Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem emelkedik túl gyakran 10-15 fok fölé. Sebaj, ember tervez, Isten végez, szokták mondani, így maximális elszántsággal vártam a következő horgászatot, amely egy nagyobb lélegzetvételű videó elkészítésével egybekötött peca volt, méghozzá egy igazán különleges helyszínen, a Leveleki-víztározón. 

Hogy mi volt a tervem ezen az egyébként kétnapos horgászaton? Hát halat fogni! Nem is akármilyet, hiszen kifejezetten pontyért, pontyokért utaztam erre a fantasztikus vízre! Sőt, azt sem titkolom, hogy nagyon bíztam egy szebb, akár 10 kg feletti példány elcsípésében is, azonban ezt a gondolatot, látva az említett lehűlést, az éjszakai mínuszokat és a mindössze 5 Celsius fokos, reggelre bepilléző vizet, hamar „elengedtem”, hiszen sok realitása nem volt annak, hogy a tó törzsállománya ilyen körülmények között érdemben megmozduljon. A tógazdával, Mikucza Zsolttal és az ő halőreivel folytatott eszmecserét követően pedig, miszerint Leveleken 8-10 fokos vízhőmérséklettől van igazán értelme elkezdeni pontyra horgászni, még a kisebb „bajszosok” fogásával kapcsolatos hitem is megingott kissé. Volt kihívás tehát bőven, hiszen az egyébként 200 hektárnál is nagyobb vízfelülettel rendelkező tározó meghódítása ilyen körülmények között nem gyerekjáték és akkor még talán finoman is fogalmaztam. Alaposan fel kellett hát kötnöm a gatyát! 

Tudtam jól, hogy a helyválasztás lesz az egyik legfontosabb eleme a horgászatomnak, hiszen egy ekkora vízen mennyei mannával sem tudjuk a pontyokat többszáz méterrel odébb csalogatni, pláne nem 5 Celsius fokos vízhőmérséklet mellett. Olyan területet kellett hát találnom, ahol jó eséllyel ottlétem alatt is tartózkodtak pontyok. Hosszas elmélkedés után végül, meghallgatva és megfogadva vendéglátóim tanácsát, a tározó apagyi oldalán, annak is a gáthoz közel eső végén táboroztam le, hiszen innen dobástávon belül el lehetett érni a tározó egyik igazán mély, 4 méter körüli átlagmélységgel rendelkező részét, az úgynevezett Báger-gödröt. Ez egyébként egy hosszanti, 30-150 méter széles „gödör”, amelyben a víz nagyjából 70-80 centiméterrel mélyebb, mint egyébként annak környezetében. Jó választásnak tűnt ez a rész első blikkre, hiszen a parttól 100 méterre tört le a meder, amit úgy gondoltam, hogy stabilan el fogok tudni érni még erőteljesebb légmozgás esetén is. 

Innentől pedig beszéljenek a képek és következzenek a horgászat technikai részletei! 

A tározó apagyi oldalán megannyi stég várja a horgászokat. Ezek zöme névre szóló, azonban, amennyiben a tulajdonossal leegyeztetjük, akár napijegyesként is horgászhatunk rajtuk. Így tettem én is! 

Mivel a mélyebb szakasz meghorgászásához minimálisan 100 métert kellett dobnom, ráadásul, ahogyan én a nagy tározókon szoktam, mindezt bordás kosárral, nem volt kérdés számomra, hogy a 420-as No Limit Feedereket hozom magammal.

Ezek a botok eszméletlen erőtartalékokkal és remek dobási tulajdonságokkal bírnak, így maximálisan alkalmasnak ítéltem őket e feladat megoldására is. Nagyméretű, döntött gyűrűiknek köszönhetően megfelelő dobótechnikával és végszerelékkel 100 métertől sokkal-sokkal messzebbre is „ellátni” velük.

A botokra öreg barátaim, a CXP Pro Cast Method Feeder orsók kerültek, melyek dobját 0,22-es főzsinórral töltöttem fel, hiszen extrém igénybevételnek voltak kitéve, egyrészt a törés miatt, amit, illetve amin túl horgásztam, másrészt pedig az ismeretlen és vad vízterület is indokolta a megszokott, 0,20-astól eggyel vastagabb főzsinórt. 

Az egyik botommal végig egy pontba (legalábbis amennyire tudtam) horgásztam, egészen pontosan 105 méterre, így ezen a készségen a zsinórt az említett távolságnál az orsóm klipszébe akasztottam még az előkészületek során. A másik felszerelésemmel pedig keresőhorgászatot végeztem és végig minél nagyobbat dobva, a gödörbe minél jobban behorgászva kerestem a halakat. 

Csalogatóanyagaim kiválogatása során két szempontot tartottam szem előtt. Egyrészt, a tározóban él törpeharcsa és tengernyi keszegféle, melyeket ezúttal szerettem volna elkerülni, másrészt pedig egy olyan „darabos” és megfelelő beltartalommal rendelkező keverékre volt szükségem, amely versenyezni képes a tározó által a halaknak biztosított temérdek természetes táplálékkal. Így esett a választásom végül az XL-es Seria Method etetőkre, melyek közül keverékem lelkét a chillis-kolbász adta. Ehhez került még némi green betaine etető ugyanebből a termékcsaládból, na meg bőségesen krilles Method Pellet és Hot Spice aroma. 

A végeredmény egy brutálisan tartalmas, nemcsak csípős, fűszeres illatú, hanem nagyon pikáns ízzel is rendelkező kaja, amelyet a horgászat folyamán végig nagyméretű bordás kosarakkal juttattam be a kiszemelt helyekre. 

A csalik közül, a hideg idő és víz ellenére is a nagyobb méretű wafterekkel készültem elsősorban, melyek a Pro Corn Waftersek és a nagyobb, 12*8 mm-es Bicolor Smoke Wafter Dumbellek voltak. Ezeket már kellően nagyméretűnek ítéltem a törpeharcsák és a keszegfélék ellen, ugyanakkor még nem voltak túlzottan nagyok sem a kevésbé intenzíven táplálkozó pontyok számára. 

Ahogyan az elmúlt évek nagy kiterjedésű víztározóin szerzett tapasztalatom mondatja velem: „Bordás kosár, hosszú puska!” Ehhez az elvhez tartottam magam végig a horgászat folyamán és szerencsére nem kellett csalódnom, még ha nem is indult könnyen a peca. 

Mivel az első nap délelőttjén még véletlenül sem mozdult meg No Limit Feedereim spicce, ezért úgy döntöttem, hogy az egyébként is aromás kajámat még tovább turbózom, így innentől folyamatosan fújtam a megtöltött kosaram a keverékhez ízben tökéletesen illő, „hot sausage” Method Spray-vel. Hogy emiatt-e vagy sem, de a délután már nagyon mozgalmasan telt!

Bár a nap szépen sütött, a viharos erejű szélben azért a komfortérzetem hagyott némi kívánnivalót maga után. A pontyok azonban mozgalmassá tették a délutánt, így minden gondom tovaszállt és élveztem a halfogást! Az első nap délutánján végül 6 „egyenpontyot” és egy szép dévért siketült szákba terelnem, ami a délelőtti kapástalanság után egyértelműen bizakodásra adott okot! A kapások egyébként ezen a napon kivétel nélkül fél 4 és 5 óra között érkeztek, se előtte se utána nem volt akció. 

A No Limit Feeder nem elsősorban a kétkilós forma pontyok fárasztása során mutatja meg, hogy mit is tud valójában, azonban annyira nem durung, hogy ne lehetne élvezni vele az ekkora halakkal való birkózást is. 

A második nap délelőttjén a szél kissé mérséklődött, így lényegesen kellemesebb volt „vízen lenni”. Természetesen a dobások pontosságának is kedvezett az ekkor még enyhülni látszó idő és talán ezért is indult ezen a napon kicsit korábban a halfogás. Délelőtt 11 órától ugyanis, ha nem is minden dobásra, de egyre-másra jelentkeztek a szép, egészséges leveleki pontyok, akik folyamatos érdeklődésükkel megmutatták, hogy a kigondolt csalogatóanyagaim és a stratégiám jól működik. 

A falánk potykáknak nagyon ízlettek a Bicolor Smoke Wafter Dumbell csalik, amelyeket egyébként 8-as méretű Benzár horog alatt kínáltam fel 10 mm-es normál csalitüskén. 

Két íz, jobban mondva ízkombináció emelkedett ki a többi közül, melyek az eper-méz és a kagyló-fokhagyma voltak. Az első napon inkább az előbbi, míg a második napon főként az utóbbi vitte a prímet. 

A leveleki fogósságukon, na meg a korábban velük szerzett kedvező tapasztalatokon felbuzdulva azt gondolom, hogy ezek a csalik minden olyan túrámon ott lesznek a táskámban, amelyen nagy kiterjedésű vizeket horgászok meg. 

Attraktív, vérző külsejük és oldódó anyaguk ugyanis rendkívül fogóssá teszi ezeket a csalikat, melyeket érdemes lesz mindenkinek kipróbálni az idei évben! 

A második horgásznapon végül 15-nél is több pontyot sikerült ideiglenesen matracra fektetnem, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra. Bíztam ugyanis a stratégiában és a csalogatóanyagokban, azonban azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen vízhőmérséklet mellett ennyi pontyot tudok fogni egy 200 hektáros víztározóból! Hatalmas élmény volt ez a peca annak ellenére is, hogy az időjárás egyáltalán nem fogadott kegyeibe. Azonban már most tudom, hogy hamarosan visszatérek és kissé magasabb vízhőmérséklet mellett megpróbálok fogni néhány igazán szép példányt a tározó ősállományának képviselői közül! Ez azonban már egy másik írás (és videó) témája lesz! 

Szabó Bence