Monitorom derengése, mint távoli jelzőfény figyelmeztet az előttem álló feladatokra, de tekintetem újra és újra az íróasztalomon lévő serlegekre téved. Képtelen vagyok koncentrálni, annyi új élmény, felejthetetlen pillanat, és egy újonnan megismert közösséghez való tartozás felemelő érzése kavarog bennem. Az elmúlt hétvége, a 2. MOL horgászverseny emlékképei.
Úgy hozta az élet, hogy a MOL-csoporthoz tartozó MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-nél folytathattam a szakmai pályafutásomat és természetesen a munka mellett – mint ahogy korábbi munkahelyeimen is - már az első perctől a horgászat népszerűsítése volt a legfontosabb célkitűzésem. Az járt a fejemben, hogy az ország egyik legnagyobb munkaadójánál biztosan össze tudok verbuválni egy kis csapatot, melynek tagjai hasonló szenvedéllyel űzik ezt a sportot, bár fogalmam sem volt, hogy miként is fogjak hozzá. Az, hogy közvetlen munkatársaim minden előképzettség nélkül is már fejből tudják a kedvenc bojli receptjeimet, sajnos nem lendítette előre ügyemet, azonban egy véletlen, sorsszerű találkozás átlendített a holtponton. Éppen az egyik tesztelésre rendelt, horgászfelszerelést és csalikat tartalmazó csomagommal igyekeztem az irodámba, amikor az egyik társosztályon dolgozó kollégáim megállítottak a folyosón. Éppen arról beszélgettek, hogy jó lenne szervezni egy munkahelyi horgászversenyt, amikor elsétáltam mellettük a félreérthetetlen feliratokkal ellátott dobozokkal a kezemben, ezért rögtön éltek a lehetőséggel és megkérdeztek engem is, hogy lenne-e kedvem részt venni egy ilyen rendezvényen. Természetesen nagy lelkesedéssel csatlakoztam. A kibontakozó beszélgetés során kiderült, hogy ennél sokkal több is lehet ebből a rögtönzött diskurzusból, hiszen az egyik beszélgetőpartneremről, - Németh Viktor, későbbi csapattársam – kiderült, hogy hozzám hasonló elhivatottsággal horgászik célzottan nagy pontyokra és ő is komoly versenytapasztalattal bír. Kettőnk között a különbség „csupán” annyi, hogy ő a dobós, míg jómagam a behúzós módszerrel versenyzem.
Megbeszéltük, hogy közös erővel fogunk neki a verseny szervezésének, melynek első lépéseként Viktor utánajárt, hogy MOL-csoporton belül mi a módja egy ilyen jellegű kezdeményezés elindításának. Érdeklődő kérdéseire nem várt választ kaptunk: Nem csak, hogy támogatják az ilyen rekreációs tevékenységeket, hanem az első versenyt az elmúlt évben már le is bonyolították, sőt már szervezés alatt is áll a két hét múlva, a nyár elején esedékes 2. MOL horgászverseny is a Látóképi Víztározón! Erre nem számítottunk.
Mint ahogy azt megtudtuk, 2022-ben egy MOL Petrolkémia háziversenyen merült fel a MOL-csoportos verseny gondolata, melynek köszönhetően még abban az évben elkezdődtek az előkészületek. A szervezők felvették a kapcsolatot a MOL-csoport különböző telephelyeivel és meghívták őket a versenyre, melyhez időközben sikerült támogató vezetőket találniuk és segítségükkel megteremteni a pénzügyi hátteret is. Az 1. 48 órás MOL-csoport Horgászverseny a Leveleki Horgász tavon került megrendezésre 39 csapat részvételével. A verseny végén nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, és úgy tűnt, hogy sikerült egy jó hangulatú csapatépítő rendezvényt létrehozni, így nem volt kétséges a folytatás!
Természetesen azonnal megkerestük a szervezőket, akiktől megtudtuk, hogy a nevezés már hetekkel korábban lezárult, azonban mivel két csapat időközben visszalépett, lehetőségünk nyílt regisztrálni a résztvevők közé! Lázas készülődésbe kezdtünk, hiszen a két hét munka mellett bizony kevés idő és még csapatunk sem volt, bár nem volt kérdés, hogy Viktor és én részt veszünk a megmérettetésen. Habár az 50 órás versenyidőtartam sok horgászni szerető munkatársunkat elriasztotta a részvételtől, rövid keresgélés után Bartha István kollégánk csatlakozott hozzánk, így vele már teljes volt a három fős csapatunk.
Három fős csapatunk
Lázas szorgalommal álltunk hát neki a felkészülésnek, amely a több évtizedes horgásztapasztalatunknak hála az idő rövidsége ellenére is gördülékenyen ment. Csapatunk közös megbeszéléseken egyeztette a stratégiát, majd ezt követően összekészítettük a kiírás szerinti kötelező eszközöket, a felszerelést és a szükségesnek ítélt kiegészítőket. Mire mindent összepakoltunk, mindhármunk autója plafonig megtelt, és megtörtént az is, amire egyikünk sem számított: úgy tűnt befért minden!
A versenypálya a víztározó Debreceni és Hortobágyi ágán került kijelölésre és a szervezők külön figyeltek arra is, hogy két horgászhely tartozzon minden álláshoz, melyek amellett, hogy közel vannak egymáshoz (kb. 5-10 m-re), egy-egy ember elfér rajtuk kényelmesen úgy, hogy a csapattagok nem zavarják egymást, miközben jobbra-balra meghagytak a csapatok területétől számított kb. 30-30 m távolságot, ezzel garantálva azt, hogy a szomszéd csapatok sem lesznek túl közel egymáshoz.
A versenypálya
A megnyitó és az azt követő eligazítás ünnepélyes, mégis közvetlen hangnemben zajlott és a versenytársak is rengeteg információt osztottak meg közben velünk, ami számunkra jól is jött, mert a többséggel ellentétben mi még nem jártunk a vízterületen, így természetesen semmilyen tapasztalatunk nem volt. A korábban lezajlott online sorsolás során a 30-as számú helyet kaptuk, melyről csak annyit tudtunk, hogy a tározó Debreceni ágának még szélesebb részén helyezkedik el, közel a kijelölt versenypálya közepéhez. Nem túl biztató kilátások.
A megnyitó ünnepélyes, mégis közvetlen hangnemben zajlott
Ennek ellenére optimistán vágtunk bele a versenybe, mert hittünk abban, hogy együtt meg tudjuk fejteni a vizet. Mivel a szabályzat szerint minden 3 kg feletti ponty és amur beleszámított a versenybe, növelve a fogási esélyeinket, két eltérő etetési taktikákat alkalmaztunk, így magos és bojlis etetéseket is kialakítottunk a kisorsolt helyszín adottságainak megfelelően.
A kiírás szerint csak partól, dobós technikával lehetett horgászni és etetni is, ezért a verseny kezdetén mindenben Viktorra támaszkodtunk, hiszen ő éppen ebben a versenyágban rendelkezik többéves tapasztalattal. Rengeteget tanulhattunk tőle, ő pedig nem fukarkodott az információkkal, folyamatosan igyekezett megosztani velünk tudását!
A folyamatos spombolásnak hála már az első nap estéjén kezdett előttünk összeállni a hal és egyre gyakrabban örülhettünk fogásoknak, miközben csodálatos naplementében gyönyörködhettünk.
Tartva attól, hogy szabályt szegünk, - lévén a legtöbb versenyen tilos az éjszakai etetés - éjjel nem etettünk, így reggelre az etetéseink gyakorlatilag semmivé váltak, így második nap kezdhettük a munkát előröl. A természet, mintha csak látná elkeseredésünket, talán még a tegnap esti naplementénél is lélegzetelállítóbb napfelkeltével ajándékozott meg minket, ami új lendületet adott kis csapatunknak, így ismét töretlen lelkesedéssel vetettük bele magunkat tennivalóinkba. A nap közben folyamatossá váló kapások pedig meggyőztek minket arról, hogy jó úton járunk! Az pedig különösen biztató volt számunkra, hogy a darabszám mellett halaink egyedsúlya is szépen kúszott felfelé.
Jó úton haladunk
Kitartó munkánknak meg is lett az eredménye, hiszen a közzétett részeredmények tanúbizonysága szerint ekkor már vezettük az összetett versenyt, ami nagy büszkeséggel töltött el minket, azonban komoly nyomást is helyezett a csapatunkra.
A nappali forróság és a folyamatos tennivalók ellenére is meglassultunk egy-egy percre, hogy megcsodálhassuk a tározó festői szépségét.
A festői szépségű tározó
Az este közeledtével egy intenzív zivatar csapott le ránk olyan elemi erővel, hogy komoly aggodalommal vizslattunk sátrainkat, bírják-e ezt a megpróbáltatást. Természetesen a tomboló vihar kellős közepén jelentkezett egyik botunkon vehemens, húzós kapás. Viktor azonnal kirohant a menedéket nyújtó sátrunkból, hogy felvegye a kontaktust a hallal, én pedig, miután kapkodva magamra erőszakoltam esőruhámat, habozás nélkül futottam utána, magammal víve Viktor esőkabátját is. Szokatlanul erős ellenféllel volt dolgunk, így közel harminc percig tartott a harc, mire végre megszákolhattuk. Ez alatt a fél óra alatt bőven volt lehetőségünk megtapasztalni a természet mindent elsöprő haragját. Tombolt a szél, vízszintesen esett az eső, de ami igazán aggasztott minket az az, hogy Viktor kezében a nagy tisztaságú carbon bottal én pedig az alumínium merítőszákot tartva - melyek mindegyike vonzza és rendkívül jól vezeti az elektromosságot –, szinte kihívtuk magunk ellen a sorsot a folyamatos villámlások közepette. Nagyon örültünk a megfogott, közel 14 kg-os pontynak, de ami még ezt az érzést is elhomályosította, az a mellettünk horgászó csapat önzetlen, sportszerű hozzáállása. Ahogy szákba került halunk, ők is esőruhát húztak és nem törődve az ádáz viharral nyomban elindultak hozzánk, hitelesíteni fogásunkat! Nem tagadom, számomra ez volt az egész verseny legfelemelőbb pillanata!
A vihar amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is, és szinte átmenet nélkül köszöntött ránk a békés hangulatú nyári este. Kissé már fáradtan, de eltökélten néztünk szembe a második, és egyben ezen a versenyen az utolsó éjszakának. Most már nem hezitáltunk, etettünk éjjel is, aminek meglett az eredménye, hiszen megdupláztuk fogásunkat. Reggelre elégedett kimerültséggel nyugtázhattuk: mi megtettünk mindent! Sajnos az utolsó pár óra nekünk már nem adott halat, annak ellenére, hogy a körülöttünk lévő csapatoknál azért el-elsültek a botok. Mivel ekkor már hírzárlat volt, nem tudtuk hol állunk a versenyben és csak fokozta bizonytalanságunkat, hogy a verseny lefújása előtt fél órával egy arra járó autóból valaki azt mondta, hogy 200 kg összfogás felett jár az egyik csapat, nekünk pedig számításaink szerint ahhoz még kellett pár kiló.
Ahogy véget ért a verseny arról beszélgettünk, hogy akkor, ott és azonnal újrakezdenénk ezt a csodálatos néhány napot, hiszen lenyűgözött minket a Látóképi Víztározó buja szépsége és méltóságteljes víztömege!
Természetesen részt vettünk a díjkiosztón függetlenül attól, hogy értünk-e el helyezést, vagy sem, de azért titkon reméltük, hogy sikerült odaérnünk a dobogóra. Az átadón szinte tapintható volt a feszültség és az egyébként tömör, frappáns, és összeszedett köszöntő is végtelenül hosszúnak tűnt. Először a legnagyobb fogott ponty és amúr díját adták át, majd ezt követően az 5 legnagyobb hal kategóriában hirdettek győztest, ahol nem kis meglepetésünkre a mi csapatunk, a MOHU Carp Team neve hangzott el! Átvettük a díjat és visszaültünk asztalunkhoz, de még felocsúdni sem volt időnk, mert folytatódott a díjátadó és az összetett verseny helyezettjeit szólították. Elsőként a 3. helyezetteket, Rajkovics Bogátot, Girincsi Gábort szólították 96,5kg összsúllyal, majd a 2. helyezetteket, Mogyorósi Pált, Nagy Gábort, Bodnár Andrást, akik 104,17kg-al zárták a versenyt. Egymásra néztünk, hiszen tudtuk, hogy 190 kg feletti eredményt értünk el és nem egészen értettük mi történik. És igen ekkor, az utolsó pár óra bizonytalansága után, amikor a szervezők úgy konferálták fel az első helyezettet, hogy a csapat, aki először van velünk és akik ma már voltak itt kint és kaptak díjat, csak akkor tudatosult bennünk, hogy megnyertük a versenyt, mint utóbb kiderült 200,86 kg-os összfogással. Örömünk leírhatatlan volt, amit csak tetézett, hogy az ott összegyűlt versenytársak, a kollégáink velünk együtt örültek!
Örömünk leírhatatlan
Nagyon nehéz, „gondolkodós” versenyen voltunk túl, de úgy éreztük, hogy minden pillanata megérte, hiszen az első ilyen megmérettetésén a csapat ismeretlen vízen az 1. helyezést érte el az 50, jól felkészült induló csapat közül. Gyönyörű, bíborszínben pompázó naplementéket, felhőszakadást, a nyárra jellemző meleg, füllesztő időszakokat élhettünk meg. Az együtt megélt élmények, az esti beszélgetések hatására csapatunk igazi egységgé érett, hiszen tagjai nagyon eltérő versenytapasztalattal rendelkeznek, de itt mindenki a másikért akart tenni. Nem voltak önös érdekek, csak a közös cél!
Köszönettel tartozunk ez a szervezők odaadó munkájáért, hiszen a professzionális lebonyolítás mellett még arra is figyeltek, hogy minden nap ebéddel kedveskedjenek a csapatoknak. Szintén köszönettel tartozunk a versenytársaknak, akik a megmérettetés folyamán többször is tanúbizonyságot tettek emberségükről! Reméljük, hogy az itt köttetett ismeretségek az elkövetkezendő versenyek alatt barátsággá mélyülhetnek! Utoljára, de nem utolsó sorban köszönet illeti a tározó üzemeltetőit is, akik minden igényt kielégítő környezetet biztosítottak számunkra! És igen, köszönjük Neked is Látóképi Víztározó! Beloptad magad a szívünkbe. Jövőre újra együtt, ugyanitt!
Írta és fotózta: Skultéti László