Monofil zsinórok feeder horgászoknak
Megjelent: 2020. április 25. | Forrás: Szabó Bence

Legyen szó a feeder technika bármely vállfajáról, a használt zsinórok kiválasztása egy nagyon hangsúlyos kérdés kell, hogy legyen. Ennek az az oka, hogy mind a főzsinórok, mind pedig az előkék eszköztárunk legfontosabb elemei közé tartoznak, melyeknek, egyrészt nagyon strapabíróknak és megbízhatóknak kell lenniük, másrészt pedig összhangban kell állniuk felszerelésünkkel, a meghorgászni kívánt vízzel és a célba vett halak méretével egyaránt. Mindenre azonban nem egyszerű figyelni, így ezzel az írással az a célom, hogy segítsek az eligazodásban azoknak, akik most szeretnének új damilokat vásárolni. 

A Benzár márka termékeit évek óta maximális megelégedéssel használó és elkötelezetten fejlesztő horgászként jól tudtam, hogy ez idáig a monofil „madzagok” szinte teljes egészében hiányoztak a palettáról. Az elmúlt hetekben azonban végre a helyzet megváltozott, hiszen polcra kerültek azok a zsinórok, amelyek véleményem szerint minden olyan szituációra megoldást nyújtanak, amelyekben monofil zsinór használatára van szükség. A két főzsinór és az előkezsinór is kiváló minőségű termékek, amelyek segítségével bármelyik hazai vízre nyugodt szívvel leülhetünk feederezni. 

Három termékcsaláddal bővült a szortiment, melyek a Method Feeder Mono és a River Feeder Mono Clear főzsinórok, illetve a Mono Feeder Hooklink előke.

Method Feeder Mono

Röviden úgy jellemezhetném, hogy ez az ideális methodos főzsinór. Ha alaposan elgondolkodunk azon, hogy milyen kívánalmaknak kell megfelelnie egy methodos horgászat során damilunknak, akkor mindenképpen felsorolandó a jó süllyedés, a kismértékű nyúlás, a strapabíróság és a kedvező dobási tulajdonságok megléte. A Method Feeder Mono-t TEFLON bevonatának hála nagyon jó csomótűrés és kiemelkedő kopásállóság jellemzi, emellett remekül süllyed és szintén a bevonatnak köszönhetően tulajdonképpen ellenállás nélkül siklik ki gyűrűink között a dobás során.

Csúcsminőségű zsinórok, melyek pont azokban a méretekben kaphatók, amelyek a methodos horgászatoknál szóba jöhetnek. 

A TEFLON bevonat jelentősen növeli a kopásállóságot és az élettartamot, emellett a távoli dobásokat is segíti. 

Ezek a jellemzők különösen fontosak például a nagy távolságra történő methodozás során, hiszen már az adott esetben 100 méter körüli távolság elérése sem gyerekjáték, nem is beszélve egy óvatos, maszatolós kapás érzékeléséről az erős, 4-5 unciás spiccen. Egy megfelelő zsinórral azonban lényegesen könnyebb dolgunk van! 

Színe tetszetős, nem hivalkodó, de remekül látható. 

A Method Feeder Mono méregzöld színe jól használhatóvá teszi gyakorlatilag bármilyen vízen, hiszen nem feltűnő, ugyanakkor lényegesen jobban látható a fárasztás során, mint egy teljesen víztiszta zsinór. Ennek elsősorban nagy ellenfényben, illetve éjszaka lehet jelentősége. Az elérhető 5 méret közül a két legvékonyabb, 0,18-as és 0,20-as a teljesen akadómentes vizekre, a lágyabb botokhoz ajánlott, illetve akkor tesznek még jó szolgálatot, ha nagyon messzire kell horgászni, hiszen a kisebb átmérő kisebb ellenállást is jelent a gyűrűk között. A 0,22-es talán a leguniverzálisabb variáns, hiszen ezzel már horgászhatunk kevésbé egyszerű terepen is nagyobb halakra, emellett a távoli dobásokat is lehetővé teszi a használata. A két legvastagabb, 0,25-ös és 0,28-as pedig a nehéz, akadós pályákon történő methodozáshoz készült, tehát akkor érdemes bevetni, amikor a halnak nem szabad engedni szinte semmit a megakasztást követően. Ilyen szituáció lehet például, ha egy nádfal előtt horgászunk nagytestű pontyokra vagy amurokra. 

A 300, illetve 600 méteres kiszerelés között úgy gondolom, hogy mindenki tud majd választani.

Kedvenc methodos orsóim dobjaira már egy ideje ez a zsinór van feltöltve!

A Method Feeder Mono zsinór két különböző, 300, illetve 600 méteres kiszerelésben is kapható, így akár egy tekercs segítségével több orsó dobját is fel tudjuk tölteni. Fontos, hogy a spulnikon a zsinór 100 méterenként meg van jelölve, ami segíti annak nyomon követését, hogy mennyit tekercseltünk fel pontosan a dobra. Apróság, de aki gyakran cserél damilt, az biztosan tudja majd értékelni!

Természetesen a Method Feeder Mono zsinórok a klasszikus, hosszúelőkés feeder horgászatok során is remek alternatívát jelenthetnek, hiszen e technika kívánalmai is hasonlítanak methodozáséhoz. Fontos a kis nyúlás, a jó süllyedés és a kiemelkedő kopásállóság. Természetesen ebben az esetben a legvékonyabb, 0,18-as, 0,20-as esetleg 0,22-es típusok a legmegfelelőbb méretek. 

River Feeder Mono Clear

Az állóvizek mellett természetesen a folyóvizeken is az egyik legeredményesebb technika a rezgőspicces botokkal történő horgászat, azonban folyóinkon gyakran találhatjuk magunkat szemben olyan körülményekkel, amelyek nem hétköznapi felszereléseket igényelnek. A használni kívánt főzsinórok esetében is így van ez, ennek megfelelően célunk olyan megoldást kínálni, ami megállja a helyét a hazai folyók mindegyikén. 

River Feeder Mono - a folyóvízi horgászatokhoz! 

A folyóvizek medre gyakran akadókkal, különböző tereptárgyakkal tarkított, nem is beszélve arról, hogy a vad, horgot még sosem látott halak ereje sem hasonlítható tavi társaikéhoz. Gondoljunk csak bele, hogy egy vad dunai ponty vagy márna micsoda elementáris erővel tudja húzni a zsinórt a dobról! Az ő szákba terelésükhöz pedig kerülni kell a kompromisszumos megoldásokat és olyan zsinórt érdemes választani, ami bírja a kiképzést! 

A TEFLON bevonat nem maradhatott el a River Feeder Mono esetében sem! 

A River Feeder Mono víztiszta, TEFLON bevonattal ellátott „madzag”, amely egy árnyalatnyival merevebb, ezáltal erősebb normál, főként állóvízi horgászatokhoz kínált társaihoz képest. Ez a plusz erő egyébként sokszor pont annyit jelent, hogy a megakasztott halat még éppen meg tudjuk fordítani az akadó előtt, melyekből bizonyos helyeken nincs hiány! 150 méteres kiszerelése bőven elegendő a folyóvízi horgászatokhoz, hiszen ritka, hogy ettől többre legyen szükségünk. Víztiszta színe pedig alkalmassá teszi a letisztult, tavaszi vizekben történő horgászatokhoz is, hiszen ebben az időszakban a halak még nagyon óvatosak, így akár a használt zsinór színének is jelentősége lehet, főleg akkor, ha nem kötünk dobóelőkét. 

Víztiszta színe tökéletesen alkalmassá teszi az időnként borzasztóan óvatos halak becserkészéséhez is! 

Az elmúlt hetekben többször is próbára tettem a számomra legmegfelelőbb, 0,25-ös méretet kedvenc dunai helyeimen. Jelentem, bevált! 

A vad, dunai halak megfogásához bizony megbízható főzsinór szükséges! 

Méretszortimentje épp eléggé széles, a vékonyabb, 0,20-as és 0,22-es méretek a kisebb folyókhoz ideálisak, a 0,25-ös teljesen univerzális, hiszen én például a Dunán is ezt használom, míg a legvastagabb, 0,28-as és 0,30-as kivitelek az igazán extrém szituációk megoldására is alkalmasak. Úgy gondolom, hogy közöttük bárki megtalálhatja a kedvenc folyójához illő vastagságot. 

Mono Feeder Hooklink

A két főzsinór után következzen egy profi, feederes előkezsinór! A Mono Feeder Hooklink teljesen megfelel mind a method, mind pedig a finomszerelékes feeder horgászat kívánalmainak, hiszen víztiszta, jól süllyed, erős, a TEFLON bevonatnak hála rendkívül strapabíró és szintén a bevonatnak köszönhetően nem is gubancolódik olyan könnyen. Horgásztam már vele „egyenpontyokra” methoddal, márnára hosszú előkével, illetve a vékonyabb méreteit is bevetettem már a finom keszeghorgászatban. Mindenhol remekül helytállt!

Széles méretszortiment és megbízhatóság jellemzi a Mono Feeder Hooklink zsinórokat. 

Összesen 7 különböző vastagságban jelentek meg ezek az előkék, melyek között a legvékonyabb a 0,12-es, a legvastagabb pedig a 0,25-ös. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy tulajdonképpen bármilyen szituáció megoldását lehetővé teszi a használatuk! 50 méteres kiszerelésük is nagyon felhasználóbarát, hiszen egy tekercs zsinórból akár 100 előkét is meg lehet kötni, annak függvényében persze, hogy milyen hosszúra van éppen szükségünk. 

Víztiszta, profi előkezsinór! 

A method technika alkalmazása esetében is tökéletesen megállja a helyét! 

Ha megfelelő horgot kötünk rá, a jó akadás garantált! 

A method módszer esetében egyébként a monofil horogelőke használata hazánkban nem volt eddig igazán elterjedt, 2020-tól azonban az országos method szabályzat már egyáltalán nem engedi a fonott zsinórral való horgászatot, még előke formájában sem, így azok számára, akik kacérkodnak az ob-n való indulással, érdemes nagy hangsúlyt fektetni a monofil zsinórok víz alatti viselkedésének kiismerésére. Félni nem szabad tőlük, de mindenképpen legalább kétszer olyan vastagot érdemes választani, mint tennénk azt fonottból. 

Egy ekkora ponty már alaposan próbára teszi az előke szakítószilárdságát!

Nekem a Dunán is bevált! 

Mindannyian tudjuk, hogy nincs bosszantóbb attól, ha a fárasztás vagy a dobás során elszakad a főzsinórunk, esetleg az előkénk, hiszen ez minimum a horgunk vagy a szerelékünk elvesztését jelenti, de adott esetben életünk hala is bánhatja a malőrt. Ezért szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy érdemes olyan zsinórokat választani, amelyek teljes mértékben megbízhatók és paramétereiket tekintve megfelelnek az adott körülményeknek! Bízom abban, hogy ezzel az írással tudtam segíteni mindenkinek a megfelelő választásban! 

Szöveg és fotók: Szabó Bence


BENZAR METHOD FEEDER MONO SÖTÉTZÖLD ZSINÓR 300M, 600M
1 790 Ft-tól
Részletek
BENZAR METHOD ROUND FEEDER HOROG 8 DB/CSOMAG
790 Ft
Részletek
BENZAR MONO FEEDER HOOKLINK TRANSZPARENS ELŐKEZSINÓR 50M
1 150 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT PRO POWER METHOD FEEDER 6000 ORSÓ
15 490 Ft
Részletek