Zöld. Egy szín, amitől megőrülnek a süllők, de hogy miért van rájuk ekkora hatással, a mai napig nem tudom. Bár talán nem is feltétlenül az okokat kellene keresni, hanem örülni, hogy működik. Még réges régen, Endru barátom mutatta meg a „nagy titkot", mi a kedvenc csalija, a kedvenc szine, amivel rengeteg, és gyakran kapitális süllőket csal horogra.

Egyszerű Mann’s twister volt, zöld flitteres színben. Akkoriban egy nála tett látogatásom során magam is megtapasztalhattam a csali eredményességét és azóta is használom nálunk, a Dunán. Jolly Jokerként lapul a dobozomban, mivel azóta sem hagyott cserben. 

Azért kicsit megpróbálom fejtegetni az okokat. A hazai vizek döntő többsége igen zavaros. Zavaros vízhez általában előnyösebb rikító színű csalit választani, ezek a zöldes árnyalatok pedig remekül kítűnnek a víz alatt, pláne, ha süt a nap és a flitterek megcsillannak bennük.

Persze olyan szín, ami koszos vízben feltűnő lehet, sok van, és valamennyire működik is a többségük(pl a fehér), de a zöld, tapasztalataim szerint rendre eredményesebb.  Számomra a kezdeti sikereket a kősüllők adták.

Főleg kicsi, 7 centis méretben használom ugyanis ezeket a csalikat, és mifelénk, bár sajnos egyre fogynak, de ezek a csíkos kis jószágok gyakoribbak.  A meglepetések akkor érkeztek, amikor a kövesek mellé becsúszott néha 1-1 kisebb süllő, majd minél többet használtam, egyre gyakoribbá vált, hogy jobb süllők is elcsábultak az apró twister láttán. Nyilván önmagában a jó csali még nem garancia a halfogásra.

Fontos, hogy a felszerelés és a csalivezetés is megfelelő legyen, nomeg legyen hal ott, ahol dobálunk. Évek óta csak rikító színű fonottzsinórral horgászom. Az oka nagyon egyszerű, ezt látom folyamatosan.

Minden rezdülést észlelni lehet rajta, a legnagyobb jelentősége pedig akkor van, amikor kisebb súlyú jigfejet választunk, amit már a boton nem lehet érezni, hogy mikor süllyed vissza a fenékre, csakis a zsinór belazulásán látható. 

Általában 0,10-es vastagságút használok, amihez egy rövid, könnyű és gyors kis gumis pálca társul egy hozzá illő 2000-es orsóval. Az egész felszerelés így nagyon harmónikus és gyakorlatilag nem él a magyar vizekben akkora süllő, amit ne lehetne kifárasztani egy ilyen könnyűnek tűnő felszereléssel is.

De térjünk vissza a twisterekre, mégpedig Szabó Zoli barátom nagy kedvencére, amit ő csak „mákos" twisterként emleget. Ez a kifejezés egyrészt vonatkozik a twisterben rejlő fekete flitterekre, másrészt arra a tényre, hogy komámnak valahogy  mindig mákja van ezzel a csalival...

Amikor először kezdte használni, még nem bíztam benne annyira, inkább az ezüst flitteres híve voltam. Azóta már ugyanolyan fegyverként tartom számon, mint a hagyományos csillámost. Történt ugyanis idén, hogy tilalom után kijutottunk egy közös pecára egyik kedvenc vizünkre. Akadókon kergettük a süllőket, de nem sikerült kapásig eljutnunk. Mígnem gondolt egyet Zoli, és feltett egy kis „mákost", és az egyik tartás felé elhajította.

Lassan vezette, aminek az addig csendben lapuló süllő nem tudott ellenállni, és leverte. Bő két kilós volt. Erre még annyira nem is kaptam fel a fejem, előfordul mifelénk, megaztán biztos véletlen volt barátom sikere, gondoltam... Egészen addig, míg egy újabb dobást követően le nem rámolt egy bő 3-ast is.

A „mákos" twister, mondta, és csak mosolygott. Másnap nem meglepő talán, de újból ott dobtuk le a horgonyt. Ezúttal azonban nálam is lapult a fekete flitteres gumiból pár darab, de mégsem azzal kezdtem dobálni, hanem más csalikkal kisérleteztem.

Sötétedés előtt bő 1 órával barátom újra elővette a favoritot, és ahogy az illik, rövidesen akasztott is egy nagyot, az egyébként igen durung botja pedig szép ívben beült az akasztásba. Látszott, hogy jó hal lesz, de amint a csónak mellé ért, meglepődtünk a méretén. Közel 7 kilós süllő feküdt fel a rövid, de erős küzdelem után. Zoli jószándékát, hogy visszaengedi, azzal hálálta meg a koma, hogy ráharapott búcsúzóul az ujjára egy nagyot. Ezen én jót mulattam, barátom már kevésbé, miközben vérző ujját szopogatta.

Ez már azért nekem is több volt a soknál. Gondoltam, ha neki szerencsét hoz, hátha nekem is jut egy kicsi élmény, így ugyanazt tettem a kapocsba. Meglepő, vagy sem, de a következő dobásra egy közel 4-es süllőt emeltem a csónakba. Ugyan szerényebb méret, mint az előző hal volt, de ezt legalább végre én fogtam. Azért az örömöm persze nem volt kisebb, mint Zolié.

Meg aztán a mákos sem lehet mindenkinek annyira mákos... Most újra eljött az ősz, elindult az igazi szezon. És annyit elárulhatok, töretlen lelkesedéssel kopogtatják a csíkos fenevadak zöldben pompázó twistereinket. Legyen az csillámos vagy mákos, barátaim horgán, vagy az enyémen, minden halnak nagyon örülünk, és meg is becsülünk.

Mert megfogni nagy élmény egy szép ragadozót, de elengedni, és tudni, hogy jövőre újra találkozhatunk, az felbecsülhetetlen.