És újra bolognai! Megérkezett a Tanaka Bolo
Megjelent: 2015. augusztus 24. | Forrás: Halmos Mihály

Az idei esztendő igencsak kedveskedik a bolognai botos horgászat iránt elkötelezetteknek. Mivel én is e mondhatni szűk réteg közé tartozom, igazán szerencsésnek érezhetem magam, ugyanis fél éven belül két remek bolognai bottal kerülhettem közelebbi kapcsolatba.

A Nase Bolo bemutatása után nagyon rövid idő telt el, s máris egy másik hosszú gyűrűs bot, a Tanaka Bolo debütálásának örvendhetünk. A legcsekélyebb túlzás nélkül állíthatom, kiváló bot született ismét. Árfekvése hűen utal egyediségére, remek tulajdonságaira.

Ha az EnergoTeam dobogósait sorrendbe kellene állítanom, akkor gondolkodás nélkül a Blade-Tanaka-Nase bolognaik nevét említeném az első három helyen, annyi megjegyzéssel, hogy az első kettő igazi élménypálca, de használati érték szempontjából a Nase Bolo cseppet sem ér kevesebbet náluk. Ahogyan a róla szóló cikkben utaltam rá, rendkívül szerethető bolognai bot a Nase, mely akár versenykörülmények között is megállná a helyét!


A Tanakával való kapcsolat is bizony szerelem volt első látásra

A Tanaka egy modern, könnyen kezelhető, nagyon gyors bot, IM 10-es karbonszövetből. Meg kell említenem, ilyen anyagminőséggel nem lehet olcsóbban, azaz kevesebb költséggel előállítani egy ennyire komoly bolognait! Sokan már tudják, itt nem a márkát kell megfizetni…A Tanaka Bolo 5-6-7 méteres hosszban kerül gyártásra, maximálisan kielégítő választékot biztosítva ezzel úgy gondolom a hétköznapi és a versenypecás igényekhez is.


Könnyű, kecses nyéltag, súlya saját mérés szerint is csak 222 gramm!

Az ötméteres Tanakám - mely a tesztalany nálam a mai napig – 7 db extra könnyű egytalpas Sic gyűrűvel van szerelve. A gyűrűk kialakítása, elhelyezése a „bolognais” jelleg miatt nem engedi, hogy a tagok összetolt állapotban, egymásban megszoruljanak. A 141 cm-es szállítási hossz úgy gondolom, hogy egy modern, vékony blankkal megáldott és megtervezett hosszú bot esetében teljesen elfogadható és normális.


Nem kell és nincs is miért szerénykedni, jó feltűnően hirdeti magát az új boló


A vékony, sérülékeny gyűrűk védelme maximálisan biztosított annak érdekében,
hogy a szállítás során adódó figyelmetlenség, vagy baleset nem tegyen kárt bennük


Az ötös Tanakán 7 db szuperkönnyű Sic gyűrűt találunk. Tökéletesen megoldott
általuk a terhelés elosztása, mely ugyebár bolók esetében a spicctagra hatványozottan hat

Hogy a nyéltag se legyen indokolatlanul túlnehezítve, természetesen a Tanaka is gyorszáras, vagy más néven békazáras orsótartót kapott. Egy ideális 2000-4000 méretű orsó befogadására tökéletesen alkalmas konstrukció.


Belső gumiborítást találunk a jobb minőségű békazáras orsótartókon. Mindez nagyon stabil,
fix helyzetet teremt a normál méretű orsók számára


Bolognai botokon alkalmazott egyedi megoldás, melynek a mai napig nincs alternatívája


A nyéltagon feltüntetett legalapvetőbb paraméterek

Sokan úgy gondolják, hogy a bolognai botos horgászat is csak egy az úszós technikák közül. Benne van a kisujjunkban, mint a biciklizést ezt sem felejtettük el, úszózni, pedig még a kissrácok is tudnak. Nos a helyzet, a gyakorlat kissé mást mutat, ahogyan mást sem, úgy a bolózás, az úsztatás tudományát sem az anyatejjel szívtuk magunkba.

Gyakorlás nélkül ez sem megy úgy, ahogyan igazán mehetne. A folyamatos kontroll a szerelékkel, a csalival, csodálatos dolog, de az úszó minden rezdülését ismerni kell a jó horgásznak, olvasni kell tudni belőle, ugyanis a víz – ami lehet akár 6-7 méter mély is – medrében zajló eseményeket közvetíti ő, nekünk pedig a jeleket kódolni szükséges annak érdekében, hogy élvezzük, hogy eredményesek legyünk, szebbnél szebb halakat fogjunk vele.

Ha kegyes hozzám a sors, a nyári hónapok vízparton töltött órái bolognai bottal a kezemben szaladnak tova. Szívom magamba az információkat, raktározom a legapróbb jelek megfejtéseit. Beáll kezembe az igényes, pontos dobások kellő lendülete, a sodortatás, a vissza-visszatartás helyes üteme, az akasztások hatékonyságának ereje és természetesen a halfogás újabb és újabb cselekvésekre késztet, mondhatni a mozdulatsorok pontos utánzására ösztönöz.

Sokan úgy tartják, hogy a legkevesebb felszerelés a pergetéshez kell. Elárulom, a bolognaizáshoz még annak a fele se! Sokszor – ha csak valami újat kipróbálni megyek le a vízre - etetőanyagot sem viszek magammal, bot felszerelve, tartalékúszókból, cseppólmokból, horgokból áll a szerény szerkó, egy doboz csemegekukoricával. Ennyi.


Úszótartó doboz a biztonság kedvéért azért kell. Nálam egy jól bevált, tökéletes úszó annyit ér,
mint másnak a kedvenc, fogós wobblere


15 éves fiam és a Duna. Van, hogy egy órát is úsztat hal nélkül, de nem eredménytelenül.
Közben jár az agya, figyel, számol, kísérletezik. Ez az, ami évek múlva rutinná érik


A kisebb-nagyobb folyóink mellett találunk olyan helyeket, ahol nélkülözhetetlen a boló,
mint ez az állóvízzé szelídült két folyócska találkozása. Szélei növénnyel
sűrűn benőtt dzsungel, a hosszú bolognai kell ide!


A sűrű növény ölelte arany -, akarom mondani - halbánya ékszerként csillogó bodorkája

Kis kitérőm után, a Tanakához gyorsan visszatérek. Ha jellemezni kell, úgy fogalmaznám meg, hogy egy tökéletes társ az elképzeléseink gyors, határozott megoldásához. Az IM 10-es nagy tisztaságú karbon utánozhatatlan tulajdongása ez, a lendületes peca minden percét élménnyé varázsolja, még ebben a 40 Celsiushoz közelítő elviselhetetlen kánikulában is.


A helyenként gejzírré melegedett kis folyócskámból segített előcsalni …


…néhány társával együtt

További előnye a magas minőségű karbonszövetnek, hogy a kisebb testű halak fogása, akasztása, fárasztása is hatalmas élmény vele, ugyanakkor a testes egyedek irányítását is remekül biztosítja, ugyanis a bot felkeményedése gyorsan bekövetkezik, s nagyon határozottan, keményen bánik alkalmi ellenfelünkkel a Tanaka.


Fantasztikus terhelési görbe, és ez a fárasztás során még tovább fokozható


Bónuszkárász élménybottal!


Búcsúfények csillannak halamon, a Nap lemenőben. A hőmérséklet
nem csökken, csak a fény fogy

Biztosan nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy egy szál bolognai bottal úgy érzem, minden helyzetet megoldhatok, képes vagyok meghódítani a legkisebb patakot, de akár a legnagyobb folyókat egyaránt. A világ egyik legjobb játékát játszom, és szeretném, ha mindez öröké tartana.

A sikert és az eredményt a horgászatban még mindig kilóban mérik, én az adott körülményből ítélem meg mindezt. Ha csak egy nagy bodorkát fogok a kedvenc módszeremmel úgy, hogy például a csalit a folyócska közepén húzódó növénysáv mellett szorosan kellett vezetni, lassan visszatartani a kapás érdekében, és ez sikerült, az már az egekbe repít. Mindez annyira egyedi, más módszerrel meg nem valósítható, s olyannyira természetes tud lenni, hogy megítélésem szerint ide vezethető vissza a bolognai bot teljes létjogosultsága. A teszt idején szerencsémre elkényeztettek a halak, a Tanaka debütálása tehát jól sikerült.


Tanakával a kézben repülnek az órák. Maradok még, amíg a
szemem engedi, amíg követni tudom az úszót


Bíborszínű utat festett az égre a lemenő Nap, talán még egy-két kapást le tudok követni

Forrás: EnergoTeam

CARP EXPERT HENGERES FORGÓ
550 Ft
Részletek
JOKER ÚSZÓ ELITE 3516
510 Ft
Részletek