BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS 14MM

 

Benzár Mix Pro Corn Wafters

A Benzár Mix termékek fejlesztésével alapvető célunk, hogy kihasználva a márka mögött álló évtizedes tudást és tapasztalatot, időnként olyan újdonságokkal is piacra lépjünk, amelyek igazán nagyot szólnak! Ebben az évben a Pro Corn Wafters csalikban testesült meg törekvésünk, hiszen olyan horogcsali született, amely joggal viseli a világújdonság nevet.

A szóban forgó csali megalkotásánál a kiindulási alapot a kukorica jelentette. Igen, a kukorica, tehát az egyik legősibb horogcsali, mellyel még napjainkban is nehéz hibázni, horgásszunk kis túlzással bárhol az országban. Számtalan felhasználási lehetősége ismert már manapság is a tengerinek, legyen szó csalizásról vagy etetésről, azonban még mindig láttunk potenciált a variációk bővítésében, így születhetett meg a Pro Corn Wafters névre keresztelt csaliújdonság.

A Pro Corn Wafters csalik 3 nagymúltú csaligyártó cég, a Benzár Mix, a Timár Mix és a Poseidon együttműködésének, közös fejlesztésének eredményeképp született meg, így elmondható, hogy sokévtizedes tapasztalat áll a csalik mögött. A termékek különlegessége, hogy a megszólalásig hasonlítanak a takarmánykukoricára, ami a halak számára egy ismert, táplálékkal azonosított forma. Emellett fontos, hogy alapanyagaik között is több kukoricaszármazék van, így aromázatlan formában is finom, kukorica illata és íze van a csaliknak.

A Pro Corn Waftersek kifejezetten pontyos csalik, sőt, elsősorban a termetesebb egyedek becserkészése során szokták horgászaink őket „harcba küldeni”. Emellett 14 mm-es méretükkel azokon a vizeken is nagyon jó szolgálatot tesznek, amelyeken szelektálni kell és sok apróhal, például keszegféle vagy ezüstkárász közül kell megpróbálnunk kiválogatni a pontyokat.

Ami pedig talán a legfontosabb jellemzője a csaliknak az alakjuk mellett, az bizony a felhajtóerejük, amely úgy lett beállítva, hogy horgunkat véletlenül se emeljék meg, mindössze kellően könnyítsék ki azt. A tökéletes pontosság kedvéért érdemes tudni, hogy már a 10 mm-es normál tüskével ellátott 8-as Benzár Method Round Feedert sem emelik meg a csalik, így ezzel vagy az ettől nagyobb/nehezebb horgokkal célszerű őket használni.

A termék 10 különböző ízben érhető el, melyek között megtalálhatjuk minden évszakhoz és víztípushoz a megfelelő variánst.

Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Egység ár Típus Ízesítés Méret Szín Kiszerelés
98057-003 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS MÉZ SÖTÉT SÁRGA 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersMéz14 mmSötét sárga30 g
98057-013 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS EPER FLUO PIROS 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersEper14 mmFluo piros30 g
98057-043 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS MÁJ PIROSAS BARNA 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersMáj14 mmPirosas barna30 g
98057-046 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS FOKHAGYMA FEHÉR 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersFokhagyma14 mmFehér30 g
98057-052 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS KAGYLÓ FLUO ZÖLD 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersKagyló14 mmFluo zöld30 g
98057-071 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS SWEETCORN VILÁGOS SÁRGA 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersSweetcorn14 mmVilágos sárga30 g
98057-073 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS TUTTI-FRUTTI VEGYES 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersTutti-Frutti14 mmVegyes30 g
98057-074 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS VAJSAV FLUO SÁRGA 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersVajsav14 mmFluo sárga30 g
98057-088 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS CSOKI-NARANCS FLUO NARANCSSÁRGA 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersCsoki-narancs14 mmFluo narancssárga30 g
98057-092 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS MANGÓ-VAJSAV FLUO PIROS 60 ML 1 750 Ft
- +
Kosárba 58333.33 Ft/KG Pro Corn WaftersMangó-vajsav14 mmFluo piros30 g
CARP EXPERT KEMÉNY DIPPELT HOROGPELLET
600 Ft
Részletek
BENZÁR MIX TURBO SOFT PELLET
1 100 Ft-tól
410 Ft-tól
Részletek
SBS PREMIUM MINI DUMBELLS 8MM
990 Ft
Részletek
CZ CATFISH MEGA PELLET ÓRIÁS HARCSÁZÓ 30MM 340G
1 790 Ft
Részletek
BENZÁR MIX FLOATING PELLET 7MM
1 390 Ft
Részletek
BENZAR MIX BICOLOR METHOD PELLET
1 390 Ft
Részletek
Egy szakkörös délután
Megjelent: 2023. augusztus 05. | Forrás: Heincz András

A halakkal, vízparttal és horgászattal való viszonyom gyökerei pöttöm koromra vezethetőek vissza. A természettel sosem késő kapcsolatba lépni, de ha már hozzám hasonlóan, gyermekkorban van szerencséje a következő generációnak valamilyen formában ezt átélni, az igen jó hatással bír a jellem fejlődésre és hosszú távon kamatozó ’’befektetés” akárhonnan nézzük. 9 éves fiamra is anno nagy hatással volt az első spicc bottal való próbálkozás és halfogás ...

Visszatérés a Patkó horgásztóra!
Megjelent: 2021. május 29. | Forrás: Kubuk Dániel

Már egy év is eltelt azóta, hogy első forgatásom helyszínéül a Patkó horgásztavat választottuk ki. Ez a tó a környéken igen elismertnek számít, gyönyörű amúr és egyre inkább fejlődő ponty állományának köszönhetően! Nem titkolt célom volt a forgatás alatt egy gyönyörű amúrt a kamerák elé mutatni, de sajnos akkor ez a célom nem teljesült ezért eldöntöttem, hogy visszatérek és megfogom a hőn áhított halat! Fel is vettem a kapcsolatot Tóth Péter ...

Tavaszi pontyhorgászat: a türelem pontyot terem
Megjelent: 2021. április 23. | Forrás: Kubuk Dániel

A nagypontyok üldözésében kimondottan fontos a türelem, még nyáron is napok telhetnek el kapásra várva, eredménytelenül, mire aztán megtörik a csend és legnagyobb örömünkre a várva várt bajszos megjelenik zsinórunk másik felén. Természetesen a halnélkül maradás is benne van abban a bizonyos pakliban, főleg ha az ember kora tavasszal indul a nagy pontyok keresésére. Ennek tudatában mi azonban Szabó Bence és Csukovics Dániel barátaimmal ellátogattunk a Leveleki ...

Waftermánia
Megjelent: 2021. április 21. | Forrás: Szabó Bence

Manapság, amennyiben a method feeder technika van terítéken, az egyik legtöbbet emlegetett kifejezés a „wafter”. Mind a nyomtatott, mind pedig az online felületeken egyre-másra kerülnek elő a legkülönfélébb wafterek, amelyek manapság kétségkívül a legmeghatározóbb kategóriát jelentik a horogcsalik között. Sikerük hátterében megannyi apró, de annál fontosabb elem áll, még úgy is, hogy horog nélküli működésük nem sokban tér el a klasszikus lebegő, azaz ...

Ponty Lakoma: csalizási tippek pontyhorgászathoz
Megjelent: 2021. április 16. | Forrás: Kubuk Dániel

Ebben az írásomban szeretnék némi támpontot adni arra vonatkozóan, hogy hogyan is látok neki egy kora tavaszi horgászatnak, mely csalogató anyagokat részesítek előnyben és milyen formában igyekszem felkínálni azokat! Természetesen mindenki számára van egy alapvető elképzelés, egy favorit csali, egy favorit kaja amire esküszik és ez így is van jól! Előre leszögezném, hogy nem ebben szeretném megingatni Önöket, csupán bemutatni az én kedvenc összeállításaimat ...

Feeder horgászat: Leveleki kalandok – 2. rész
Megjelent: 2021. április 14. | Forrás: Szabó Bence

Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem emelkedik ...

Feeder bottal a Leveleki víztározón
Megjelent: 2021. május 12.

 

Egy 210 hektáros víztározón nem gyerekjáték a halfogás, pláne nem 5 Celsius fokos vízhőmérséklet mellet. A megfelelő helyválasztás után azonban kellő kitartással, megfelelő csalogatóanyagokkal és a szituáció megoldását lehetővé tevő felszerelésekkel valódi örömpecában is lehet részünk! Ebben a filmben Szabó Bence a Leveleki Víztározó partjáról jelentkezik, ahol két horgásznap tapasztalatait igyekszik bemutatni az érdeklődőknek.