A magyar versenyhorgászat nemzetközileg is kiemelkedően magas színvonala nem csak a világversenyeken szerzett, és évről-évre gyarapodó érmeink számában érhető tetten, hanem a hazai bajnokságok hihetetlen erősségében is. Ez olyannyira igaz, hogy több szakágban már a középdöntőbe kerülés is komoly fegyvertény. Hát még az onnan való továbbjutás, amit többnyire csak olyan kiélezett küzdelemben lehet kivívni, mint amilyent a XII. Feeder Bajnokság desedai középdöntő mind a négy fordulójában láthattunk a világbajnoki érmesekkel alaposan megtűzdelt nyolcvan fős mezőnytől.

Gyorsan szögezzük le, hogy a majdani Látóképi döntő negyven résztvevője közé szinte kizárólag valamelyik csapathoz tartozó versenyző verekedte be magát. Ez pedig újfent igazolta, hogy igazán sikeres felkészülés és szereplés az egyéni versenyek esetén sem képzelhető el jó csapatmunka nélkül. Hogy pontosan mit is jelent ez a közös munka az Energofish Feeder Team esetében, akik közül nyolcan is résztvevői lehettek a középdöntőnek, hatan pedig sikerrel vették az akadályt, és a döntőben is megmérethetik magukat, annak Szabó Bence segítségével igyekeztünk utána járni.

SZ.L.: Bence! Kik is voltak az akár népesnek is mondható energós csapat tagjai, akik leülhettek a Deseda-tó partján a feeder középdöntőn?

SZ.B.: A nyolcból négyen, Bódis Jani, Frankó Zoli, Raffer Kristóf és Sisa Józsi az elődöntőből jutott be, másik négyen pedig a ranglistáról kvalifikálták magukat. Közéjük tartozott Kiss Péter, Sólyom Laci, Varsányi Miki és én. És volt egy kilencedik társunk is, Stál Gyula, aki talán egy percet sem ült a Deseda parton, viszont annál többet segített nekünk a verseny teljes ideje alatt. Egy kívülállónak ez úgy tűnhet, hogy milyen jó, hogy ilyen sokan voltunk, de én eleinte nagyon tartottam tőle. A sok erős horgász, a különböző gondolkodás, látásmód, a rengeteg információ és tapasztalat összefésülése közben nehéz volt megtartani a valóban hasznosakat és csak a tényleg működő dolgokra fókuszálni. Az első napokban még nem tudtam mi sül ki belőle, de így utólag azt mondom, jól sikerült, megoldottuk. 

Az Energofish Feeder Team a feeder bajnokság desedai középdöntőjén

SZ.L.: Lehet ugye egy kicsit bővebben? Gondolom, nem csak én hallanék szívesen néhány meghatározó részletet a felkészülésetek folyamatából. 

SZ.B.: Igen. A középdöntő tréningnapjaira kifejezetten bíztató előjelek birtokában érkeztünk, hiszen az itt megrendezett Dovit Kupán ketten is dobogóra állhattunk, de a többiek is az első tizenötben végeztek. Ez már azt mutatta, hogy jó irányba tartunk, ugyanakkor óvatosságra is intett bennünket, és próbáltunk nem elkényelmesedni, belefeledkezni a korábbi sikerbe és azt gondolni, már tudjuk is, hogyan építsük fel a verseny öt órájának a horgászatát. Ehelyett a középdöntő edzésnapjait megpróbáltuk úgy végig horgászni, hogy nem kizárólag a tapasztalatokra hagyatkoztunk, hanem próbáltunk új dolgokat, és folyamatosan kontroll alatt tartottuk azt a pecát is, amit kitaláltunk. A kötelező tréning előtti napon például szétültünk, hogy minél több helyről gyűjthessünk értékes tapasztalatokat. Meghatározó volt, hogy a Dovit Kupához képest sokat változott a pálya. Ott még kizárólag a hatvan-hetven méteres, távoli horgászat dominált, amit az öt óra alatt végig lehetett csinálni, mert folyamatosan kitartott a hal az etetésen. Sőt, a végére állt össze a legjobban. Ezzel szemben a középdöntő hetében már mutatkoztak annak a jelei, hogy a feletetés hatására elindul a hal a partközeli régióban is, és nem biztos, hogy elég a távoli horgászat a jó eredmény eléréséhez. Ezen aztán sokat vakaróztunk, és arra jutottunk, hogy a csütörtöki fordulót még végig horgásztuk bent. Aztán az esti megbeszélésen a többiektől látottakat is értékelve úgy döntöttünk, hogy be kell emelni a rövidtávú horgászat lehetőségét is. Ezt úgy gondoltuk érdemesnek, hogy hordozza magában a sok hal fogásának lehetőségét. Ezért borzasztóan nagy alapot tettünk erre a rövidebb távra, mert a cél az volt, hogy a közeli horgászat a forduló második felében kapjon szerepet, és tartson ki addig az etetés, míg ki nem váltunk, persze csak akkor, ha szükséges. Nekem például az volt. Ugyanis két és fél óra után egyik pillanatról a másikra tartósan behalt a benti távolság. Szerencsére a kiváltás elképesztően jól működött, nagyon durván összeállt addigra a hal a közeli etetésen. Szép kárászokat, szép dévéreket fogtam róla, és végül csak néhány deka hiányzott ahhoz, hogy húszkilós fogással nyerjem a szektoromat. Abszolút telitalálat volt a váltás. 

A fő csapásirány a távoli horgászat volt, de fontos szerep jutott a menekülő utat jelentő közeli pecának is

A rövidebb távon nagy mennyiségű, bábbal, kenderrel és kukoricával turbózott etetőanyag alapozta meg az eredményes kiváltást

Aztán, hogy még érdekesebb legyen, szombaton már nem ez volt a helyzet. Bár akkor is elkészült a közeli nagy alapozó etetés, akkor is adott halat, de közel sem annyit, mint pénteken, vasárnap pedig, nekem szinte egyáltalán nem működött. És erre nem feltétlenül tudunk magyarázatot adni. Ettől függetlenül, a közeli horgászat egy olyan menekülő út volt, ami a csapatunkból mindenkinek sok pontot spórolt meg a négy fordulóban. Annak tükrében pedig, hogy hatan is bejutottunk a negyvenfős Látóképi döntőbe, öten pedig kifejezetten kedvező pozícióban, azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk, működött a közösen kidolgozott stratégiánk, miközben nyomon tudtuk követni a pálya verseny közbeni változásait, és jól is reagáltunk rájuk. Nálam például nem volt olyan forduló, amikor komolyabb elcsúszás veszélyét éreztem volna.

SZ.L.: Most, hogy némi bepillantást nyertünk a felkészülés folyamatába, kérlek, avass be bennünket a horgászat fontosabb részleteibe is.

SZ.B.: Alapvetően a két nagyon eltérő távolság határozta meg a horgászatunkat. A benti, hatvan-hetven méteres távolságot, ami a finomszerelékes feeder esetén kifejezetten nagynak számít, az erre a horgászatra tökéletesen megfelelő 3,90-s Concourse feederekkel horgásztuk végig. Az orsóinkra természetesen nagyon vékony, 0,06-s Benzar Competition fonott zsinór került, mert ebbe kapott bele a legkevésbé az időnként borzasztóan erős szél. Ezen a távolságon kifejezetten törekedtünk a szelektív horgászatra, ezért szúnyogot itt szinte egyáltalán nem használtunk, a 14-s vagy 16-s Benzar Competition horogra is pinki, illetve giliszta került. A window kosarunkat pedig, amellyel még szélsőséges körülmények között is hihetetlen pontossággal lehet dobni, jórészt vágott gilisztával, bábbal, kenderrel és kukoricával turbózott etetőanyaggal töltöttük. Ezzel elértük, hogy a dévérek átlag súlya mindig több volt harminc dekánál, de volt, amikor a negyvenet is megközelítette. Az pedig nagyon nem mindegy, hogy ugyanannyi idő alatt tizenöt dekás dévéreket tekergetsz ki, vagy éppen a dupláját, vagy még nagyobbakat.

Az etetőanyaghoz kerülő élő csalik és szemes anyagok főként a nagyhalas szelektív horgászatot célozták

A vágott giliszta mindkét távolságban főszerepet kaphatott

A 3,90-s Concourse Feederek kitűnően állták a sarat a benti, 60-70 m-s távolság esetén is

Sólyom Laci egy távolról fogott szebb dévérrel

A benti horgászat során Varsányi Miki is darabos halakat fogott 

Persze voltak időszakok, amikor ez nem működött, és olyankor előkerülhetett a szúnyoglárva, de ezekben az esetekben mi többnyire kijöttünk a rövidebb távra. Oda, ahol elsősorban kárászt szerettünk volna fogni, és már az alapozásba is kizárólag kender, kukorica, illetve báb került az egy vödrös etetőanyagunkba. Az utóbbi arra utal, hogy sokakkal ellentétben mi ugyanazt a kaját használtuk kint és bent is, mert a miénket mindegyik célhal nagyon ette, nem is először. Nem is keveredtünk bele, hogy mikor mit dobjunk. A kárászról azért tudni kell, hogy nincs mindenhol, és eléggé helyhez kötött hal, ezért amikor nem találtuk őket, tudtunk kedvezni a keszegféléknek, vagy akár a pontyoknak is. Nekem ez pontyot eredményezett a vasárnapi fordulóban, de Varsányi Miki két napon is apróbb keszegekkel fogott jó súlyt erről a rövidtávról, és ért el szektor ketteseket.

Amikor tartósan behalt a benti horgászat, eljött az ideje a közeli etetésre váltásnak. Mikinek ez kétszer is nagyon bejött

SZ.L.: Ezen a közeli távolságon viszonylag gyakran cserélted a botokat, ám kívülről csak annyi különbséget tudtam felfedezni, hogy hol monofil, hol pedig fonott zsinór van az orsódon. Mit láthattam volna még, ha közelebb mehetek?

SZ.B.: Gondolom, az azért kívülről is látszott, hogy nem jókedvemben váltogatom a botokat. Nagyon kínlódtam azokban az utolsó órákban, gyakorlatilag megúsztam néhány apró keszeggel és egyetlen ponttyal. De, hogy a kérdésre is válaszoljak, amikor kint keszeget igyekeztem fogni, akkor egy finomabb, Scooby Strong horog és kisebb csali dominált fonott főzsinórral. Ha viszont kárászt vagy pontyot éreztünk az etetésen, vagy nagyon azt szerettünk volna fogni, mint akkor én is, akkor nagy csali, nagyobb horog, és monofillal dobtunk be. A halak persze nem mindig tudták, hogy miért cserélgetjük a botjainkat. Én például szombaton úgy jártam, hogy amikor az első három üres dobás után letettem a monofilt, és a finomabb keszegest vettem kézbe a kisebb és finom horoggal, fonott főzsinórral, mi húzta el szinte azonnal? Hát persze, hogy kárász, de jóval kiló fölött. Kijött ugyan fonottal is, de azért biztonságosabb ilyen jó halakat monofil főzsinórral fárasztani, még erőgumis végszerelék esetén is. 

A közeli etetés horgászata akár ponttyal is gazdagíthatta a zsákmányt 

Ezen a középdöntőn nem csak a halakkal és ellenfelekkel, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeni

Kiss Péter vasárnapi fogása, ami nagyon kellett ahhoz, hogy kedvező helyezéssel jusson a döntőbe

SZ.L.: Bence! Amikor az eredményhirdetésen ott álltál a dobogón Erdei Attila és Bakó Peti társaságában, bevillant, hogy mindhárman világbajnokok vagytok, mi több, a következő három is szerzett már vb aranyat. Milyen érzés volt ott állni?

SZ.B.: Fantasztikus és egyben megtisztelő. Ez is azt mutatja, hogy mennyire nem egyszerű már a továbbjutás sem. Szerencsére ez nem csak nekem sikerült a csapatunkból, hanem a hetedik Varsányi Mikinek, a kilencedik Kiss Petinek, a tizenkettedik Sólyom Lacinak, a tizenhatodik Raffer Kristófnak és a harmincadik Frankó Zolinak is. Velük pedig új lendülettel és továbbra is közösen készülünk majd a látóképi döntőre, amit mindannyian nagyon várunk, és igyekszünk majd még jobban szerepelni.

A középdöntő első hat helyén csak világbajnokok végeztek, akik közül Bence szerezte meg az ezüstérmet   

- Gratulálok a csapatnak és köszönöm a beszélgetést Bence.