Október második felébe léptünk, bármennyire is szomorú, de ez már az őszi időszak, csak egy lépés és itt a tél. A helyzet úgy alakult, hogy pont ebben az időszakban a Duna-deltában kötöttem ki Attila barátommal. Utazásunkban nem teljesen a horgászaté volt a főszerep. Farkas Levi barátom, Crişan-i horgásztanyáján nagyobb felújításba fogott és néhány napig segítettünk neki. Horgászatra többnyire este jutott időnk, csupán 3-4 órácskát, és azokon a napokon, mikor az időjárás ellehetetlenítette a kinti munkálatokat.
 

Ez a lángnyelves Executor hozta barátomnak a halakat

Az utunk zökkenőmentesen zajlott, Tulcea-ig autóval mentünk, ott barátom várt a csónakkal és a Crişan-ig hátralévő kilométereket már a Dunán tettük meg. Ez a legbiztosabb megoldás, autóval bemenni a deltavidékre nem igazán tanácsos, főleg az őszi szeszélyes, esős időjárás közepén, ez az általános tapasztalat. Kényelmes tempóban haladtunk lefele a vízen, közben időm volt megkémlelni az utolsó látogatásom óta történt változásokat és a kedvenc helyeim zömét is alaposan megfigyelhettem. Dél körül kötöttünk ki Levente stégjéhez, behurcolkodtunk és egy gyors ebéd után álomra hajtottuk fejünket. Próbáltunk pár órácskát szunyálni, hogy este legyen egy kis energiánk dobálni a süllőkre. Az első napon nem volt kapacitásom harcsázni menni, ehhez csónakot kellett volna a vízre tenni, meg egyéb tényezők is közrejátszottak, hogy a parti süllőpergetés felé hajoljak.
 

Valamint ez a pálca szolgálta ki a horgászatok során

Attilával a part menti kövezéseket céloztuk meg wobblerekkel jól felszerelkezve. Barátomnak ez volt az első alkalom, hogy a Deltában járt, így pár hasznos tanáccsal elláttam, majd elkezdtük korbácsolni a vizet. Rövid horgászat után már meg is voltak az első tüskések. Közben harcsarablást hallottam a túlpart irányából, majd később újabb rablás hangjai szűrődtek át a csendes Dunán. Mikor már a sokadik buffanást halottam, tárcsáztam telefonon Levente barátomat, hogy próbálja meg a bajszosokat, neki készen volt a csónakja. Időközben Attila megfogta az első 3 kiló feletti süllőjét.
 

Bő hármas hal Attila jutalma

Szépen csipegettek a tüskések, alig két órás horgászat után már fejenként 5-6 darab süllőn is túl voltunk. Barátom nem győzött betelni a halfogás örömeivel, számára új volt ez a bőség. Folyton azt hajtogatta, hogy ez többet nem ismétlődik meg az elkövetkező napok alatt. Én meg csak mosolyogva intettem, hogy várja meg a túra végét. Telefoncsörgés szakította meg a halfogást, Levente hívott, hogy fogott egy 20-as forma halat. Mondtam neki, hogy nem hoznak lázba a 20 centis harcsák, de ő állította, hogy nem ugrat, nem centi, hanem kiló. A történet előzményeként megemlíteném, hogy Levi a nyár folyamán a valódi 50-60 kilós harcsái után nemegyszer vette a fáradtságot arra, hogy éjnek-évadján felhívjon azzal, hogy fogott egy 60-70 –es harit. Percekig mesélt az eseményről, mikor meg már teljesen kipattant az álom a szememből akkor kibökte, hogy centiméterben voltak akkorák a halak. Ezek után gondolom érthető volt kétkedésem, de amint a stéghez kormányozta a csónakot már nem volt bennem kétség. Gyorsan meg is mértük, 21 kilót nyomott.
 

Levente 70 kilós harcsája….

. …na jó, lebuktam, valójában 21 kilós volt

Egy örökzöld wobbler, nemcsak a süllők szerették

Egy fiatal bajszi

Az első éjszakánk igen eredményesre sikeredett, de még nem sejtettük, hogy mit tartogatnak számunkra a továbbiakban a süllők. Fergeteges esték következtek, minden este fogtunk három kiló feletti tüskéseket, emellett meg 2 és 3 kiló közt rengeteget. Olyan estéink is voltak, melyek minden várakozást felülmúltak. Olykor voltak helyek, ahol egy állásból zsinórban 9 süllő akadt. A nyerő csalik egyikének végig az Executor bizonyult. Attila csak ezzel nyomta, míg végül beleveszett a sötét Dunába, barátom meg is siratta. Egy hirtelen jött lehűlés után gumihalakkal kezdtem kísérletezgetni. A célhalak kissé bennebb tartózkodtak a parttól, és már nem jöttek annyira a felszín közelébe, rablásokat egyáltalán nem lehetett hallani. Apró, 4-3 gramm körüli jigfejekkel szerelt, 7-8 centis Relax és Mann’s shadeket dobáltam. A fehér és sárgás színek bizonyultak eredményesnek, valamint ezeknek a különböző kombinációi.
 

Csodás halakkal találkoztunk

Természetesen kisebbek is jöttek…

…és mentek

A gumi igen ütősnek bizonyult

Egy jó hármas tüskés a kisméretű shad-en

Egy fotót megérdemel

Ő sem rossz

Ez a példány is a jobbakból való

A halak ott bújtak a stégek, csónakok alatt, onnan lestek áldozataikra. Érdekes volt, hogy bármilyen irányból, ha sikerült eléjük ejtegetni a gumit, akkor azt agresszíven támadták. Olyan helyeken sikerült kapásokat kicsikarnom, ahol a wobblerek eredménytelenek voltak a nem megfelelő áramlatok miatt. Például, ha fentről lefele kellett vezetni a csalit, a plasztikok még így, lassabb tempónál is szépen mozogtak, a wobblerek viszont már nem verettek eléggé, ha a víz is tolta lefele őket. Másik variáció, ha a mederből húztam kifele a plasztikokat, a lassú tempó ellenére a jó mélységben jöttek, ellenben a műhalakkal, amiket gyorsan kellett húzni, különben elsodorta őket a víz. A gyors ütem miatt viszont a süllőket nem érdekelte annyira. A másik, ami igen szembeötlő volt, hogy a rontott kapás után még bátran vágtak oda újfent. Nem a kemény wobblertestbe haraptak, hanem a sokkal lágyabb plasztikba, talán ezért nem gyanakodtak és ismételten rámozdultak. Nemegyszer előfordult, hogy oly vadul kaptak, hogy a gumihal farkát azonnal letépték. Természetesen a mélyebben tartózkodó halak miatt kellett ezekre a gumis trükkökre vetemednem, ha egészen a part mellett lapítnak, mint általában, akkor a wobblerek vitték volna a prímet. Nem volt bonyolult a dolog, gyorsan bele lehetett jönni.
Levente vendégei közt akadtak, akiket érdekeltek az éjszakai gumis expedíciók, szívesen megmutattam miről van szó, és hamar ráéreztek a titok nyitjára. Nem volt szükség nagy hókuszpókuszra, csupán próbálkozni kellett.
 

Sándor próbálkozik…

…és megértette a lényeget

Egy aprócska ragadozó. Ő is gumira kapott

Miattuk érdemes volt a hideg estéken kimenni