Vörösszárnyúak kontra Match
Megjelent: 2011. október 24. | Forrás: Talabér Gergely

Vörösszárnyúak kontra Match - Talabér Gergely     Az ember néha egészen különleges helyekre juthat el. Ilyenkor úgy tűnik, minden együtt van. Tökéletes a víz, festői a környezet. De ne vágjunk a közepébe! A történetünk tavasszal kezdődött, az éves nyári szabadságunkat terveztük. Megegyeztünk, olyan helyre megyünk, ahol végre csak pihenni lehet! Így esett a választásunk a Tengelic mellett található Hotel Orchidea-ra. A kellemes wellness hotel csendes nyugalmával és festői szépségű horgásztavával különösen csábítónak bizonyult.


Remek hely a nyugodt kikapcsolódáshoz

 


Gyönyörű faragott hídon át
vezet az út a horgászhely felé


    Megérkezésünk másnapján először spiccbottal vallattuk a vizet. Egyre-másra jöttek az apró vörösszárnyúak és snecik. Ideális méretű botnak a 3-4 méteres darabok bizonyultak, könnyen kezelhetőek voltak a parti növényzetben. Ugyanakkor ami az előnyük volt, a hátrányukra is vált. Lehetetlen volt elérni velük a tó mélyebb, belő területeit. Még aznap elhatároztam, meg kell próbálkoznom matchbottal is.


Az etetést épp félúton alakítottam ki a nagy fűzfa irányába.

Az egész tó
vadvíz
benyomását keltette


    A felszerelésemet ezúttal is a meghorgászandó vízhez és a célhalakhoz igazítottam. Botnak a Competition Match-et választottam. Igazán lágy, de karakteres (de főleg gyors), 4-12 gramm dobósúlyú pálca. Nem kellett attól tartanom, hogy egy erősebb bevágással beleszakítom a hal szájába a horgot, vagy hogy a kelleténél nagyobb sérülést okozok. Erősebb, keményebb bottal erre nagyobb az esély.


Az igazi profik felkészülten
érkeznek a vízpartra,
szereléküket rögtön bevetik. Én bezzeg...

...még mindig csak a főólmozással szöszmötölök


    Az orsó a Ryobi cég Applause modellje volt 30-as méretben. Joggal merül fel a kérdés, miért használ valaki pergető orsót matchboton? A válasz egyszerű, mert megbízhatósága rendkívül sokoldalúvá teszi. Két fém dob jár hozzá, egyiket feltölthetjük a pergetéshez, másikat a finom szerelékes match vagy feeder pecához való zsinórral. Féke precíz, finoman hangolható és nagy teherbírású.


10 perc sem telt el, máris rendetlenség van

Tartalmas etetőanyag


    Anélkül, hogy feleslegesen szaporítanám a szót, rajzoltam egy gyors ábrát a szerelékről. Így bárki könnyen megkötheti (lásd alább).


A szerelék főbb részei.

 


Egyszerű, de hatásos szerelék


    Etetőanyagnak a Carp Expert Breamet szemeltem ki. Ekkor ért az első meglepetés, ugyanis csak kétféle kaját hoztam, az egyik a Golden, míg a másik a Red Carp volt. Csak a folyadékaroma stimmelt. Nem volt mit tenni, bekevertem a Golden Carpot a dévéres aromával és némi kukoricával. Hátha két legyet ütök egy csapásra és fogok ilyet is meg olyat is. A pontyok végül is elkerültek, de keszeget bőven sikerült szákolnom. Úgy látszik, ilyen az én szerencsém, keszeges kajával pontyot és kárászt, pontyos kajával csak keszeget tudok fogni!


A főólmozás fix szereléknél
legalább 5 darab sörétből álljon!

Egyszerű
feltolós úszó


    Szerencsére sikerült a legjobb időt kiválasztanunk, egész héten kánikula volt. A sok esős, szürke nyári nap után végre felüdülés volt rövidnadrágban és főleg szélcsendben  horgászni. Nem is igazán találtam a helyemet, no persze a jót könnyű megszokni. A kapásokra sem kellett sokat várni, jöttek az apróságok szép sorjában. Amelyik keszegecske fel tudta venni a két-három szem pinkit, félbe vágott kukoricát, az bizony fel is vette. De fogtuk őket aprócska kenyérgalacsinnal is. Gyerekkoromban horgásztunk utoljára így. Jó tudni, hogy bizonyos dolgok nem változnak.


Etetőanyag és csalik. A pinkit sajnos lefelejtettem
a képről, kérem mindenki képzelje oda a kis kék dobozkát!

 


Ínycsiklandozó csalétek

Tartalmas gombócok

 


A belsejük sem hagy kívánnivalót maga után


    A folyamatos kapások ellenére ütemesen lőttem az etetőanyagot, negyedóránként egy-két gombócot, hogy mindig legyen friss eleség az etetésen. A horgászatra szánt idő felénél jelentek meg a termetesebb uszonyosok. Kapásuk sokkal óvatosabb volt, mint az apró jószágoké, akik eddig vehemensen vetették rá magukat a csalira. A komótos elhúzós és feltolós mozdítások egyértelműen jelezték, hogy a néhány centiméteres halacskák helyét lassan átveszik a komolyabb jelentkezők. Valóban nincs jobb halcsali a táplálkozó uszonyos csapatnál. Fürdésükkel, locsogásukkal idővel odavonzzák a nagyobbakat is.


Gyors szákolás

Megérkeztek a szebbek is

 


Az egyik tipikus vörösszárnyú,
valósággal forrt a víz tőlük az etetésen.


    A festői környezetben egészen elfeledkeztem mindazon gondokról, amiket magunk mögött hagytunk. Az egyetlen stresszfaktort az üregéből egyszer-egyszer előbukkanó aprócska pocok jelentette, akitől feleségem legszívesebben fára mászott volna, rendszeresen kiáltozva adta tudtomra az apró rágcsáló feltűnését. Természetesen, mint hős lovag, menten a segítségére siettem és elkergettem a fenevadat. Bezzeg a siklókra és holmi békákra csak legyintett. Ki érti ezt?


Szépen-sorban, egyiket
a másik után lehetett fogni

Az Applause orsót strapabírósága
mellett tökéletes zsinórképe is jól jellemzi


    Summa-summárum, bár nagyobb halat nem szákoltunk, mégis jól éreztük magunkat. A gyönyörű tónál, nyugodt környezetben eltöltött hét után, mintha kicseréltek volna bennünket. Ha valaki a család aprajával-nagyjával utazik, természetesen kevesebb lehetősége van telepakolni a kocsit horgászfelszerelésekkel, de egy-két spiccbot pár létrával biztos befér valahova. Higgyék el, mindannyian életre szóló élményeket szerezhetünk nemcsak magunknak, de gyermekeinknek is!


Tökéletes
nyugalomban
teltek az órák

A bot és orsó
páros végig
emekül dolgozott.

 


A tavat később a hotel által biztosított csónakkal is felfedeztü
CRALUSSO WAGGLER ÚSZÓ SZÁR KÉSZLET
1 320 Ft
Részletek