Mivel az elmúlt hetekben jelentősen felmelegedett az idő, ezért úgy gondoltam itt az ideje egy rövid botos, partközeli horgászatnak. Sokat nem is tétlenkedtem, úgyhogy már azon gondolkodtam, hogy melyik tóra essen a választásom. Hamar eldöntöttem, hogy a nem régen nyílt, Délegyházán található Majosligeti-tó lesz a megfelelő helyszín, erre a horgászatra.

Megérkezésemkor rövid gondolkodás után a tó hátsó, nyugodtabb szegletében foglaltam el a horgászhelyemet, majd igyekeztem minél hamarabb elkészíteni a csalogatóanyagokat és a felszereléseket. Erre a kora tavaszi horgászatra kizárólag magas szénhidrát tartalmú, kukorica bázisú etetőanyagokkal készültem, és nagyon sok kukoricával. Kezdésnek kevertem 1-1 zacskó Natúr és Fekete Benzar Mix Seria Method Pro Corn etetőanyagot, amit dúsítottam egy zacskó Particle Pastával, ponty-kárász ízesítésben, hogy még tartalmasabbá tegyem a kosárba szánt etetőanyagomat.

Etetőanyagkeverékem alkotórészei még bontatlan állapotban. 

A hozzáadott Particle Pastától rendkívül mutatós lett az egyébként barnás színű etetőanyag, amiből kitűnnek a narancssárga szemek.

Amint bekevertem a kaját, szembesültem vele, hogy már bizony jócskán elmúlt dél és még nem kezdtem el horgászni. No, sebaj, így jár a horgász, aki nem érkezik időben a partra, úgyhogy gyorsabb fokozatra kapcsoltam és már a pontos stratégiám kialakításán gondolkodtam, majd távolságmérő segítségével kimértem a meghorgászandó távot, ami 17 méter volt. Az etető botomat viszont 15 méterre húztam ki, még pedig azért, mert úgy alakítottam ki az etetést, hogy mielőtt a fenékre ért volna a kosár, erőteljes rántással igyekeztem szét teríteni a főként csemegekukoricából álló mixemet. Alapozásnak egy elég nagyméretű kosárral dobtam 10-et, ami szerintem egy nagy alapnak mondható, mivel azonban sok pontyra számítottam, indokoltnak láttam ezt a nagy etetést. Amint ezzel végeztem, már csaliztam is fel a horgom és repült is be a szerelékem a helyére.

Erre a horgászatra az egyik kedvenc botomat, a Concourse Feedert hoztam magammal, 3,6 méteres hosszban.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért 3,6 méteres bottal horgászom és miért nem a 3,3 méteressel, amikor ezt a távot azzal is simán meg lehet dobni. A válasz nagyon egyszerű, ugyanis sokkal jobban kedvelem a 3,6 méter hosszúságú botokat és ezek jobban kézre állnak nekem. Ehhez a karcsú, lágy feederhez célszerű egy kisméretű, könnyű orsót választani, hogy ne durvítsa el a felszerelésünket. Én például a Benzár Feeder-Match 4500-as orsót találtam a legmegfelelőbbnek hozzá. Az első pár dobás sajnos nem eredményezett kapást, de bíztam benne, hogy előbb vagy utóbb odaérnek a halak az etetésemre. Ez szerencsére így is lett, hiszen 15-20 perc elteltével ugyan halat még nem sikerült fognom, de az egyre gyakoribb apró mozdítások és beleúszások jelezték, hogy bizony megérkeztek a bajszosok. Majd ezután kisvártatva egy igen erős spicc görbítés következett, melyre be is vágtam és horgomon volt a nap első hala.

A képen is látható, ez a bot bizony görbül, méghozzá nem is akárhogyan. 

Ezek a halak nagyon jó erőben voltak, és ugyan hamar kijöttek a part közelébe, ott mentek fel s alá és olyan volt, mintha soha nem akartak volna elfáradni. A rendkívüli erő mellett egyébként nagyon szép színek is jellemezték ezeket a bányatavi pontyokat.

Íme az első, erőtől duzzadó Majosligeti pontyom.

Ha már nincs a vízben a végszerelékem, akkor meg is szeretném mutatni, hogy pontosan miből állt ez össze. Itt is törekedtem arra, hogy minél inkább egyszerűsítsek mindent, ezért csak is olyan dolgokat használtam, amiket már jól ismerek és amelyekben maximálisan megbízom.

Ez a két horog típus teljesen lefedi számomra a hosszúelőkés pontyozás egészét.

A horog kulcsfontosságú, de persze önmagában nem elegendő a halak megfogásához és biztonságos partra segítéséhez. Nagyon fontos, hogy összhangba legyen a teljes végszerelék, éppen ezért a többi alkotóelem sem elhanyagolható. 

Gubancgátló cső, gumigyöngy, forgó, erőgumi és az 50 cm-es előke, amit 0,18 mm-es monofil zsinórra kötöttem.

Az első hal után legtöbbször a bedobás után 1-2 perccel már jelentkezett is a kapás. Ezt abból is sejteni lehetett, hogy folyamatosan járt a spiccem, úgyhogy csak az volt a kérdés, mikor húzza el. Pörgős volt tehát a horgászat első része, hiszen egymás után jelentkezett 8-10 ponty, ezt követően azonban nagy csend következett, elmaradtak a kapások és a beleúszások is. 

Vártam és vártam, hátha újra elhúzza.

Majd egy pár üres dobást követően aztán arra jutottam, hogy ez a nagy pontycsapat valószínűleg felette a sok kukoricát, ezért ráetettem 5 kosárral. Azt reméltem, hogy az újfent bejuttatott nagymennyiségű etetőanyag ismét felkelti majd a tó lakóinak figyelmét és folytatódhat a horgászat. Szerencsére kisvártatva ez így is történt, hiszen ismét egyre gyakoribbak lettek a beleúszások, majd rövidesen kapásra emelhettem rá.

Már fáraszthattam is az újabb jó kondiban lévő halat.

Hosszas fárasztás után sikerült aztán őt is a bölcsőbe fektetni. Erőtől duzzadó, gyönyörű tükrös pihent a bölcsőben, melynek szája még érintetlen volt, így az sem kizárt, hogy én fogtam meg elsőként őt. Természetesen a horog ütötte sebet lefertőtlenítettem, majd kíméletesen visszaengedtem ellenfelem. 

Mint később kiderült, ő volt ezen a horgászaton a legnagyobb kifogott hal.

Egyértelműen körvonalazódni látszott, hogy a peca során nagyon fontos az ütem. Amennyiben legkésőbb 3 percig nem húzta el, nem szabadott többet várni, mert akkor nem ment be elegendő táplálék és hamar tovább álltak a pontyok. Éppen ebből adódóan, két-három üres, azaz hal nélküli dobás után, négy-öt nagy kosárral rá etettem, melyet követően rendre megjelentek a halak. Mivel sok kukorica volt a fenéken, ezért célszerű volt kukoricával is csalizni, aminek a legtöbb esetben kinyomtam félig a belsejét, ezzel is igyekeztem elérni, hogy könnyebben fel tudják szippantani azt a pontyok. 

Nem spóroltam ki a kukoricát a kosárból egyik dobásnál sem.

Ahogy elkezdett esteledni, egyre több hal volt az etetésemen és dobás után maximum egy perc után, már görbült is a spicc. Ilyenkor természetesen a legtöbb horgásznak, köztük nekem se lett volna kedvem abbahagyni a pecát, ezért mivel mindig van a táskámba lámpa és spiccre szerelhető kapásjelző, aminek segítségével sötétben is ugyan olyan jól látom a kapást, mint fényes nappal, ezért úgy döntöttem este hét óráig kitolom a horgászatra szánt időmet.

Két különböző, zöld és piros színben kaphatók azok a segédeszközök, amelyeket a spicc megvilágítására használtam.

Én, személy szerint, hiába a feeder botos horgászat kedvelője vagyok, szeretek elmenni többször is az évben 2-3 napos horgászatokra, ezért örültem ennek a lehetőségnek, hogy újra ilyen körülmények között horgászhatok, még ha nem is éjszaka, de legalább sötétben. Az iBite UB Light-ot rendkívül egyszerű kezelni és nagyon megkönnyíti a kapásérzékelést!

Kibontás után csak szét kell tekerni, ahogy a képen is látható, az elemet kihúzni, megfordítani és visszailleszteni a helyére, aztán már világít is.

Azért szeretem ezt az aprócska kis segédeszközt, mert dobásnál sem kell félnem attól, hogy a zsinórom rácsavarodna vagy bármi baja történne a spiccemnek, ugyanis, ahogy felrakjuk a spiccre, az ott marad és nem mozog semerre. Ez pedig hatalmas előny egy olyan horgászat során, ahol a halfogás pörög és az ember hajlamos kevésbé figyelni a dobásra, botkezelésre. 

Itt is látszik, milyen stabilan helyezkedik el a spiccen. 

A fárasztás után is a megfelelő pozícióban van.

Persze hét órakor már befejeztem a pecát, hiszen még össze kellett pakolnom és a hazaút is előttem állt. Összegezve a horgászatot, nagyon jól éreztem magam és persze jól elfáradtam ennyi hal kifogása után, de nagyon jó volt látni, hogy ilyen egyszerű dolgokkal és kigondolt stratégiával is lehet sok halat fogni. Az pedig külön öröm volt számomra, hogy egy kicsit tovább is tudtam maradni, hiszen már alig várom a hosszabb, többnapos horgászatokat. Biztosra veszem, hogy ezek során is nagy segítségemre lesznek az iBite UB Light eszközök!

Raffer Kristóf

Képek: Molnár Zoltán