A dunai horgászat számomra egyet jelent a tökéletes kikapcsolódással, hiszen a szezon közbeni hajtás után nincs jobb, mint kiülni a Duna-partra és csodálni a gyönyörű folyót! Na jó, azért azt sem bánom, ha akad is valami a horgomra, de őszintén mondom, hogy csalódottan még egyetlen dunai pecámról sem tértem haza! Ha fogtam néhány szép halat, akkor azért, ha pedig nem, akkor a táj szépsége és hangulata miatt voltam boldog a horgászat végeztével. Az idei őszig azonban kizárólag klasszikusnak tekinthető helyeket vallattam a Dunán, távol a város zajától, kint a „vadonban”. Egyre többször gondoltam azonban arra, hogy meg kellene próbálni Budapest belvárosában is a pecát, hiszen biztosan sok ígéretes hely van a város szívében, arról nem is beszélve, hogy az itt fogható halak mérete talán általánosságban nagyobb a temérdek hajókról és mindenhonnan beszórt táplálék miatt. 

Raffer Kristóf barátom és csapattársam hasonló cipőben járt, mint én, hiszen korábban ő sem horgászott még a belvárosban, holott neki is a dunai peca jelenti az elsőszámú kikapcsolódást. Itt volt hát az ideje, hogy belevágjunk ebbe a kalandba és felfedezzük a budapesti Duna-szakaszt közösen! 

Mint minden alkalommal, amikor ismeretlen útra lépünk, ezúttal is az információgyűjtéssel kezdtük. Megnéztünk sok videót, elolvastunk jó néhány írást, illetve sokat beszélgettünk azokkal a horgászbarátainkkal, akik már rendelkeznek helyismerettel a belvárosi Dunán. Az volt a célunk, hogy legyen legalább 2-3 olyan hely, amelyet kipróbálhatunk, aztán az ezeken tapasztaltak függvényében építkezhetünk majd tovább. Az első alkalommal az Erzsébet-híd és a Lánchíd között próbáltunk szerencsét és rögtön néhány kellemetlen meglepetéssel szembesültünk. A hely megközelítése már önmagában is nagy kaland volt, hiszen villamosoztunk és nem keveset sétáltunk, míg elértük a kiszemelt területet, azonban az akadók száma minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. Estünk-keltünk a peca során, de a végére azért sikerült néhány szép paducot fognunk. A hely azonban annyira nem tetszett egyikünknek sem, így legközelebb már az Árpád-hídhoz mentünk. 

Megsötétített sajtos etetőanyaggal készültünk mindegyik városi pecánkra.

Na, itt aztán az „akadós pálya” fogalma új értelmet nyert mindkettőnk számára, hiszen bő 2 óra alatt lefeleztük folyóvízi kosaraink számát, illetve megkötött előkénk sem maradt egy darab sem. Persze a feladás gondolata eszünkbe sem jutott, így szedtük a sátorfánkat és elindultunk gyalogosan, hátha találunk a közelben esetleg egy másik ígéretes helyet. Talán mi magunk lepődtünk meg a legjobban, de találtunk! Volt néhány száz méterre ugyanis egy hosszú, kb. 80-100 méteres sóderos placc, pont egy olyan jellegű terület, amilyenen horgászunk egyébként hosszú évek óta a városon kívül. Csak remélni tudtuk, hogy halat is rejt majd ez a szakasz és talán annyira akadós sem lesz, mint a híd melletti terület.

Kész a félvödörnyi kaja, na meg az 1-1 liter csonti!

Az új helyen alapozással indítottuk a pecát.

A River Feederek minden extrém körülményt remekül tolerálnak!

Ezen a részen a sodrás egészen barátságos volt, hiszen kényelmesen tudtunk 30-35 méterre horgászni 170 grammos kosárral, míg az Árpád-hídnál a 300-as éppen csak megállt 25 méteren. Nagyon nem mindegy ez! Gyorsan összehúztuk az egy-egy botunkat és elkezdtünk dobálni a még reggel bekevert sajtos etetőanyagunkkal. 5-5 alapozó dobás után pedig felkerült a méteres előke, melynek végére egy erős, közepesen vastag húsú horog volt kötve. A csali természetesen csonti volt, kezdetben 4-5 szem.

Végre akció! Nem csoda, hogy mindketten örültünk!

Talán a harmadik vagy a negyedik dobásnál tarthattunk éppen, amikor Kristófnak nagyon határozott kapásra kellett bevágnia. Megvan az első hal! Hatalmas kő esett le a szívünkről és mindketten nagyon örültünk, hiszen úgy tűnt, ezúttal megfelelő helyen próbálkozunk! Izgalmas és küzdelmes fárasztást követően, amely során a horog végén küzdő hal kétszer is elakadt, egy pompás jászt szákolhattunk. Csodálatos, egészséges és nagyon jó erőben lévő dunai hal pihent a merítőben! Gyorsan készítettünk róla egy fotót, aztán már engedtük is vissza, hiszen reméltük, hogy ez még csak a kezdet!

Egy fantasztikus jásszal indult a halfogás!

Kedvenc dunai horgunk ezúttal sem hagyott miket cserben.

A csali minden esetben csonti volt. Kezdetben 4-5 szem, később 8-10.

Bár az elkövetkező néhány dobás nem adott halat, kisvártatva nálam is jelentkezett egy pompás jászkeszeg, amely hasonló méretű, nagyjából kilós forma volt csak úgy, mint néhány perccel korábban a Kristófé. Mivel mindketten régen fogtunk már ilyen szép jászkeszegeket, nagyon örültünk ezeknek a halaknak! Titkon azonban bíztunk benne, hogy az egyre több bejuttatott etetőanyagnak és csontinak köszönhetően előbb utóbb egy dunai torpedóval is megmérkőzhetünk. 

További 2-3 termetes jászkeszeg megfogását követően aztán Kristóf botja jellegzetesen bólintott, majd valósággal elindult a víz felé! Horgon az újabb hal, ezúttal vélhetően egy szép márna! Bár nagyon erőteljes kirohanásokat produkált a hal, végül a River Feeder győzedelmeskedett és szákba került Kristóf első belvárosi márnája! Örömünk határtalan volt, hiszen már a harmadik budapesti helyet vallattuk, mire végre sikerült márnát fognunk! Olyan csodás, 3 kilogramm körüli halat tarthattunk azonban a kezünkben, amelyért megérte fáradozni! Nagyon kövér, vaskos hát, vastag, húsos száj és hosszú bognártüske jellemezte a halat, melynek öröm volt visszaadni a szabadságát.

Szákban az első belvárosi márnánk!

Szép, öreg példánnyal hozott össze minket a sors.

Kitartásunk eredménye ez a csodás dunai torpedó!

Ezt követően mindketten elégedetten dőltünk volna hátra székünkben, ha lett volna nálunk szék és nem egy-egy sziklán ültünk volna, na meg ha nem szerettünk volna további márnákat fogni a nap hátralevő részében! Örömködés helyett így folytattuk a pörgős, ütemes, 2-3 percenkénti dobálást, remélve, hogy további márnákat tarthatunk majd a kezünkben! Bár egy kisebb kapástalanság következett, a délután második felében újfent mozgalmassá vált a peca. Fogtunk még néhány szép jászt, egy gyönyörű paducot, illetve nekem is megérkezett az a márna, amelyre nagyon vágytam! Horgászatunk tehát elérte célját, sőt, hiszen mindketten megfogtuk életünk első belvárosi márnáját, na meg egyébként is remekül éreztük magunkat, így boldogan indultunk el vissza az autóhoz a sötétedést követően.

A nap végén nekem is megérkezett az első budapesti márnám!

Az indulás előtt azonban még összeszedtük azt a nem kis mennyiségű szemetet, amelyet a horgászat során a horgunkkal és a kosarunkkal fogtunk. Sajnos ez a belvárosi szakaszon nagyon jellemző, bármelyik helyen is horgásztunk az elmúlt hetekben, mindenhol nagyon sok törlőkendőt, szövetdarabot, fémdarabot és minden egyebet fogtunk. Bár kissé rontja ez a jelenség az egyébként nagyon hangulatos összképet, a legtöbb, amit tehetünk, hogy ezzel az írással is felhívjuk az emberek figyelmét a szemetelés mellőzésére, illetve horgászhelyünk rendbe tételére a horgászat megkezdése előtt vagy a peca befejezését követően. Vigyázzunk környezetünkre! 

Ha pedig a Kedves Olvasók között is van olyan, aki kacérkodik a budapesti Duna-szakasz kipróbálásával, ne hezitáljon, vágjon bele mielőbb! Bár nagyon akadós a pálya, meg lehet találni azokat a helyeket és a helyeken belüli pontokat, ahová nagy biztonsággal lehet horgászni. Ehhez nem kell más, mint némi elhivatottság és kitartás. A halak csodálatosak és a villanyfénybe boruló Budapest szívében márnát fárasztani nagyszerű élmény! Ezért pedig megéri fáradozni. 

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán