HALDORÁDÓ BY DÖME TEAM FEEDER KAPÁSJELZŐ

"A feederezés nem minden esetben jelent néhány órás horgászatot csupán, sokan szeretnek akár több napot is a vízparton tölteni, illetve gyakorta az egy napos kalandok is belecsúsznak az éjszakába, vagy éppenséggel akkor kezdődnek. Ekkor jó szolgálatot tehet egy kifejezetten a feederhorgászat igényeihez hangolt segédeszköz, amely egyértelmű jelzést ad kapáskor, így biztos, hogy nem fogunk lemaradni róla. Bár elektromos jelzőről beszélünk, ezt sem kell mindenáron hangjelzéssel használni! Például hogyha nappal a horgászik valaki és a botok mögött van, akkor kikapcsolt állapotában is tehető a bottartóra, ekkor pedig nem több az egész, mint egy fekete színű, esztétikus megbízható stabilitást adó feeder fej, aminek ráadásul megvan az az előnye, hogy a görgője mindenféle surlódástól mentesen, szabadon adagolja a zsinórt kapáskor. Ha pedig eljön az éjszaka és a horgász megfárad, egyetlen gombnyomással bekapcsolható, s máris kényelmeseb, nyugodtabb pecát tesz lehetővé. Ami az elektromos jelzők sorából kiemeli és a feeder horgászok számára célirányossá teszi, az az egyedi formakialakítása, ami ismerős lehet már néhányatok számára, hiszen az alapot hozzá az egyik jól bevált, régi feeder fejünk, a Quick Feeder adta. Ez a magasított forma minden körülmények között stabilan megtartja a feederbotunkat, használatával attól sem kell tartani, hogy a leghevesebben kapó hal berántja a vízbe a botot, mert az aszimmetrikus formatervezés garantáltan meggátolja ezt. - Négy különböző hangszínen („T" gomb) és négy különböző hangerő („v" gomb), valamint érzékenységi fokozattal („S" gomb) képes a kapást jelezni. - A TEAM FEEDER elektromos jelző egy szabvány menetes aljzattal készül, ez pedig széles körű használhatóságot biztosít neki. Univerzálisan használhatjuk bármilyen kereszttartóhoz, egyszerű menetes leszúró szárhoz, vagy akár rod pod-hoz is. - A jelző energiaellátását 3 db AAA-s, azaz mini ceruzaelem biztosítja. A hátsó fedlap lecsúsztatásával könnyedén elvégezhető az elemek cseréje - A hátoldalon található továbbá egy erős fényű LED, amely megvilágítja a feeder spiccét (Ezt a „T" gomb nyomva tartásával lehet aktiválni.)" (forrás:haldorádó)

Cikkszám Kép Ár Rendelt db. Kosár Típus Erőforrás
KH400-968 HALDORÁDÓ BY DÖME TEAM FEEDER KAPÁSJELZŐ (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 6 490 Ft
- +
Kosárba Feeder kapásjelző3 db AAA elem
ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ ET CARP EXPERT
6 490 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT SMART ALARM ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ
3 390 Ft
Részletek
E-SENTIAL RÁDIÓS ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ SZETT
35 900 Ft-tól
27 990 Ft-tól
Részletek
BLACK FIGHTER ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ
5 590 Ft
Részletek
CARP HUNTER STARFISH DIGITÁLIS KAPÁSJELZŐ
3 590 Ft
Részletek
CARP EXPERT PIAVE RÁDIÓS KAPÁSJELZŐ SZETT
31 990 Ft
Részletek
Nincs kapcsolódó cikk