Különleges method csalik – III. rész
Megjelent: 2020. augusztus 08. | Forrás: Szabó Bence

E mini, az év elején elkezdett cikksorozat harmadik részében egy olyan csali bemutatása következik, amely garantáltan fel fogja kelteni minden olvasó figyelmét! Hogy miért? Mert olyan jellemzőkkel bír, amelyek alapjaiban különböznek a korábban ismertetett csalik tulajdonságaitól. Ez persze nem véletlen, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy lehetőség szerint minden szituáció megoldásához kínáljunk megfelelő horogravalót, melyet használva bárki sikeres lehet egy methodos peca során. Az elkövetkezőkben tehát terítéken az Expanda Method Pelletek! 

Az Expanda Method Pelletek alapját expander pelletek képezik, melyeket ízesítettünk, aromásítottunk, létrehozva ezzel egy nagyon fogós methodos csalit! A Method Smoke Wafter Dumbellek esetében már megszokott dizájn szerint készült tégelyekben kerültek a boltok polcaira ezek a pelletek, melyek főleg azok számára lesznek igazán szimpatikusak, akik a különösen intenzíven horgászott vizeken rendezett versenyeket is előszeretettel látogatják.  

Kisméretű, praktikus tégelyek ezek, ahogyan a többi Benzár csali esetében már megszokhattuk. Azonban, ami bennük van, valami egészen új! Öt íz készült el ezekből a nagyszerű csalikból, melyek az eper, a vajsav, a green betaine, a fokhagyma és a krill. Tehát van köztük gyümölcsös, halas, fűszeres és igazán „büdös”, nyári típus is. 

Első ránézésre is jól látszik, hogy ezek a pelletek olajosak, hiszen valósággal csillognak a napsütésben, holott a színük semmiképp sem nevezhető élénknek. A halolaj mellett nagy mennyiségben tartalmaznak hallisztet is, így esetükben valódi beltartalomról lehet beszélni, melyet a sokszor megfogott pontyok biztosan értékelni fognak. 

Az Expanda Method Pelletek két különböző méretben kerültek a boltok polcaira. A nagyobbik, 10 mm-es kivitel lehetővé teszi a nagyobb méretű horgok használatát, amely egyfajta szelekciót is biztosít a horgászat során. Ezeket egyébként akár hajszálelőkén is fel lehet kínálni például egy csalikombináció részeként. 

A kisebb, 6 mm-es pelletekkel pedig igazán pörgős horgászatokban lehet részünk, hiszen ezeket a csalikat a pontyok mellett a nagyobb ezüstkárászok és keszegfélék is szívesen fogyasztják. 

Na, de most jön az igazi különlegesség! Az Expanda Method Pelletek alapvetően nagy felhajtóerejű, lebegő csalik, azonban mi magunk is befolyásolni tudjuk a víz alatti működésüket. A pelletszemek szerkezete lyukacsos, sok bennük a levegő, 

…melyet azokból ki tudunk nyomni a víz alatt egy óvatos mozdulattal. Amikor pedig lazítunk ujjainkon, a pelletszemek szivacsként szívják magukba a levegő helyére a vizet, megváltoztatva ezzel a fajsúlyukat. Attól függően, hogy mennyi vizet engedünk beléjük, el tudjuk érni,…

hogy a csalik lassan elsüllyedjenek, ugyanakkor akár azt is, hogy továbbra is lebegjenek, de a használni kívánt horog súlya már a fenékre húzza őket. Ugye, hogy milyen érdekes? 

Mivel a csalik kifejezetten puhák, ezért a legegyszerűbb őket a horogra feltűzve felkínálni. Ebben az esetben a horgot érdemes hosszan beléjük vezetni, magyarán a lehető legjobban elrejteni.

Természetesen nem kell félnünk attól, hogy a horogra tűzött pelletszem gátolja majd az akadást, hiszen a vízben gyorsan felpuhul, az alakját és tartását azonban nem veszíti el. 

A töltés során arra érdemes figyelni, hogy a képen is látható pozícióban helyezzük a csalit a kajára, hiszen így fogja az tökéletes állásban várni az éhes, a kosár környékén portyázó és „porszívózó” pontyokat. 

Ha elhelyeztük a csalit, akkor nincs más dolgunk, mint a megszokottakhoz hasonlóan megtölteni a kosarat a kiválasztott etetőanyaggal. 

Amennyiben a kaja állaga megfelelő, bátran, határozottan belenyomhatjuk abba a kosarat, hiszen megfelelően fog bontani a víz alatt. 

Mehet a helyére! 

A sokszor megfogott pontyok rendre díjazzák a magas beltartalommal rendelkező csalit! 

Záró gondolatként mindössze annyi, hogy ez a pellet, bár tulajdonképpen mindenféle vízterületen okozhat meglepetéseket, kifejezetten a túlhorgászott vizek halai számára készült, amelyek gyakran nagyon óvatosak, kimértek és csak akkor hajlandók táplálkozni, ha meggyőződtek arról, hogy semmi rendellenes nincs a környéken. Az Expanda Pelletek matt, sötét színe garantáltan nem fog feltűnni nekik sem, így joggal bízhatunk abban, hogy bátran elfogyasztják majd ezeket! 

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán