Jeges január: vízparton a Benzár újdonságokkal
Megjelent: 2018. február 19. | Forrás: Ujszászi Dániel

2018-02-15

Tél van, a naptár szerint legalábbis az évszak jelenléte megkérdőjelezhetetlen. Szerencsére azonban, ha az időjárás viszonylatából tekintünk az idei hideg időszakra, a 2018-as esztendőben még egyetlen olyan napra sem kellett ébrednünk, amikor azt konstatálhattuk volna, hogy elérhető közelségünkben egyetlen olyan vizet sem találunk, ahová le tudnánk ülni egyet horgászni. Ennek pedig - több szempontból is - jó néhány pozitív hozadéka van, melyek közül mindössze egyet, de véleményem szerint annál fontosabbat emelnék ki most, ebben az írásban. Ez pedig nem más, mint az újdonságként a közelmúltban már polcokra került, illetve a közeli jövőben oda kerülő Benzár termékek hidegvízi erőfelmérői. Egész pontosan nem is maguk a tesztek, illetve azoknak fogásokban mérhető eredményei jelentik a lényeget, hanem sokkal inkább azok az így nyert tapasztalatok, visszajelzések az újra és újra üldözőbe vett uszonyosoktól, amelyek folyamatosan erősebbre húzzák a körvonalakat a szóban forgó újdonságok hatékony felhasználásával, azok apró részleteivel kapcsolatban.

Hogy végre konkretizáljam is mindazt, amiről az előzőekben még kissé ködösen fogalmaztam: a következő hasábok során nem másról, mint a 2018-as évből írásom megszületéséig eltelt valamivel több, mint 1 hónap alatt a Benzár Bicolor Method Pop Up-okkal, valamint a Method Flame termékcsaláddal kapcsolatosan felhalmozódott tapasztalatok összefoglalásáról lesz szó.

2018 első hónapjának főszereplői, még visszafogottan…

… és teljes színskálájukban

Ahogyan azt már említettem is, az időjárás kegyességének köszönhetően ebben a naptári évben már nem egy, és nem is két horgásznap, „éles bevetés" van az említett újdonságok mögött, melyek során azok szinte a legjobban pörgő nyári horgászatokhoz hasonlítható ütemben fogytak dobozaikból. És még csak február elejét írunk. A levont következtetések, tanulságok helytállóságát tovább erősíti az a tény, hogy minden új Benzár termék, így az említett kétszínű (fél) lebegő golyók, és a Flame forgácsai is egy bányató 5-6 méteres vizének mederfenekére hullottak, melyekről tudható, hogy nem könnyű megfejthetőségükről híresek. Az előző mondatomban zárójelbe helyezett jelzőnek pedig még fontos szerepe lesz a következőkben.

Téli horgászataim helyszíne, a Harcsa horgásztó

A Bicolor Method Pop Up csalik a tavalyi év egyik sikertermékének, a Bicolor Pelleteknek kerekded formájú testvérei, melyek aromájukban, színeik párosításában egyaránt tovább vitték az elődnél már bevált kombinációkat. Fontos megemlíteni velük kapcsolatban azt a technikai részletet, mely szerint a család mindegyik terméke anyagában aromázott, aminek köszönhetően több órán keresztül képesek ugyanazt az aromamennyiséget, így csalogató hatást kibocsátani magukból. Két átmérőben, 7 -, valamint 10 milliméteres kivitelben kerültek tégelyeikbe, így a halak kapókedvéhez igazítottan használt horgunk nagyságával összhangban minden esetben, évszakban megtalálhatjuk az éppen hatékony méretet, akár önmagukban, akár egy csali-kombináció részeként használva ezeket a kétszínű tüskére/hajszálelőkére valókat. Felhajtóerejüket tekintve úgy lettek kifejlesztve, hogy már egy megfelelő 12-es kampót is képesek tökéletesen, azt nem teljes előkehosszban megemelve kibalanszírozni. A piacon fellelhető horgok manapság szinte már végtelen fajtája, azok súlya, illetve kialakítása miatt általános érvényű kijelentést tenni azonban semmiképp sem lehet, ezért bedobás előtt minden esetben érdemes tesztelni éppen használt horgunk, valamint a Bicolor Pop Up-ok „viszonyát". Ha ennek során szükségét látjuk, bátran faragjuk csalinkat a megfelelő méretre, ezzel ugyanis sokszor többet nyerhetünk, mint gondolnánk.

A Benzár Method Flame variánsai kis darabokra őrölt aroma-granulátumok, melyek 8 különböző ízesítésben, illetve a hozzájuk illő színben kerültek a boltok polcaira. Használatukat a legegyszerűbben - véleményem szerint - egy kosártöltésen keresztül lehetséges bemutatni, így a következőkben ezt fogom tenni.

Elsőként egy teli töltőformányi etetőanyaggal töltsük meg kosarunkat. Ezt követően érkezhet még egy kevés a használt keverékből, majd a horog, végül pedig a lényeg, a választott víz alatti „robbanószer" Ha mindent jól csináltunk, ilyen ellenállhatatlan látvány tárulhat bajszos barátaink elé is a víz alatt

Két dolgot azonban azt gondolom külön is érdemes kiemelni ezeknek a forgácsoknak a használatával kapcsolatban. Mindig ügyeljünk a kosár megtöltésénél arra, hogy ne szórjunk túl sokat a használni kívánt Method Flame-ből, ugyanis apró, és száraz szemeinek köszönhetően a bedobás során azok szétrúghatják etetőanyagunkat. Ezt tovább erősítendő, miután elkészültünk egy töltettel, minden esetben érdemes kézzel külön is rányomni a megpakolt, kész kosárra. Az említetteket szem előtt tartva biztosak lehetünk abban, hogy kosarunk abban az állapotában érkezik majd meg a mederfenékre, mint amelyben kezünkből kikerült, és nem oldódnak ki belőle értékes szemcsék már süllyedés közben.

Végül, de nem utolsó sorban ejtenék pár szót az említett horgászatok konkrét tanulságairól, tapasztalatairól, ahol mindent pontosan úgy csináltam, ahogyan azt ebben az írásban bemutattam.

A teszteknek helyt adó Harcsa horgásztó hátsó részén - ahol idén minden alkalommal helyet foglaltam - kiemelt jelentősége van a meghorgászott távolságnak, ugyanis a stégekkel szemben levő partoldaltól viszonylag távol, nagyjából 100-110 méterre található a legnagyobb vízmélység, a teljes tavat tekintve. Így természetesen fontos olyan pálcákkal készülni, amelyek elérhetővé teszik az említett távot. A feladat megoldásában számomra tökéletes segítséget jelentett a Benzár AllRound Feeder botcsalád 3,90 méteres tagja, illetve a Carp Expert River Feeder, szintén ugyanebben a hosszban. Téli időszak, így pár fokos víz lévén a célzott, nagyobb mennyiségű etetés a halak lassabb anyagcseréje, alacsonyabb táplálkozási aktivitása miatt nem indokolt, így én is kereső horgászatot végeztem minden alkalommal.

Egy stílusos „nagyágyú", amivel kényelmesen elérhetők, és élményekkel teli fárasztások útján partra segíthetők a 100 méter felett tartózkodó pontyok is.A legékesebb bizonyíték egy csali fogósságára

Érdekességként volt megfigyelhető, hogy szinte nem volt két olyan horgászat, amikor ugyanazt a csalit kedvelték volna leginkább a tó lakói. Mivel kizárólag a Bicolor Pop Up csalikat próbálgattam, ugyanabban a távolságban, ugyanazzal az etetőanyaggal (hogy pontosan mivel is, azt következő írásomig fedje homály  ), viszonylag hamar kiderült, hogy adott pillanatban, az éppen aktuális körülmények között melyik változat iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. A befutó megfigyeléseim, és ami ennél sokkal fontosabb, a halak által adott válaszok alapján egyértelműen két íz, a csoki-narancs, valamint az eper-méz lett, viszont több halat fogtam a fokhagyma-squid ízesítéssel is.

Egy lényeges elemében viszont különbözött a két vízbe csobbanó method kosaram, mégpedig nem másban, mint a Method Flame szerepeltetésében. Egyértelműen megállapítható volt, hogy azokra a kapásokra kellett kevesebbet – általában 7-8, de maximum 10 percet - várnom, amelyeknél a Flame is megjelent a vízfenéken. Az ily módon partra segített halak több mint fele vagy az ananászos, vagy pedig a krilles változatot kedvelte, így ki merem jelenteni, hogy egyelőre ez a két ízesítés vezet a termékcsalád külön versenyében - de nem behozhatatlan előnnyel -. Ez a példa is jól mutatja tehát, hogy milyen gyorsan működésbe lép az említett anyag, még ebben a hideg vízben is.

A januári horgászatok (egyik) legszebb bajszosa

Ahogy az élet legtöbb területén, a csapatmunka horgászataink során is elengedhetetlen összetevője a sikernek

Összegzésként, a fenti bekezdések tanulságai alapján azt gondolom kijelenthető, hogy azon tényezők között, melyek aktuális horgászatunk sikerességét meghatározzák, kiemelt szerepe van az apró részleteknek. Ezek ugyanis azok a mozzanatok, akár a kosár megfelelő töltését, vagy éppen a felkínált csali megfelelő méretre faragását például véve, amiknek alkalmazásával alapjaiban csökkenthetjük a célba vett bajszosok gyanakvását, és sikeresek lehetünk a vízparton, akár a leghidegebb időszakokban is.

Görbüljön mindenkinek, folytatás következik!

Forrás: Ujszászi Dániel

Képek: Lukácsi Béla, Szabó Bence, Ujszászi Dániel

BENZAR MIX BICOLOR METHOD POPUP 7MM
1 390 Ft
Részletek