L&K FLOATING SHAD

L&K Floating Shad

A Floating Shad legfontosabb tulajdonsága a rendkívül kicsi fajsúlya, mely miatt a mederfenékre leejtve olyan hatást kelt a plasztik, mint amilyent az aljzaton turkáló apró halak szoktak táplálkozás közben. Ízesített változat, ez generál ez plusz ingert a ragadózóknál, emellett anyaga rendkívül strapabíró, biztosítva a csalik cseréjét, ha Jigen kínáljuk fel a plasztikot.

Kétfajta bordázat található rajta, a testen finom, nem túl erőteljes bordák, illetve a hason, vagyis az alján látványosabbak. A csali formája Shad plasztikcsalikra jellemző, a nagyobb test akkor fogós, ha szélesebb táplálékhallal tömik a hasukat a ragadozók. Azért, hogy a mozgás tökéletesebb legyen, a farokrész előtt elvékonyodik a csali teste, emiatt a csali farka a legkisebb mozdításra is elég intenzív mozgásba tud lendülni.

6, 8 és 10 cm-es változatban kapható jelenleg, rendkívül látványos, fogós színösszeállításokban. Vízszín, illetve napszaknak megfelelően próbálkozzanak a színek váltogatásával, az eredmény nem fog elmaradni.

Megérkezett a legújabb 4,5 cm-es változat is az UL horgászok kívánalmait teljesítve, mely a kősüllők és sügerek horgászatához nyújt egy kiváló opciót.

Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Egység ár Típus Méret Szín Kiszerelés
87175-001 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: W 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmW5 db/csomag
87175-008 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: WR 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmWR5 db/csomag
87175-020 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: CHR 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmCHR5 db/csomag
87175-228 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: ASB 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmASB5 db/csomag
87175-301 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: EVR 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmEVR5 db/csomag
87175-302 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: PINK 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmPink5 db/csomag
87176-001 WIZARD FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: W F 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad6 cmW F5 db/csomag
87176-008 L&K FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: WR F 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad6 cmWR F5 db/csomag
87176-020 WIZARD FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: CHR F 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad6 cmCHR F5 db/csomag
87176-228 L&K FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: ASB F 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad6 cmASB F5 db/csomag
87176-301 L&K FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: EVR 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad6 cmEVR5 db/csomag
87176-302 WIZARD FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN:PINK 990 Ft
- +
Kosárba 198 Ft/DB Floating Shad6 cmPink5 db/csomag
87177-001 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: W F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad10 cmW F3 db/csomag
87177-008 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: WR F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad10 cmWR F3 db/csomag
87177-020 WIZARD FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: CHR F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad10 cmCHR F3 db/csomag
87177-228 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: ASB F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad10 cmASB F3 db/csomag
87177-301 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: EVR 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad10 cmEVR3 db/csomag
87177-302 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: PINK 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad10 cmPink3 db/csomag
87178-001 WIZARD FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: W F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad8 cmW F3 db/csomag
87178-008 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: WR F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad8 cmWR F3 db/csomag
87178-020 WIZARD FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: CHR F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad8 cmCHR F3 db/csomag
87178-228 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: ASB F 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad8 cmASB F3 db/csomag
87178-301 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: EVR 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad8 cmEVR3 db/csomag
87178-302 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: PINK 990 Ft
- +
Kosárba 330 Ft/DB Floating Shad8 cmPink3 db/csomag
MANNS SHAD
950 Ft
Részletek
MANNS ACTION SHAD
950 Ft
Részletek
MANNS SWIMMIN GRUB
950 Ft
Részletek
L&K POWER KICK
990 Ft
Részletek
L&K KICK
990 Ft
Részletek
L&K WARRIOR SHAD
990 Ft
Részletek
River Predator, Red Shot, Pression – jigfejek kedvező árfekvésben!
Megjelent: 2023. január 22. | Forrás: Őze Dániel

River Predator, Red Shot, Pression – jigfejek kedvező árfekvésben! 4, 1, 2/0…? A jigfejek útvesztőjében nem nehéz elakadni, mikor azok méretezéséről van szó. Sőt, egy másik oldalról megközelítve a dolgot, látatlanul milyen és mekkora jig fejet válasszunk a plasztikcsalinkhoz? Jelen kérdések mentén jött létre ezen cikk, melyben bemutatásra kerülnek a legújabb Kamasaki jigek, azok méreteivel párhuzamosan, kiegészítve 1-2 plasztikos ajánlással. A ...

A Békésszentandrási duzzasztó ragadozói
Megjelent: 2022. augusztus 03. | Forrás: Őze Dániel

Régóta tervben volt a Körös és annak mentén található vízterületek ragadozóállományának feltérképezése és becserkészése, melynek első állomása számomra, az igazán sok és pozitív visszajelzéssel bíró Békésszentandráson található duzzasztó volt. Ezen rapid, pár órás pünkösdi horgászat kapcsán remélem, másnak is meghozom a kedvét a Körösök felfedezéséhez. Maga a helyszín nem csupán egy vízügyi létesítmény, hanem turisztikai látványosság ...

Sügérlesen a Malom csatornán
Megjelent: 2022. május 18. | Forrás: Őze Dániel

A Duna és Tisza mellett, a kisebb csatornák és patakok is megannyi lehetőséget és egyediséget kínálnak a horgászok számára, főleg, ha sügérek pergetéséről van szó. Utóbbi célhalat kitűzve, ez a horgászat a Fejér megyében található Malom csatornáról szólt, mely számomra ezidáig ismeretlen terület volt. A Sárvíz-Malom csatorna, a Gaja patak és a Nádor csatorna szomszédságában található meg. Első ránézésre a víz kristály tiszta arcát mutatja ...

A nagy jig választó
Megjelent: 2022. május 07. | Forrás: Lukácsi Béla

A pergetésben az egyik legolcsóbb, ez mellett pedig nagyon hatékony módszer a plasztik csalis pergetés. Itt egy plasztik csaliból, és a hozzávaló horogból álló szereléket kell összeállítanunk. Ez látszólag egyszerű, de van számos apró dolog, ami elsőre nem is annyira egyértelmű. Nagyon sokszor kérdezik, hogy mekkora méret kell egy adott plasztikhoz. Egyrészt a súly kérdése ami meghatározó, ezt elsősorban a víz mélysége, és esetleg az hogy álló ...

Nyaralós pergető szett összeállítása
Megjelent: 2021. július 21. | Forrás: Szebenyi Péter

Mi horgászok bizonyára mindannyian nyaralás tervezésekor elgondolkodunk és számításba vesszük a vízpart melletti pihenés lehetőségét! Ezesetben szerencsésnek mondhatom magam, hisz feleségem és kislányom is vérbeli „vízicsirkék” akikkel nem is jöhet szóba más ha nyaralási helyszínre gondolunk csakis ha az vízparton van. Ezzel azt gondolhatnánk a neheze már meg is van oldva, de nem. El kell döntenünk mit is vigyünk. Esetemben nem cipelhetek el minden ...

Pergető szett, nem csak kezdőknek
Megjelent: 2021. február 20. | Forrás: Lukácsi Béla

Sok horgász a pergetés elkezdésekor rosszul választ, akár botot akár orsót vagy éppen más komponenst az első pergető felszereléséhez. Most egy olyan összeállítást ajánlok, amely akár kezdőként akár már haladó pergetőként is jó összeállítás lehet. Itt hosszasan lehetne érveket sorolni, mindamellett mit és miért. A megközelítés most hogy remélhetőleg élményt is nyújtson a kezdő pergetőnek a felszerelés, no és persze ne legyen túl borsos az ára. Egy ...

Téli pergetett süllők
Megjelent: 2021. január 19. | Forrás: Lukácsi Béla

Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást teszek, hiszen nem ragadtam le egy szinten, hanem folyamatosan keresve a lehetőségeket kerestem az új lehetőségeket, és egyre eredményesebb lettem. Különböző  formájú, méretű ...

TOP 10 L&K karácsonyi ajándék ötlet pergető horgászoknak
Megjelent: 2019. december 18. | Forrás: Lukácsi Béla

Nagyon sokan kérnek tőlem tanácsot, mit miért használok, vagy éppen egy adott halfajra vagy szituációra mit ajánlok. Most következzen az L&K termékekből egy ajánló, amely akár a karácsonyfa alatt is szépen mutathat. Mindenféle elfogultság nélkül tudom ajánlani ezeket a termékeket, hiszen én is ezeket használom nagy megelégedettséggel. L&K ProGuide pergető bot Mivel is kezdhetnénk a listát, mint egy nagyszerű pergető bottal, vagyis pergető bot ...

Ragadozók a part mentén - Lukácsi Béla
Megjelent: 2023. október 07.

A pergetésnek az egyik legélvezetesebb módszere a ragadozók partszéli vadászata. Ennek az izgalmas módszernek a rejtelmeibe vezet be bennünket Lukácsi Béla ma esti videónkban.c

Energofish Magazin 2020 november
Megjelent: 2020. november 25.

A mostani magazinban a pergetés terén az állóvízi süllőpergetés lehetőségeit mutatjuk meg. A legújhab Benzár orsót is megismerhetjük. A téli Method horgászat alkalmazására is adunk tippeket. A busahorgászat mára rendkívül népszerű lett ehhez ad tanácsokat Szilvási Szilárd.

Energofish Magazin 2020 szeptember
Megjelent: 2020. szeptember 30.

Ebben a kora időszakban a nagy pontyok horgászatát járjuk körbe Szabó Bencével, természetesen nem mehetünk el a halvédelem mellet sem, a pontyok védelméhez csörgő Tamás ad tippeket. Mostanában egyre népszerűbb a busa horgászata, ehhez ad tippeket Szilvási Szilárd. Az ősz természetesen a ragadozók hónapja is, agy a Lukácsi Béla által készített kősüllős blokk a pergetőhorgászoknak nyújt segítséget

Energofish Magazin - 2020 április
Megjelent: 2020. április 29.
Csukázáshoz és süllőzéshez ad tippeket Lukácsi Béla, Szabó Bence segítségével két eredményes method technikát hasonlítunk össze. Partközeli feederezésben is lehet részünk, de a gyerekek is középpontba kerülnek, megnézzük hogyan tudjuk megszerettetni a gyerekekkel a horgászatot.