Az október végi, nagy lehűlést hozó északi szelek hatására végérvényesen búcsút mondhattunk a hosszan tartó kellemes, enyhe időnek. A vénasszonyok nyarában, lenge öltözékben véghezvitt pergető portyák hirtelen váltak emlékké csupán, egyik napról a másikra szedte az ember magára a meleget adó, vastagabb göncöket. Ahogyan mi, úgy a vízparti környezet is napok alatt öltözött át és cserélt ruhát, az éjszakai nagy hidegek reggeli dere hirtelen csípte meg az addig üde zöld lombozatot viselő fákat, bokrokat.

A hűlő vízben (is) a halak szokását ki kellett ismerni, más-más reakciót mutattak napos időben, s megint mást borús ég alatt, szélben és szélcsendben egyaránt. Az azonban egyértelművé vált, hogy egyre több eredményt adnak a különféle plasztikcsalik.
Azon az emlékezetes napon sem lehetet előre elkönyvelni semmit, nem volt pontos recept a gumihal, vagy twiszter típusára, méretére és színére, sem a kapások intenzitására vonatkozóan, s ami végképp megnehezítette a dolgomat, hogy a ragadozók nem álltak össze jól, hanem szétszóródva voltak megtalálhatóak viszonylag nagy területen a folyócska sekély mederviszonyai miatt.

Valószínűleg ritkán láthatnak patás barátaim pergető horgászt, szokatlanul sokáig fürkésztek figyelmükkel mind a hárman

A vízparton közepesen erős, hűvös légmozgás fogadott, de szerencsére a tiszta égbolton egy felhő sem zavarta a Napot abban, hogy átmelegítsen simogató sugaraival. A folyócska két oldalán húzódó magas töltés szinte teljes védelmet biztosítottak az egyébként erősnek mondható északi szél ellen. A túlsó part gátján bóklászó lovak látványa lenyűgözött. A felszerelésem összeállítása csak néhány rövidke percet vett igénybe, a 2,40 m hosszú, lágyabb akciójú, 10-30 gramm dobótömegű Spin Blade-re az általam nagyon sokat használt Ryobi Oasys pergetőorsó került 20-as méretben. A bot és orsó teljes összhangját most is örömmel nyugtáztam, a kis szerkezet a maga 276 grammjával tökéletes egyensúlyban tartja a botot. Futása az 5+1 csapágynak köszönhetően igazán légies és finom, a zsinórt pedig mértani pontossággal rakja. Az orsó karbon berakással könnyített fém dobjára 0,08 mm átmérőjű L&K fonott zsinór került, melynek végére vékony Pike Ware volframszálból készített csukaelőkét kötöttem.

A pergető kiruccanásainkhoz igazán nem kell sok holmit magunkkal vinnünk, hogy eredményes legyen a horgászatunk

Egyszerű, de halálosan hatékony csukázó előke elkészítéséhez csupán volframszálra, fogóra, kapcsokra és krimpelő csövecskére van szükségünk.

A kimondottan vékony és lágy, a műcsali mozgását semennyire sem akadályozó csukaelőke gyorskapcsába fogós, a korábbi napokban is bizonyító Mann’s twisteremet tettem. Amennyire tudtam, leálltam a náddal szegélyezett víz partjára, s onnan lendítettem csalimat a túlsó parti sávban húzódó nádas vonalába. Sajnos kis emeléssel is majdnem a vízfelszínre tudtam húzni a plasztikcsalit, ezért aztán a tőlem kissé idegen, szakaszos bevontatás mellett döntöttem. Pár dobás után – mielőtt még a folyamatosan horgomba kapaszkodó talajt beborító uszadék darabok felbosszantottak volna - helyet változtattam. Kisvártatva az új helyen csobbant a műcsali, majd lassú orsótekeréssel párosított botemeléssel tereltem vissza magam felé. Itt már sokkal kevesebb volt a meder alján megkapaszkodó növényi törmelék és rothadt levél, így zavartalanul játszadozhattam a kis zöld színű plasztikkal. Alig dobtam párat, mikor a már lábam előtt ingerlő-verető táncát járó csalira rávetette magát az éhes csuka. Nagy megiramodással járta köreit is egy jó darabig a víz alatt, mígnem aztán a levegő bódító hatása, no meg a felszerelés jobb belátásra bírta őkelmét.

Az első halért nem kellett vért izzadni, joggal bíztam a hasonló folytatásban

Csukám szabadon engedése után buzgón folytattam a víz vallatását. Talán a tizenötödik dobás után kezdett kissé alábbhagyni a lendületem, csalit váltottam, de mivel az sem jött be, új helyet is kellett keresnem. A vasúti híd alatti torkolati rész bedőlt fái, bokrai mindig is rejtettek ragadozó halakat, így újult lelkesedéssel kezdtem vallatni az akadós részt. Az első, bedőlt fa melletti pontos dobás meghozta a várt kapást. A fa ágai melletti második emelésre keményen rándult kezemben a pálca, a gyors bot és a kiváló fonott zsinór azonnali reagálást tettek lehetővé. A bevágásra jobb súlyú hal vette felém az irányt, bár még semmit nem láttam belőle, viselkedéséből csukára gyanakodtam. Hamar a felszínre tornáztam a halat, aki vad fejrázásokkal próbált megszabadulni a jighorogtól, de pechére, az tökéletesen akadt felső ajkába.  

Ilyen akadásnál arra szoktam gondolni, hogy bárcsak így lenne az esetek 90 százalékában

Sok dobásom landolt még a különféle vízbe lógó és vízbe dőlt fák ágai előtt, de több kapás nem ért. Lejjebb sétáltam, és a torkolati rész középső, nagyon lassan áramló vizét kezdtem vallatni barna színű, nyolccentis Mann’s gumihalammal. Lassú tempóban, meg-megugrasztva a fenéken, terelgettem magam felé a csalit. Az egyik ilyen megugrasztást már nem bírta elviselni valaki, kemény rávágással törte meg a gumi addigi szakaszos mozgását a ragadozó. Rövid fárasztás után egy átlagos méterű csukát emelhettem ki a vízből tarkója megragadásával.
Fűre fektetve türelmesen pózolt szegény, de a fényképező exponálás helyett, teljesen váratlanul jelenítette meg a BATTERY EMPTY feliratot, jelezvén, hogy az elemek meghalása miatt aznap már semmit ne kérjek tőle.  Ez engem is majdnem fűre fektetett a csuka mellé, de eszembe jutott a telefonomon lévő kamera. Egy gondom volt vele csupán, hogy a 3 megapixel, azért mégsem 14.

Csukám a vártnál kicsit tovább élvezte a parti föveny vendégszeretetét, de természetesen a végén ős is egészségesen úszott el

A szokásos amnesztiát követően narancsos színárnyalatú Mann’s gumi került a kapocsba, s már repült is az előző fogás helyszínére. Az első dobás nem, de a második, amely kissé a húzós víz szélére pottyant, kapást hozott. A bevágást követően egy kölyökcsuka bukfencezett előttem, szája szélébe akadva fityegett a feltűnő csali 1/0-s jighorga.

A kisebb csukák fárasztás közbeni védekezése is élményszámba menő…

…és fotózásuk, elengedésük során sem érzem azt, hogy ne kellene éppoly tisztességesen bánnunk velük, mint nagyobb egyedeikkel

A fogások után különös gondossággal és figyelemmel célozgattam a part menti zóna mélyebb, kemény aljú medrét. Beállásomat is megváltoztattam úgy, a lehető legjobb szögben, ezúttal párhuzamosan tudjam bevontatni a meredek parttal úgy, hogy közben lassú mozgatással a legtovább maradjon a jónak vélt helyen.
Alig pár alkalommal libbentettem így fel a csalimat a mederfenékről, amikor is kemény, koppanós, igazi spiccre húzós kapással jelentkezett a következő vendég szinte a lábam alól. A fonott zsinór, no meg a rövid pórázra nehezedő hirtelen terhelés miatt azonnal dolgozni kezdett az érzékeny pergetőbot. Gyorsan állítottam a féken, s adtam annyi zsinórt a halnak, amivel már biztonságosan lehetett fárasztani. A hosszabb zsinóron, nagyobb mozgásterét kihasználva vette az irányt a kis folyó közepe felé. Az erőltetés miatt nem sok kellett hozzá, hogy felemeljem a felszínre, s onnan, mellúszóival legyezőszerűen integetve engedte a süllő, hogy parthoz húzzam. A jó másfeles tüskéshátú fáradtan engedte, hogy hasa alá nyúlva kiemeljem a partra.

Süllőm feltette arra a bizonyos i-re a pontot…

…csakhogy ne maradjon bennem hiányérzet az aznapi horgászat miatt

A szép süllő nagy örömmel töltött el. Még mindig a fogás élményének hatása alatt voltam, amikor pár pillanattal később, pontosan az előző helyen tapogattam a meder fenekét sárga színű Mann’s gumihalammal. Az ismét bekövetkező azonnali kapásra szinte időm sem maradt reagálni, de azért egy rövidre sikerült bevágással nyugtáztam az akció végét. A bevágás ült, a hal védekezéséből sejthetően az előzőnél kisebb süllő rázta a fejét zsinórom végén.
A jighorog csontos szája szélében stabilan ült, egy mozdulattal nem is lehetett onnan kifordítani.

Kisebb süllőm a maga teljes pompájában

A második süllő, pedig a koronát tette fel – természetesen nem az én fejemre – hanem a Spin Blade, a Ryobi és a Mann’s plasztikcsalik hírnevére, melyek a bizalom és összhang jegyében a siker és az eredményesség zálogait hordozzák magukban minden egyes bevetés alkalmával.

Spin Blade, Ryobi és a nap legfogósabb Mann’s gumihalai

Így a végére feltehetnénk a kérdést, hogy miért nem Arctica, vagy Zauber, de úgy érzem, nüanszokon nem érdemes fennakadni. Az Oasys valóban a Ryobi orsók alsóházi képviselője ár szerint, de olyat tud, amin nagyon sokan meglepődnek majd. Ismétlem, ár szerint…