló keveréket készítettem, melyre Benzár Mix Attractor vajsav aromakoncentrátumot nyomtam valamint chili-krill Bait Steam-et. A tervem az volt, hogy egy nagyobb területet megetetve magam elé csalom a halakat. Az így készült magkeverék kissé fanyar, fűszeres aromájú volt! Biztam benne, hogy ez majd kevésbé lesz vonzó a törpeharcsák számára.

Kezdődjön az etetés!

A magos etetést követően mindkét bot a helyére került és mindkét botra a rajta lévő íznek megfelelő bojliból bejuttattam néhány szemet dobócsővel!

 Hasznos kiegészítő, melyel gyorsan és pontosan tudunk etetést létrehozni.

Carp Expert Adige kapásjelző kapásra várva.

Közben a nap is nyugovóra tért és rácsodálkozhattunk a gyönyörű pródi naplementére.

A lemenő nap sugarai a Pródi tó színe fölött.

Az éjszaka során többször változott a szél iránya, erőssége. A légnyomás folyamatosan változott és táborunkból végig néztük az előttünk átvonuló hatalmas vihart, azonban ezt szerencsére szárazon megúsztuk!

Az égi háború, mely megvilágította az éjszakát.

Az éjszaka folyamán kollégám akit szintén Dánielnek hívnak 3 pontyot is fogott melyek 5 kg körül voltak, nekem azonban az éjszaka csupán egy meglepetés vendég érkezett! Egy kisebb harcsa kebelezte be a bojlimat. Bíztam benne azonban, hogy a nap majd meghozza a szerencsém. Nem csüggedtem, ugyanis a gyönyörű látvány, ami elénk tárult kárpótolt a nyugodt botokért. Reggeli órákban újabb adag eleséget juttattam be és egy csali frissítés során Method Spray-t fújtam a csoki-narancs bojlimra, melyet az etetés jobb szélére dobtam vissza. Nem telt bele talán egy óra sem és vehemens kapással jelentkezett az első érdeklődő. Megakasztás után jó súlyt éreztem, azonban sajnos egy rossz akadás miatt elvesztettem a halat. Gyorsan újra befújtam a bojlit és visszadobtam a készséget oda ahol az imént bekövetkezett a kapás. Rövid idő elteltével újabb kapásra lettem figyelmes. Most azonban egy óvatos ejtést, majd egy óvatos húzást tapasztaltam. Az orsó dobja meg sem mozdult. Mivel biztosra vettem, hogy egy törpeharcsa akadt bele a szerelésembe, odasétáltam a bothoz, ekkor egy újabb csippanás jelezte, hogy még jelen van a hal. Felemeltem a botot és legnagyobb meglepetésemre gyönyörű ívben hajlott a bot és jó súlyt éreztem a végén. A hal nem rángatta a fejét csupán komótosan úszkált az etetés körül. Időnként elment jobbra, szinte a szomszéd állásig, időnként visszafordult és a bal oldali botokon túl körözött. 15-20 perc küzdelem után már a stég előtt folyt a közelharc. Mikor megláttam már tudtam, hogy gyönyörű hallal van dolgom, de ettől még izgatottabb lettem ami akkor sem hagyott alább, amikor már szákban volt a hal. A vízből kiemelve láttuk, hogy nem mindennapi példány. 

Kőkemény harcos.

Hihetetlen élmény volt a kezemben tartani ezt a csodálatos halat. Ő volt az akiért ideérkeztünk. Egy kapitális, erős tőponty...

Köszönöm az élményt barátom!

Sajnos szomorúan tapasztaltam, hogy nem mindenki bánt vele úgy mint mi. Számomra érthetetlen, hogy miért tesz ilyet bárki, de a farokúszó egy részét eltávolították. Itt megragadnám az alkalmat, hogy nyomatékosan kérjek meg minden sporttársat, hogy tiszteljük meg ellenfelünket és ne tegyünk kárt benne! 

Mérlegelést és fotózást követően lefertőtlenítettem minden sérülését majd úgy gondoltam, mivel kellőképpen elfáradtunk mindketten, így mindkettőnkre ráfér a fürdés szóval a tóba gázolva engedtem vissza éltető elemébe! 

Még egy kép a búcsú előtt.

Eljött a búcsú!

Sikerült tehát elérnem a horgászatra kitűzött célomat, ami nem volt más mint egy kapitális ponty bölcsőbe fektetése. Természetesen ez nem sikerülhetett volna, a megfelelő csali, aroma és etetés nélkül. Fantasztikus horgászatban volt részem, mely során gyönyörű környezetben, csodálatos halakkal mérhettem össze erőmet Biztos vagyok benne, hogy visszatérek még ide, bízva abban, hogy ettől nagyobb halakat is tartogat nekem ez a tó!

Szöveg: Kubuk Dániel

Képek: Csukovics Dániel


CARP EXPERT ADIGE ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ
5 790 Ft
Részletek
CARP EXPERT NATÚR KENDER
2 190 Ft
Részletek
CARP EXPERT TEJSAVAS NATÚR KUKORICA 800G
1 390 Ft
Részletek
CARP EXPERT TEJSAVAS NATÚR TIGRISMOGYORÓ 800G
2 190 Ft
Részletek