Általában kétféle módszerrel készülök fel, ha bizonytalan vagyok a meghorgászni kívánt terület halasságában, de a múltkori úszózásnál megtapasztaltam, hogy egyszerűbb lenne fenekezővel meghorgászni a pályát, így felkaptam egy régi és az új 360-as Carp Hunter Feeder pálcámat és irány a Duna-ág.

A Carp Hunter Feeder 360-as nagyobb halak kifárasztására is alkalmas, érzékeny spiccű pálca.

Ideális páros feederezéshez.

A hajnal narancsos fényei éppen bearanyozták a parti nádas téli szelektől kopottas szárait és a hátizsákomra támasztott botjaim enyhén görbült végeit. Messzire feszült rajtuk a zsinór, le egészen a februárvégi hideg vízbe, a halak didergéstelen, sejtelmes téli birodalmába. Addig-addig táncolt a fény a damilon, hogy beremegtette az egyik gyufaszálnyi botvéget, én pedig bevágtam. A hajnali nap fényéből így született egy jó kilós pontyocska, mely álmosan feküdt bele a merítőm sűrű szövetébe. Oly gyorsan jött, hogy a lapos etetőkosárból szinte semmi nem hiányzott.

Éppen csak bedobtam és már jött is az alsó horogra ez a télvégi szépség.

A párfokos vízben még a veresszárnyú is fenéken jött.

Álomkezdet. Az új bot szépen jelzett, jól vizsgázott, de éreztem ez a pálca többre, nagyobbra hivatott – no majd áprilisban, a mederben – vigasztalom meg. A 22-es zsinórra szerelt harmincgrammos kosárba visszanyomtam a megázott anyagot, nehogy kiessen dobáskor, friss csontikat tűztem a roncsoltak helyére a 10-es horogra, és már szállt is vissza a mélybe új áldozatot lépre csalni. A másik boton hirtelen ideges rándulások jeleztek kapást, de a bevágás után alig éreztem ellenállást. Egy kistenyérnyi tűzpiros uszonyú veresszárnyú keszeg dobálta magát a horgon, na ilyen is csak télen, télvégén történhet fenéken a mély vízben. Miközben megszabadítottam a horogtól, lassú motoszkálás kezdődött a Carp Hunter-en. Ballal visszapottyantottam a keszeget, jobbal megemeltem a botot. Harcos ellenállást éreztem, közeledvén forogni, cikázni kezdett erősen a hal, melytől édes gyanú ébredt bennem, talán compó? Jól sejtettem, jó nyolcvandekás gyönyörűség forgolódott a horgomon. Miután kimerítettem, örömömben megkértem a szomszédot, hogy kapjon le vele. Így utólag visszanézve, talán nem kellett volna, mert beláttam, külcsínre közel sem vagyunk egy kategória, a compó javára.

Télvégi – tavasz eleji feederező horgok és hozzávaló kosarak. A nase/paduc/ felirat ne tévesszen meg senkit, ami nyáron jó paducra, az hideg vízben jó pontyra is.

Milyen jól megy ez a szép compó a sapkám színéhez!

Ahol már elég gyakran lehet pontyot akasztani, érdemes megpróbálni ezeket az aromásított pufikat, különösen a középső horogra tűzve.

A spicceket szépen húzogatták, rázogatták a retúr és éppen pontyok, álmoskás mozgású, késpenge-hasú dévérek, sőt még egy mohó karikakeszeg is. Úgy bekapta a horgot, hogy az ki se látszott a szájából. Aztán végre óvatos ütögetések után komoly ellenállás. – Na, ezt már nem kell mérni – nyögtem izgatottan. Szépen görbült az új bot, most mutatta meg erősebb terhelés alatt hajlékony ívét, de érezni lehetett, rengeteg tartalék van még benne. Merítés előtt, mikor felerőltettem a halat, elakadt a zsákmánytól a lélegzetem. A csodától, csalódástól egyaránt. Két méretkörüli tőponyt fickándozott az alsó és felső horgon. Részint sajnáltam, hogy nem egy darabban vannak, ugyanakkor izgalommal töltött el a ritka kettős fogás. Jókedvvel kanyarítottam alájuk, két ponty egy bevágásra!

Amikor megláttam, hogy nem egy nagyobb, hanem két méretkörüli pontyot akasztottam, csalódtam is, nevettem is.

A Gold Star versenymerítővel akár egyszerre két pontyot is ki lehet meríteni,  kellett is, hiszen egyszerre jöttek.

A Carp Hunter 360-as cserélhető spiccei utáni tag nagyobb terhelésnél már kissé bekeményedik, ezáltal jól állja a testesebb halak kirohanásait is.

Mintha nem is február lenne, hamarosan újra bebólintott a bot, komoly erő feszítette a húrt. Egy újabb vaskos, narancsszemű gyönyörűség, egy még nagyobb compó forgolódott a horgon. A mérleg 1,06 kilót mutatott, aztán visszacsúsztattam a vízbe. Itt a Ráckevei Duna-ág vízrendszerén tilos az elvitele, de ki is mészárolna le egy ilyen csodálatos, ritka halat?

Ez a kiló feletti zöldike/compó/ apró húzogatásokkal jelezte, hogy szeretne velem találkozni. Érdekessége, hogy felső horogra jött.

Így akad az Excalibur japán, lézerélezett horog.

Hullámokban csipegettek a keszegek, pikkelyes pontyocskák, végül akasztottam egy tükröst is, de hogyan!? A hal ugyanis nem az én horgomat kapta be, hanem valaki másét. Azt a szereléket valahogy eltépte és belevontatta az enyémbe úgy, hogy forgókapcsát éppen az én felső horgomba akasztotta bele. Talán a lottó ötös találatával egyenlő volt az esélyem, hogy egy hatvan kilométeres vízben a menekülő hal a hárommilliméteres karikába képes legyen beleakasztani az aprócska horgom hegyét. Hát, az ötösnek azért jobban örültem volna, de nekem ezt adta a szerencsém. Miután megszabadítottam a komát, vissza is engedtem, legyen neki is szerencséje. A halak egyre lanyhuló tempóban csipegettek még délutánig, de háromfelé teljesen leálltak. A szép és érdekes fogásoktól eltelve, jóleső érzéssel csomagoltam össze és elégedetten nyugtáztam, az új bot remekül vizsgázott.

Finom szerelékkel még az ilyen kis karikák is megfoghatóak.

Feederezéskor is kombináltan használom az aromásított etetőt a kukoricadarával, főleg folyásban, így lassabban mossa ki az áramlás a kosárból.

Forrás: Székely Zoltán