Előző horgászatunk színhelyére mihamarabb vissza kellett térni. A sügérek mellett a csukák indították be igazán a fantáziánkat és izzították fel pergető horgász vérünket. A korábban tapasztalt eseményekből levonva a konzekvenciát, új, a módszerhez speciálisabb felszereléssel és töretlen lelkesedéssel indultam útnak újra pár nappal később. Béla barátom ez alkalommal nem tarthatott velem munkahelyi elfoglaltsága miatt, így hát egyedül vágtam neki a jó fogással kecsegtető pergető portyának.

6 centis Mann’s gumik a legfogósabb színekben, alul a kakukktojás, ő csak 4,5 cm. Ha ez kellett a halaknak, hát megkapták

A téli köntösbe öltözött vízpart sápadtan fogadott, a kopár fák koronáin rezzenéstelen unottsággal foglalt még helyet egy-egy színes levél, az elmúlás jeleit mutatta minden a hamuszürke égbolt alatt. A keskeny csatorna sekély vize tükrét egy-egy megriadt hal loccsanása törte meg lépteim rezgése, vagy alakom feltűnése nyomán.
Előző horgászatunk helyszínén telepedtem le ismét, a táskákból hamar került elő a kellő figyelemmel összeválogatott felszerelés és műcsali készlet.
A peregető bot összerakása közben is kettős érzések kavarogtak bennem paradox módon, ellentmondásnak tűnt az, hogy csukát akarván fogva miért pont a Perch Blade mellé tettem le a voksot. A választ úgy tudnám megfogalmazni, hogy mivel már sokszor használtam ezt a botot, ismerem minden tulajdonságát. Érzékeny, cérnavékony tűspicce lehetővé teszi a legapróbb műcsalikkal történő horgászatot, az azokkal való tökéletes kontaktus felvételét, de gerincessége, és gyorsasága révén komoly erőkifejtésre képes, ha arra kerül a sor.
A botra 2000-es méretű Ryobi Arctica CF került, mely a maga kifogástalan minőségével tökéletes ergonómiát és összhangot teremtett a felszerelésnek. A levegő plusz 2 fokos hőmérséklete lehetővé tette a fonott zsinórt használatát, kedvenc vékony fonottam, az L&K került most is az ékszerként csillogó karbon berakásos fém dobra 0,08-as átmérőben.
Mivel az előző horgászat alatt, sőt azt megelőzően sem hoztak kapást a nagyobb méretű gumihalak, most is tudatosan választottam a 4-5-6 centis apró plasztikokból. A Mann’s-ek mellett az Energo Team újdonságai, a minőségi, lágy anyagú Wizard gumihalak foglaltak helyet. Tudatosan csukára készülve ez a kollekció máskor bolondságnak tűnt, de most más szelek fújtak, alkalmazkodni kellett a megváltozott igényekhez…

A 6-os gumik 1-es méretű E.T. Wizard jigekkel, a 4,5 cm-es apróság pedig az Eagle Claw 1/16-osával képezett igazán ütős egységet

Amíg először ki nem próbáltam a Wizard plasztikcsalijait, kételkedtem, hogy a tartalom is olyan minőségű-e, mint a dizájnos csomagolás. Az első teszthorgászat alatt elszállt minden kételyem; lágysága, tartóssága, ingerlő mozgással párosuló fogóssága minden várakozást felülmúlt.

A kis méretű Wizardokba teljes joggal fektettem ismét bizalmat

A Killer Shad természetes hatású fehérje mellé nem árt beszerezni néhány futurisztikus színt is, sok üres bevontatás után törhet meg a csend, ha ilyet húzunk el az orruk előtt…

A biztonságot jelentő wolframból készült csukaelőke most sem maradhatott el, csukára ugyanis kötelező használni, és tapasztalatom szerint a mohó sügért sem zavarja. Kapcsomba először a Wizard 5 cm-es fehér Killer Shad-ja került, könnyű, de feltűnő színűre festett Eagle Claw jigfejjel. Az első dobás a túlparti nádas előtt húzódó sügéres zónába juttatta a csalit, majd megvárva, míg feneket ér a könnyű plasztiktest, lassan, váltakozó ütemben, a talaj közvetlen közelében vonszolgattam, libbengettem visszafelé a csalit. Az első dobást kapás nélkül úsztam meg, de a másodikra már jött a jól remélt ütés. Kettőből egy, soha rosszabb kezdést…

Combos sügér tüntette el az öt centis gumihalat. Elképesztő, hogyan tudják így behörpölni

A következő dobás lendületével ismét pontosan a nádfal előtti törés elé pottyant az apró csali. Tökéletes haltartó hely volt ez, ugyanis nem elég, hogy a nádnak köszönhetően búvóhelyet, takarást biztosított a halaknak, még törés is húzódott előtte, ami miatt sejteni véltem, hogy ott bizony komolyabb halak húzhatják meg magukat.
Apró pöccintésekkel, botspicc emelgetéssel terelgettem magam felé a csalit úgy, hogy a lehető legtöbb időt töltse a kívánatos helyen. Az egyik húzásba ismét éles, gyors ütéssel ragasztotta fel magát az újabb sügér.

Előző társához hasonlóan ő is szabadon távozhatott, persze előtte visszavettem a legfogósabbnak bizonyuló gumihalamat

Gyors egymás után még két társa követte őt, akikről azt is hihettem volna, hogy ikertestvérek, olyan egyformák voltak.
Időnkét furcsa dolgokat láttam a túlsó nádfal előtti részen. Megesett, hogy 5 percen belül kétszer is valami, vagy valaki megmozdult a törés szélénél, s erre tenyeres keszegek menekültek hanyatt-homlok a víztetőn a csatorna közepe felé. Az ominózus helyre többször is rádobtam nagyobb, testesebb plasztikokkal, de teljesen reménytelenül, nem volt rá kapásom.
Pár méterrel lejjebb álltam, és próbaképpen feltettem a 4,5 centis gyöngyházfényű apró Mann’s-t. Fenékre süllyedése után azonnal indítottam, melyre határozott kapás volt a válasz, de a bevágás után ellenállás nélkül tekerhettem ki a csalit. A jighorogról lehúzott és fognyomokkal teletűzdelt gumihal elárulta a tettest, s azt is, hogy a csukák mennyire komolyan veszik a játékot. Gondoljunk csak bele, hogy ha egy húszdekás sügér torokra nyeli a gumit, akkor a csukának mibe kerülne hasonló módon eltüntetni a gumit. Na neeeem…, nagyon rafinált jószágok ám ezek, és akkor még finoman fogalmaztam.

Jól látható csukatámadás áldozatául esett a létező legkisebb, 4 centis Mann’s. Derékba kapta el, de nem akadt a jig

Kicsit vártam, és visszadobtam az újra feltűzött gumit. Talán pont az előző kapás helyén járhatta táncát a csali, amikor újra rándult kezemben a pálca. Erre azonban én is időben reagáltam, és bőven méretes csuka bukfencezhetett a zsinór végén. A fárasztást rövidre zártam, nem szerettem volna, ha hosszas csobogásával átrendezi a pályát.

Csukám szájzárat kapott, a világ összes kincséért sem akarta volna elengedni a bébifalatot

A nyerő kis Mann’s ezt követően többször járt a jónak vélt helyen, de a halak gyanút foghattak, mert senki nem akarta a finom falatot. Csalit cseréltem, a Wizard 5 centis Killer Shad-ja került ismét zsinórvégre.
Nem sokat kellett küzdeni az újabb halért, az „új" csalira hamarosan megjött a jelentkező, egy jó másfeles csuka személyében. Erre aztán az alattam horgászó ismerős sporttárs is felfigyelt, érdeklődve jött közelebb, s követte nyomon a fárasztás eseményét.

Nem tehetek róla, imádon a Perch Blade-del fárasztani a csukákat

Amennyire lehetett, leálltam a partra, hogy a csukát mihamarabb megragadhassam

Jól követhető volt az események alakulása, a halaim mérete a fogások számával arányosan nőtt

Mielőtt azonban még elbíztam volna magam, a következő dobások csak egy méret alatti csukát hoztak. Az érdekes mégis az volt benne, hogy vízből való kiemelése után a csali szabadon fityegett, a harc hevében szájára tekeredett wolframszál fogta meg őt. Vagy ő saját magát.  

Kis bohém csuka szembesült a rideg, hideg és főként száraz valósággal, sajnos természetéből adódóan máskor sem lesz óvatosabb

Helyváltoztatás mellett döntöttem. Ez ebben az esetben csupán abból állt, hogy pár méterrel lejjebb álltam a folyóparton. Így a kapások alatti szűk területet tudtam megvallatni a kis Wizard gumihallal. Az új hely nem kényeztetett el villámgyors kapásokkal, de gondoltam maradok még itt egy pár dobás erejéig. Végre aztán a süllyedő gumihalra kemény kapásom volt, jókorát rándult kezemben a könnyű felszerelés. A kis Arctica fékje is belenyekkent az akasztásba, de a hal nem lett meg, csalódottan tekertem fel a kint lévő zsinórt.

A puha plasztiktest le volt rántva a horogról, közepe táján mély szabdalások árulkodtak a tettesről

Újra átbújtattam a csalit a horgon, még tartott egy kicsit, ha akarja, így is kelleni fog a csukának, márpedig én nagyon akartam.
Lassan, fel-fellibbentve táncoltattam, kínáltam fel, tényleg minden reményem, fohászom benne volt a mozdulatsorban, a felszerelésben és persze a halban. Mikor már azt hittem, hogy semmi nem lesz az egészből, és nem kapok új esélyt, akkor mégis bekövetkezett a csoda…
Erőteljes, dühös, igazi spiccre húzós rávágást közvetített a vékony fonott, s abban a pillanatban lendült kezemben a Blade nyele a bevágásra. Jó súlyban maradt bent a lendítés ereje, a feszes blank hajladozva követte a szép hal rohamait. A szomszéd pecás segítőkészen futott a merítőért, a bot hajlásából láthatta ő is, hogy elkél a kiemelő alkalmatosság. Mire visszaért, a hal (is) fáradni látszott, s bár újra keményen tiltakozott ellene, de végül a merítőben kötött ki a nap legnagyobb csukája.

Bejött a sejtés, ott lapultak a nagyok is

Nagyon örültem annak, hogy a napokkal korábban felvetett elmélet a gyakorlatban beigazolódott. Bizony ott voltak a csukák a sügérek (és a többi hal) mellett, de nem voltak hajlandóak azokat a standard méretű csalikat enni, amikkel az ősszel, meg az előtt fogtuk őket. A múlkorában ismét hallottam valakitől – mint már oly sokszor – a kis csali, kis hal „elméletet". Szó nem volt arról, hogy hangosan nevessek, de azonnal eszembe jutottak a tél eleji tapasztalatok…

Erőltetett búcsúmosoly csukamódra. Nézzétek el neki, még gyakorolnia kell