Kapcsok, forgók: melyiket, mikor, mire?
Megjelent: 2013. április 08. | Forrás: EnergoTeam

Kétségtelen, hogy a kapcsok megkönnyítik életünket, minden olyan szituációban, amikor valamit rendszeresen cserélni kell a végszereléken. Viszont ma már elég széles ahhoz a kínálat, hogy a legtöbbünknek ne legyen egyértelmű, hogy milyen szituációban melyiket kell választani. Ráadásul most az angol elnevezésekkel is tisztába keveredhetünk.

Vannak kapcsok, melyek forgókarikával vannak kombinálva, és léteznek önállóan is. A választás során az a kérdés, hogy a wobbler, gumihal, vagy épp körforgó csavarja-e számottevő mértékben a zsinórt. Ha igen, indokolt a forgókarikás változat, de ha a válasz nem, akkor a leggyakrabban jobban járunk, ha a sima, alapváltozatot használjuk.

forgókapcsok
Black Spider kapcsok

Tartsuk szem előtt, hogy mindig a lehető legegyszerűbb végszerelék a legjobb. Ha kihagyhatunk egy forgókarikát, akkor hagyjuk is ki! Sőt, ha már a műcsalizás szóba került, amikor tudjuk, hogy egyféle csalival fogunk pergetni, tehát a cserék nem lesznek jellemzők, akkor cselekszünk helyesen, ha közvetlenül a zsinórra kötjük a műcsalit, teljesen kihagyva a forgót és a kapcsot. Ezt persze valóban csak olyan műcsalikkal érdemes megcselekedni (wobbler, jig, stb.), melyek nem csavarják a zsinórt. Bizony vannak helyzetek, amikor ez is számít!

Vegyünk hát sorra pár kapocstípust, ismerkedjünk meg a nevükkel, és lássuk, mire valók!

Rolling swivel with insurance snap

forgókapcsok
Rolling swivel with insurance snap

Ez a kiegészítő körforgó és a támolygó villantókhoz ajánlott, vagy esetleg balinólmok rögzítésére, de mindenképp olyan műcsalihoz, ami egyébként sodorná a zsinórt. Az "insurance snap" elnevezésű kapocs az egyik legbiztonságosabb, ami ma forgalomban van. A helyes bezárására kell nagyon ügyelni, mert néha becsapós. A kapocsba csak akkor tudunk kényelmesen bármit beakasztani, ha viszonylag nagyra nyitjuk. Figyeljünk arra, hogy a sok ki-bekapcsolás, és az anyag hajtogatása előbb-utóbb elgyengítheti a matériát, ezért ha fáradni látszik, jobb azonnal lecserélni.

Insurance snap

forgókapcsok
Insurance snap

Az előző modell forgókarika nélküli változata. Érdekessége, hogy jól meg kell választani a méretét, mert a viszonylag szűken visszahajtott végződés miatt, van egy olyan lyukméret, amin nehezen vezethető keresztül. Ha csak magát a drótot vinnénk át, akkor a szűk visszahajtás miatt az "u" alakon nem tudjuk átfűzni, viszont ha a visszahajtott szakaszt egyben szeretnénk átvinni, ahhoz meg kicsi a belső átmérő. Bizonyos jigfejek esetében rendre jelentkezik a gond, főleg akkor, ha a jigfej horga (így a beakasztó karikája is) vastagabb anyagú.

Rolling swivel with nice snap

forgókapcsok
Rolling swivel with nice snap

Következhet a másik nagyon hasznos műcsalis kapocs, a nice snap. Ennek forgókarikás változatait, a korábbiakban leírtaknak megfelelően zsinórpödrő csalik elé rakjuk. A kisebb wobblerekhez, vagy jighorgászathoz viszont elegendő maga a kis kapocs.

forgókapcsok
Nice snap

Az insurance snappel ellentétben itt a műcsali beakasztása könnyebb, kevésbé kell oda-vissza gyűrni a fémet, így az élettartama nagyobb. A kapocs drótjának legvége kevéssé van visszahajtva, így nem jelentkezik az a gond, ami az insurance-nál egy bizonyos átmérőnél már igen.

forgókapcsok
Nice snap

A biztonságosabb kapcsok sorát gyarapítja, előnye, hogy igen kis méretben, akár 000 (háromnullás) méretben is elérhető, így az UL horgászokat is ki tudja szolgálni.

Sokszoros forgókarikák

forgókapcsok
Sokszoros forgókarikák

Ezek azok a termékek, melyeket használhatunk ugyan a pergetésben is, de sokkal jellemzőbben jelennek meg a finomszerelékes szakágban, vagy a feederes horgászatban. Ahol jellemző a gyors horgászat igénye, ott mindig szükség van nagyon jó minőségű többszörös forgókarikákra is. Jellemzően a versenyeken élvezhetjük az előnyét a lehető leggyorsabb horgászatnak. Ezek a többszörös forgók az előke és a főzsinór közé illesztendők, s megakadályozzák, hogy a csali (vagy annak maradéka a horgon) a gyors bevontatásnak hála, mint egy propeller, összecsavarja és hosszú távon tönkretegye a zsinórunkat.

forgókapcsok
Sokszoros forgókarikák

A speciális feladat miatt igen kisméretű modellek is készülnek, melyek súlya már elenyésző, de így is illik belekalkulálni mondjuk egy úszós szerelék kisúlyozásába. Kaphatunk a mini forgókból szimplát, duplát és háromszorost is.

Hanging Snap

forgókapcsok
Hanging Snap

Ez a viszonylag ritkán látható kapocs leginkább speciális végszerelékek kialakításához használható. Olyan feladatokra alkalmas, ahol a főzsinóron körbe kell tudni fordulni valamiféle függeléknek, de egyben csúsznia is kell, tehát a helye nem fix a szereléken. Ezzel együtt használható műcsalik rögzítésére is, de ennél azért találhatunk a korábban felsoroltak között racionálisabb megoldást is. Ha mégis ilyesmi faladatra kell eszköz, jusson eszükbe, hogy a Black Spider gyárt ilyet!

Golyóscsapágyas forgó, kulcskarikákkal

forgókapcsok
Golyóscsapágyas forgó, kulcskarikákkal

Ezek a nagyobb méretű csapágyas forgókarikák komolyabb igénybevételre készültek. Nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy hazai vizeken a csuka és a harcsa horgászatában lehet jelentősége. Élő halas módszerekhez, ahol a csali igencsak be tudja tekerni a zsinórt, nagyon hasznos lehet. Kifejezetten ajánlott behúzós harcsás szisztémákhoz, stupekhez, ahol tényleg nem babra megy a játék.

forgókapcsok
Golyóscsapágyas forgó, kulcskarikákkal

Mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy a szerelés minden pontjának erősnek kell lenni, ezért a forgóhoz tartozó kulcskarikák ellenőrzése elengedhetetlen. Ha nem elég erős, azonnal cserélni kell!

Interlock Snap

forgókapcsok
Interlock Snap

Az egyik legrégebbi kapocstípus. Amikor gyerekkorunkban csak 1-2 féle kapocs létezett, ezt már akkor is lehetett kapni. Sokaknak ez "a kapocs". Általános használatra kiválóan megfelel, akár műcsalit, akár úszót szeretnénk rögzíteni (forgós változatával). Viszont egyértelműen állítható, hogy ebből készül a legtöbb silány változat is, így, nem kevéssé a korából fakadóan, szinte mindenkinek van egy-két története ilyenről elszabadult szép halakról. Emiatt megítélése elég ambivalens.

forgókapcsok
Interlock Snap

Akármilyen kapcsot is használunk, ügyeljük a kötés helyes kivitelezésére, s ha rögzítünk bármit is a kapocsba, annak visszazárását is inkább kétszer ellenőrizzük, mintsem, hogy egyszer nyitva maradjon. Használjuk mindig a megfelelő méretű kiegészítőt. A túl kicsi kapocs általában gyenge a feladatra, ha meg túl nagyot alkalmazunk, akkor komolyabban befolyásolhatja a műcsalink mozgását. Némi tapasztalat hamar összejön, s a kapcsok közötti kiigazodás sem ördöngősség!

Forrás: EnergoTeam

BS CSAPÁGYAS FORGÓ KARIKÁVAL
550 Ft
165 Ft
Részletek
BS KAPOCS HANGING
550 Ft
Részletek
BS KAPOCS INSURANCE
550 Ft
470 Ft
Részletek
CARP EXPERT FORGÓKAPOCS
550 Ft
Részletek
CARP EXPERT HENGERES FORGÓ INSURANCE KAPOCCSAL
550 Ft
Részletek
CARP EXPERT HENGERES FORGÓ NICE KAPOCCSAL
550 Ft
Részletek
CARP EXPERT QUICKCHANGE KAPOCS
550 Ft
Részletek
CARP EXPERT TRIPLA HENGERES FORGÓ
550 Ft
Részletek
WIZARD HOOK SNAP KAPOCS
550 Ft
Részletek
WIZARD INTERLOCK KAPOCS
550 Ft
Részletek
WIZARD NICE SNAP KAPOCS
550 Ft
Részletek