Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a minap engedte meg. A hozzáillő Wizard Edge 2000 orsóra vadonatúj MXT Braid fonott zsinór került, kapcsos, fluorcarbon előkén. A magas vízállások miatt ezúttal csak egy Drávába siető kisebb „folyócskát” kerestem fel, amely méretétől függetlenül mindenféle ragadozóhalat is rejthet. Leginkább a kisebb, és a közepes méretű domik lakják, az itt előforduló pergető horgászoknak ezek a célhalai. A partok széléről lehajló bokrok, a vízszéli magas növényzet ad reményt, hogy ezek előtt, vagy inkább alatt megtalálok néhány éhes, éppen a wobblerekre várakozó halat.
Nagyon meleg délutánban érkeztem a vízhez. A könnyű kis bot, a csekély súlyú oldaltáska nem gátolt a mozgásban, a vízparti cserkelésben. Ennek örültem, mert a néhol meredek, rézsűs parton a séta, rajta a derékig érő fűvel, csalánnal önmagában is jó kis feladatot jelent. A Wizard Micro Jig az első feladatot, a kis wobik hajszálpontos célba juttatását jól teljesítette. Ezt azonban eddig is tudtam, az újdonságot a különféle domolykós műcsalik vezetése és érzékelése jelentette. A botspicc, a bottest nagyszerűen érzékelte a veretést, a műcsalik táncát. A spicc a kicsit erőteljesebb wobbler veretésnél is kellően feszes maradt, alig vártam, hogy történjen már egy támadás. Körülöttem legelő és nyárillat volt, de bogarakat, lepkeféléket nem láttam repülni. Lehet, hogy nehéz lesz kicsikarnom a rávágásokat – ez járt a fejemben, mikor a túlsó oldalra pöccintett kis wobbleremre a beeséskor rárontott az első hal. A kis duci test toccsanva ért vizet, és amint indítottam, amint centiméterekkel, de lemerült a felszín alá, rávágott az első domi. A pálcám csak úgy pendült a kezemben. Azonnal behúztam egy rendeset, de azért is nagyot, hogy mindjárt behozzam a halamat a biztonságosabb mederbe. Nagyon szép kis domolykós tánc, jó kis futkosás következett, de közben rövidítettem, szedtem fel a zsinórt és hamarosan előttem aranylott a kis vadvízi harcos. Óvatos ereszkedés után a sáros partszélben megvetettem a lábam. Még egy kis fröcskölés, majd kiemeltem az első, nyári domolykómat. A megfelelő helyen lefektettem a fűre, mellé tettem a pergetőbotot, és sebesen elkészült róla egy fotó.
Ez után a hal jobbra, felfelé, én pedig sétálva lefelé, a folyó irányába távoztam. Előbb kicsit egyhangúbb szakasz, majd ismét ígéretesebb terület következett. Örültem az egy dominak is, eltelt már vagy egy jó óra, de a fényváltás ideje még váratott magára. Egy kicsivel később, sikerült még egy fejest elcsípnem, valamivel kisebbet az előbbinél. A kezemben a cucc teljesen rendben lévő volt, minden elvárásomat teljesítette. A meleg délutánban az én halaim viszont nagyon nem voltak támadó kedvükben. Elég nagy utat besétáltam, figyeltem a vizet, de rablásokat, halakat nem nagyon láttam. Közben újabb óra múltán visszaérkeztem a kiindulási pontomra. Gondoltam lassan indulok is hazafelé, de mindig van még egy utolsó, meg még egy utolsó dobás. Ekkor már alkonyodott, bőven benne voltam a fényváltás ígéretesebb időszakában. Még öt percet maradok határoztam el és egy öt centis wobblert tettem a kapocsba. Lefelé, a saját partom széléhez dobtam, majd még le is úsztattam néhány métert a felúszó műcsalit. Egy jónak tűnő kiszögelésnél lekaptam a víz alá. Lassan kellett vezetnem, mert ugyan lassú, de érezhető folyással szemben táncolt a fahalacska. Még fél úton sem járt a wobblerem, amikor egy lassításba nagyon keményen belevert a hal. Azonnal „feléledtem”, éreztem, hogy jobb halat akasztottam. Súlya lett a perecre görbülő kis botnak, sőt megszólalt a fékem is. Mi ez? Nagy domi, vagy talán csuka – gondoltam, mert nem tudtam tüstént azonosítani. Furcsán, rövid kifutással, rugdalózással, majd fejrázással is védekezett. Nem akartam elhinni, de leginkább süllőre tippeltem. Elég távol volt tőlem, ezért néhány lépéssel a parton is közelítettem a hal felé. Erőltetni a vékony zsinór miatt sem akartam, ekkor már tudtam, hogy nem domolykó van a zsinór végén. A kis pálca rugalmas erejét valóban igénybe vettem, folyamatosan emeltem vele, és a búcsúzó nap fényében fel is csillant a felszínen a hal. Süllő – örvendeztem amint megláttam. Ám csak eddig tartott a kapcsolat, az apró wobbler horgát a szép hal egy újabb fejrázással kipenderítette a szájából. Mindent jól csináltunk néztem a felszerelésre, és kissé bosszantott a dolog. Annak viszont nagyon megörültem, hogy süllő is tanyázik a vízben. Az erősebb Wizard pálcákkal, főként a Pro Spin-nel már fogtam nagyobb méretű halakat. Tavakon, a Balatonon, és folyókon is pergettem velük, jól bizonyítottak. A többféle halat adó pergetéseimről részben már be is számoltam. A csukák után balinokkal, de már kapitális süllővel is volt szerencsém tesztelni az új pálcákat. Igaz, az egészen nagy süllő pergetését, fogását barátom meghívásának, és a kísérőnk jó helyválasztásának köszönhettem. Ám ettől még a felszerelést nagyon jó volt használni. A hal ereje meg sem kottyant az erősebb Wizard botnak.
Ám én most a Micro Jig-es pergetésre, a domolykókra áhítoztam, a váratlan süllőkapás csak hab volt a tortán. Természetesen ez sem hagyott békén, két nap múlva ugyanott voltam, akadt egy kis időm egy újabb próbálkozásra. Annyi változtatást csináltam csupán, hogy egy fokkal erősebb zsinór került a dobra. Ki tudja, mekkora halak támadják a wobblert? Megkaptam a választ, ezen alkalommal szerencsém volt. Tovább tisztult víz, még elég magasan állt, hogy többféle halat is remélhessek. A domik apraját láttam a víz felszínén, most is nehéz volt rávágást kicsikarni. Viszont a két nappal előbbi süllős helytől nem messze ismét tüskéshátú élményben volt részem. Megtolós, ritmusvesztésből állt a rávágás, én pedig azonnal besuhintottam. A bot a beleállt a bevágásba, ismét jó súlyt éreztem. Csupán egy rövid kis kifutást óhajtott a hal, majd egy-két fejrázás után felemeltem a felszínre. Nagyon világos színezetű, két kilós forma, igazán szép süllő bukkant a víztetőre, de szinte tüstént bukófordulót tett. Még egy kicsit terelgetnem kellett, bőven elég volt hozzá a felszerelésem ereje, hogy ez után már én diktáljak. A part szélét érezve még egyszer visszaugrott középre, de másodszor is kisimítottam magam elé, és ekkor már elcsendesedett. Kiemelni, és róla is hasonló képet csinálni, mint a domolykóról, már nem volt nehéz feladat. Elégedetten tettem mellé a Wizard Micro Jig–et, és megállapíthattam, hogy a süllőfogáskor is magabiztos volt az érzékeny, megbízható, könnyű pergetőbot. Nem is félek, ha kősüllőzés közben fogassüllő is beesik majd a Balatonon, vagy a Dunán. A Wizard család ultra light botja, a Micro Jig, akárcsak az erősebb testvérei, megbízható társként mutatkozott be számomra.