A célzott keszeghorgászat számomra az egyik legkedvesebb technika, hiszen egy nagyon mozgalmas, sok esetben kiszámíthatatlan horgászati stílusról van szó. Emellett természetesen sok feederes versenyen is a keszegfélék jelentik a fő fogható halfajt, így fontos, hogy erről a fajta horgászatról is annyi információt gyűjtsek a hétköznapi pecák során, amennyit csak tudok. Ezúttal egy számomra ismeretlen tórendszer, a Benta Tavak 1-es számmal jelölt vízfelületére esett a választásom helyszín gyanánt, melynek, legalábbis előzetes információm szerint, nagyon szép a dévér állománya. Van azonban az itteni keszehorgászatnak egy nehezítő tényezője, mégpedig a ponty, melyből bizony nagyon sok él a tóban. Őket kikerülni nem könnyű, de úgy voltam vele, hogy teszek egy próbát a vízen, legfeljebb elcsípek néhány bónusz halat is! 

Változékony, napos-szeles-esős időt jósoltak a horgászatra kiválasztott napra, így borítékoltam, hogy ezúttal sem úszom majd meg szárazon. Az idei „tavasz” igazi tavaszt csak nyomokban tartalmazott, a megszokottól hidegebb időjárás pedig sok esetben a halfogásra is rányomta a bélyegét. Persze, ha valamire, akkor erre aztán nincs ráhatása az embernek, így mást nem lehet tenni, mint alkalmazkodni és júniusban is minden alkalommal vinni magunkkal esőruhát és váltócipőt. Így tettem én is. 

A tó egyébként nagyon igényes, szép környezetben elhelyezkedő, kulturált horgászvíz, melynek, hétfői napról lévén szó, egyedül voltam a partján. Miután „betalicskáztam” a cuccom a kiszemelt helyre, ládám felállításával és a csalogatóanyagok előkészítésével indítottam. Nem bonyolítottam túl semmit, kedvenc keszeges kajámat kevertem mindössze, melyhez került egy zacskónyi fekete Pro Corn etető. Ez utóbbi etetőanyagcsaláddal kapcsolatban annyira jó tapasztalataim vannak az elmúlt évből, hogy valamelyik variánsát minden alkalommal használom, amennyiben hallisztmentes etetőanyaggal készülök. 

Nagyon szép, igényes környezetben horgászhattam! 

Az etetőanyag kérdését nem bonyolítottam túl. Egy-egy zacskó Verseny Speciál és Pro Corn Black etető mindössze. 

Amíg a kaja pihent, előkészítettem a keszeghorgászat során nélkülözhetetlen élő csalikat, melyek közül ezúttal csak azokat hoztam magammal, amelyek bárki számára bármikor könnyedén hozzáférhetők. A tálcámra tehát mindösszesen csonti, pinki és giliszta került. Csalizni sem hoztam magammal mást, hiszen lehetőségek valódi tárházát nyújtja már ez a háromféle élő csali is. Mindet két részre osztottam, hiszen csalizni főként élő „egyedeket” használok, a kajába azonban fullasztva szoktam tenni a csalit. 

Egy hétköznapi keszeghorgászat szúnyog nélkül is nagyon szórakoztató tud lenni! 

Mire mindennel elkészültem, a nap is kisütött, így itt volt az ideje végre elkezdeni pecázni! Alapozó etetést, bár mindig készítek keszeghorgászat során, csak a legritkább esetben eresztem bő lére, általában csak a későbbiekben is használt kosárral dobok nyolcat-tízet. Ez a kajamennyiség rendre elegendő ahhoz, hogy felkeltsem a környéken tartózkodó halak figyelmét, ugyanakkor talán nem is túlzottan nagy, eseménytelenné téve az első perceit a horgászatnak. Ezúttal sem volt ez másként, néhány dobás és már fel is került a 60 centiméter hosszú előke! Nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyi időnek kell eltelnie az első kapásig, hiszen a vizet nem ismertem, nem tudtam, hogy pontosan mire számítsak. 

Izgatottan vetettem be végszerelékem, hiszen reménykedtem a gyors halfogásban! 

A távolság kérdése egy kulcsfontosságú tényező volt ezen a pecán, hiszen a túlpart tőlem nagyon messze, legalább 100 méterre volt, így tudtam, egyáltalán nem mindegy, hogy hol kezdem el keresni a halakat. Végül, még a horgászat megkezdése előtt ólommal dobálva úgy találtam, hogy a parttól 51 méterre kicsit vékonyabb az iszapréteg, mint bárhol máshol előttem, így végül ide kezdtem a horgászatot. Az első halra nem is kellett sokat várnom, hiszen már a harmadik dobásra fogtam egy nagyjából 3-4 dekás dévér ifjoncot. Örültem neki, hiszen gyorsan kaptam visszajelzést a víztől, azonban ettől természetesen többre vágytam, így gyorsan szabadjára engedtem az apróságot és dobtam is vissza a kiszemelt helyre. 

A horgászat első időszakában sokat kísérleteztem a csalikkal, hiszen nem nagyon akart összeállni a dolog. Fogtam halat szinte mindennel, azonban nagyon sok volt a rontott kapás, a babérlevél méretű keszeg és kevés a „szákolós” dévér. Folyamatos kombinálásom azonban eredményre vezetett, hiszen kisvártatva rátaláltam az aznapi nyerő csalira, ami egy piros és egy fehér csonti kombinációja volt. Ezt már a kisméretű dévérek nem ették meg, ellenben mondjuk a pinkivel, így meg tudta várni a jobb halakat a mederfenéken. 

A nap legeredményesebb csalija egy fehér és egy piros csonti volt. 

Nem esett még szó az élő csali felhasználásról, ami szintén kardinális kérdés a keszeghorgászat során. Azt vettem észre, hogy tiszta kajával horgászva nem tudtam kellően felkelteni a halak figyelmét, így egyre több és több csalit próbáltam a kosárral is bejuttatni. Került tehát minden töltetbe néhány szem csonti, pinki, illetve időnként vágtam egy kevés gilisztát is, hiszen a termetesebb dévérek ezt különösen imádják! Az egy-másfél perces gyakoriságú dobásokkal pedig mind több csalit bejuttatva tudtam egyre pörgősebbé tenni a pecát. 

Minden dobás során csíptem némi csontit és pinkit a kosár közepébe. 

Tartalmas falatok jutottak így minden dobással a vízbe. 

A dévéreknek tetszett!

Egészen szépen jövögettek már a halak, amikor hirtelen nagy csend következett. Olyan volt, mintha egyik pillanatról a másikra eltűnt volna előlem minden keszegféle. Hogy ennek mi lehetett az oka? Szerintem egyértelműen az, hogy megérkeztek az etetésre bajszosék… Néhány semmivel össze nem téveszthető beleúszás után nem is kellett sokat várnom a határozott, botgörbítős kapásra, melyet bizony fonott főzsinórral, pici horoggal és vékony előkével nem olyan egyszerű ám halra váltani! 

Keszeges felszereléssel bizony nagyon izgalmas egy-egy ponty fárasztása! 

A rugalmas botnak hála azonban volt esélyem megfogni ezt a nem is olyan kicsi bónusz pontyot. 

Bizony, egy pontycsapat portyázott be az etetésemre, melyre, bár lélekben fel voltam készülve, mégsem örültem igazán. Én ezúttal keszegezni jöttem, nem pontyot fogni, persze azért csak megpróbáltam szákba terelni a nem várt vendéget. Ez egy izgalmas, legalább 10 perces fárasztást követően aztán sikerült is, így a tucatnyi dévér után egy bő hármas pontyot mutathattam a kamerának. Nem sikerülhetett volna a fárasztás a rugalmas bot és a szerelékbe iktatott erőgumi nélkül, melyek segítettet a végszerelék gyengeségének kompenzálásában. 

A ponty megfogását természetesen előkecsere követte, hiszen picit meghajlott a kampó a hosszas fárasztás során. 

A potyka visszaengedését követően aztán úgy döntöttem, hogy sok értelme nincsen visszadobni az eredeti helyemre, hiszen azt a bajszosok magukévá tették. Új táv nyitása mellett döntöttem, így 35 méterre kezdtem horgászni. Az események kísértetiesen hasonlóan alakultak, mint 51 méteren. Először babérlevelek, aztán szép, szákolós dévérek, majd szünet és jött a botgörbítős pontykapás, melynek elkövetője ezúttal egy kisebb tükrös volt. 

Az új, közelebbi távról is sikerült néhány szép dévért fognom. 

Míg nem aztán itt is megjelentek a pontyok. 

Újabb távváltásra a tükrös visszaengedését követően már nem került sor, hiszen nagyon csúnya vihar közeledett, melyet jó lett volna elkerülni. Mondanom sem kell, nem sikerült. Még az összepakolás elején jártam, amikor leszakadt az ég, majd a húszperces zuhét követően bőrig ázva toltam a trolley-m vissza a parkolóba. Nem úsztam meg szárazon! Azonban jó peca volt és, bár a pontyok kissé megnehezítették a keszegezést, szép dévéreket tudtam fogni, így az eső ellenére is jó szájízzel zártam a napot! Most pedig jöhet kettő számomra igazán fontos, keszeges verseny, a XI. Feeder Országos Bajnokság középdöntője, illetve a VI. Klubcsapatok Feeder Országos Bajnoksága. De addig is, eredményes horgászatot kívánok mindenkinek! Keszegezésre fel! 

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán