Spiccbotozni jó
Megjelent: 2012. augusztus 09. | Forrás: Pintér Péter


Ez a mondat a 9 éves kisfiam szájából hangzott el még tavaly, egy jól sikerült közös horgászat végén. Be kellett látnom igaza van. Az utóbbi időben valahogy meg vagyok átkozva. Különös érzékem van ahhoz, hogy mikor mit, nem kellene csinálni. Ha őrjöngve rabol a balin, a csuka, én tutira békéshalazni indulok, és mindez igaz fordítva is. Egy nap aztán úgy döntöttem ebből elég! Fogtam egy 5m-es spiccbotot, és egy szelet kenyeret. Kimentem a közelünkben csordogáló kis patakra szórakozni. Bár így etetés nélkül nem sok halat fogtam, de végre fogtam, és felszabadítónak, tét nélkülinek éreztem azt a pár délutáni órát. Ezek után aztán több felfedező túrát is tettem, a patak különböző szakaszain. Akkor az egyik meleg fülledt délutánon ugrottak be a fiam szavai, „spiccbotozni jó”!


Az egyik helyem a patakon

Nem nagy hal, de mégis tud örömet okozni

Az elfelejtett csali

Vegyük hát szépen sorra, hogy mi az, ami kell egy jól sikerült önfeledt spiccbotozáshoz, hogy tényleg szórakozás, és ne mérgelődés legyen a peca. Elnézegetem sokszor, hogy felnőtt horgász emberek mennyire tanácstalanok, ha gyereknek kell egy egyszerű spiccbotos felszerelést összeállítani, nekik is ajánlom ezt a pár sort. A spiccbotos módszerek közül, most eltekintek a küszözéstől. Olyan tippeket próbálok adni, amivel kisebb nagyobb keszegeket, kis szerencsével egy-egy pontyot foghatunk. Kezdem rögtön az elején a bottal. Mára az üvegszálas alapanyagból készült botok kora lejárt. Bármilyen olcsónak is tűnnek, nem éri meg megvenni őket. Szerencsére most már jókora választék van szinte bárki számára megfizethető karbon pálcákból is. Nekem a nagy kedvencem az ET. Black Spider széria. A szemre is szép IM-8-as karbonból készült pálcák, igazi mindenesnek számítanak. Kellemesen könnyed rugalmas pálcák, kedvező áron. Igazi felhasználási területük a pörgős spiccbotos keszegezés, de megfelelően összeállított végszerelékkel egy 1-2 kilós pontyot is partra kormányozhatunk velük. Általában elég az öt méteres, de ha a helyzet megkívánja, van hat méteres hosszban is.


Szemre is gyönyörű pálca
 
Készenlét

A bot után rögtön megemlítem a száknyelet is. Szintén a Black Spider szériában találhatunk könnyű karbon száknyeleket teleszkópos változatban. A két és három méteres nyelek könnyűek, akár egy gyerek is elbírja őket. A szabvány menetes végükbe, bőséges a választék a fejekből is. Keszegezéshez érdemes egy könnyű apró szemű hálóval ellátott, kisebb fejet használni, de ha gyakran lehet pontyra számítani, akkor nem baj, ha van egy nagyobb kerettel, és mélyebb hálóval ellátott verzió is.


Akár egy gyerek is elbírja

A botunkra zsinór is kell. Főzsinórnak megfelel bármilyen általános keszegező zsinór. A főzsinór átérője sok mindentől függhet. Szerelhetünk 0,12-estől a 0,20-asig. Ha gyerekeknek készítek szereléket, akkor mindig vastagabb főzsinórt választok. Az oka egyszerű, a 18-as főzsinórt sokkal könnyebb kigubancolni, mint a 14-est mondjuk. A főzsinórról elég is ennyi, inkább áttérek az előkére. Sokáig nem használtam előkezsinórokat. Fölösleges dolognak tartottam külön azokat is megvásárolni. Egy ideje viszont a horgaimat már csak kimondottam előkezsinórra kötöm. Rugalmasabbak és lágyabbak a normál zsinóroknál, és újabban már az is fontos, hogy vízben szinte láthatatlanok. Legjobban az ET. Competition leader előkezsinórokat kedvelem. Sosem hagytak cserben.


Előkezsinór, ami sosem hagyott cserben

Megvan a zsinór, jöhet a következő lépés, az úszó. Több ezer fajta úszó, rengeteg gyártó cég, szinte átláthatatlanul nagy kínálat, jellemzi az úszók piacát. Egyetlen olyan úszó létezik azonban, amelyik szinte minden körülmények között megállja a helyét. A CRALUSSO. Személyes kedvencem a Golf Fiber Glas. Nézzük át, hogy miben más ez az úszó, mint többi. Az úszó teste a Cralusso védjegyévé vált lépésálló poliuretán babból készült. Soha nem ázik be, még akkor sem, ha a test megsérül. Ez azt jelenti, hogy elég egyszer kisúlyozni, biztosan nem kell menet közben módosítani az ólmozáson. Belső zsinórvezetésű. Nincs kiszakadó kis zsinórvezető fül, és a zsinór sem tudja bevágni az úszó testét. Variálható. Az úszó teljesen darabjaira szedhető, és újra összerakható, más színű antennaelemekkel. Az úszótest helyzete is tetszőlegesen állítható a száron. Ez azt jelenti, hogy állóvízen, ha fúj a szél, egy pillanat alatt szélálló, mini feltolós úszóvá alakítható, és ha másnap egy kis csatornára látogatnánk egy pillanat alatt, tömzsi folyóvízi úszóvá változtatható. Mondanom sem kell, hogy maga a test is megfordítható a száron, igényeinknek megfelelően. Ha azt nézzük, hogy kb. két balsa testű úszó áráért kapunk egy, elpusztíthatatlan, variálható, soha be nem ázó úszót, szerintem nem kérdés, hogy megéri.


Hagyományos módon a patakra

Állóvízre hangolva

Következhet a horog. Ebből, ha lehet még nagyobb a kínálat a piacon, és vannak is bőven használható, jó horgok. Ilyenek az ET Excalibur horgok is. Ami fontos. Nem csak a várható halak méretétől függ, milyen horgot kell használnunk, hanem az alkalmazott csalitól is. Más horog kell a szúnyoglárvához, és más a kenyérrózsához, vagy csemegekukoricához. Egy vékony szúnyogos horogra hiába teszek kukoricát, nem fog rendesen megakadni a halnak. A vastagabb, öblösebb horogra, pedig hiába próbálnák szúnyoglárvát tűzni, csak szétroncsolná azt.


Horog minden helyzetre

Maradt még az ólom. Mindig sörétet használok. A főólmozást több nagyobb ólommal oldom meg, és egy jelzőólom is kerül zsinórra. Az ólmozáshoz bármilyen puha sörét megfelel, a lényeg, hogyha vízközt van a horog, akkor az úszó végéből maximum 1-1,5cm álljon ki.


Ha minden összeáll, változatos lehet a teríték

Kis ember nagy hallal

Na meg egy még nagyobbal

Ha pedig minden összeállt, irány horgászni! Nekem már sok szép élményt adtak spiccbotok, néha meglepően sokat. Bár a spiccbotot a legtöbb felnőtt horgásztárs, már csak csalihalfogáshoz használja, néha érdemes kicsit másképpen is kipróbálni a spiccbotos horgászmódszert. Vannak napok, amikor minden más módszernél eredményesebb lehet…

Forrás: Pintér Péter

ET MERÍTŐNYÉL BLACK FIGHTER
8 190 Ft-tól
Részletek
EXCALIBUR BREAM MAGGOT HOROG 10DB/CSOMAG
590 Ft
Részletek