H 9 bárhol a világon
Megjelent: 2018. július 18. | Forrás: Lukácsi Béla

Amennyiben vizsgáljuk a wobblereket, kijelenthető, hogy vannak melyek speciálisan egy feladatra jók, sőt ha szorosabban nézzük, egy adott víztípuson, egy adott halfajra kiválóak. Aztán persze a jobb wobblerek, több halfajra is kiválóak, és persze több vízen is megállják a helyüket. Az utóbbiak közé tartozik a Salmo egyik kiválósága a Hornet is, amellyel bármelyik ragadozót megfoghatjuk, a külföldi weboldalakat nézve pedig egzotikus halakat is láthatunk a Hornettel fogni.

Itthon már többször bizonyított nálunk is, de mi van ha egy teljesen új vízre evezünk? Persze a halfaj nem éppen egzotikus, azonban sokak számára álomnak minősülő harcsa megfogása ezzel valóban nem művészet, bizonyítja ezt a legújabb túránk is amelyet a franciaországi Rhone folyón ejtettünk meg a közelmúltban.

A tiszta vízben koromfeketék a harcsák. Ez volt egyébként a Rhone folyón az első sleppelt harcsánk.

Nem először fordulunk meg ezen a vízen egyszer már volt szerencsénk horgászni a területen, de az ismeretlenség és a nem éppen szerencsés időszak, miatt finoman kifejezve nem éppen a sikeres túráink közé tartozott. Persze azóta már sok víz lefolyt a Tiszán, no és persze a Rhone folyón is, így a reváns reményében, nos és persze az újabb tapasztalataink révén, ismét nekivágtunk egy Rhone túrának.
Egy ilyen túrán sok mindent figyelembe kell venni, nagyon fontosak a helyi sajátosságok, például az, hogy a Rhone folyó nagy részén tilos az éjszakai horgászat, nem közlekedhetünk vízen sem. Ott a hajózási hivatal diktál, ők mondják meg hol lehet horgászni mikor és hol nem, ettől csak szigorúbb lehet a horgászrend, éppen ezért érdemes jó előre tájékozódni. Szóval az éjszakai peca kilőve, a parthoz dobálós peca, vagy éjjel vagy nagyobb áradásban működik - de akkor nagyon - ezért ez sem volt a lehetőségek között. Bár egy áradásban jó lett volna azonban ott egy módszerre lettünk volna korlátozva, igaz a szakító is működhet de az nem a mi stílusunk, állítólag az utolsó esetekben ez a mentsvár, vagyis ülj ki szakítózni a kis Rhonra, ott szinte biztos leveri valami. No ez nekünk nem volt célunk.

Nem zavaró az élénk szín a tiszta vízben sem

Kettő módszer azonban igen, az egyik a pergetés, azokon a helyeken ahol a letisztult lelassult vízben megtaláljuk a harcsákat. A másik pedig az élőhalas módszer amit a területen előszeretettel alkalmaznak, hétvégeken tele van a pálya olyan csónakokkal akik ezt a módszert űzik. Mivel rendkívül alacsony vízállás és tiszta víz fogadott bennünket így az utóbbi kettőre tettük a voksunkat.

Bent a pokolban. A Hornet bírja ezt a kiképzést is.

A pergetés szemszögéből a nappali időszak miatt korlátozottak a lehetőségeink, de mint tudjuk nincs lehetetlen, így egy olyan módszert kerestünk a pergetésen belül, ami jól működik a nappali időszakban is, így jött képbe a sleppelés. Számos magyar vízen betiltották már a sleppelést, igazából az indok csak mondvacsinált volt, vagyis sok hal kívülről akad. Persze, ha valaki külső akadásra apellál akkor akadni is fog kívülről, ezt a halat azonban tilos megtartani és pont itt sántít a magyarázat. A letiltás valódi oka a legtöbb helyen, hogy túl sok harcsát fogtak ezzel a módszerrel. No de térjünk vissza a sleppelésre, egyetlen kézben tartott bottal nem tartom sportszerűtlennek, ha belegondolunk az eredményességének egyik oka az, hogy állandóan jó helyen van a csalink. Dobálva ugyanez az idő - belevéve a dobást, a megfelelő mélység elérését, és a kivezető szakaszt amikor már felfelé húzzuk a csalinkat és kivesszük a vízből - már csak fele így fele akkor a kapás esélye is. Tehát nem véletlen az eredményesség, ehez persze kellenek vagy kell megfelelő csali is. Azt tudtuk, hogy itthon és számos más helyen is kiválóan működik, a Salmo Hornet legnagyobb változata, de hogy ott is ennyire működne arra már mi sem gondoltunk.

Magyar vizeken is bizonyított már a Hornet.

A Rhone deltában a világ legjobb harcsahorgászai, és persze akik azok szeretnének lenni is megfordulnak, így nagyon sok féle, kiváló wobbler ki lett próbálva már a vízen, de erre a módszerre a Hornet 9 valóban verhetetlen, eleve imádja a harcsa a ducibb wobblereketilletve a rezonanciájaMivel elsősorban harcsára tervezték, az erősségén is igazították, azt természetes hogy az összes szalma Warner nél, hogy nem lehet szétszakítani még az apró darabokat se. A kulcs karikák és a Horga kis erősítették, így bírják a Harcsák támadását, illetve a fárasztás közben fellépő erőket. Merülési mélysége is ideális erre a feladatra. Pontosan tudja a csomagoláson ígért 3,5 méteres merülési mélységet, ami annyit tesz, ha normál módon dobáljuk, akkor 3,5 méteren mélyen tudjuk vezetni, míg sleppelve 5 m-es mélységben tudjuk vele ingerelni a harcsákat. A merülési mélységet egyébként sleppelés közben is tudjuk szabályozni. Ha jobban kiengedjük, akkor nagyobb mélységben vontathatjuk, míg közelebb húzva hozzánk kisebb mélységben kellteti magát. Ezt jól tudjuk kontrollálni egy 3-5 méter közötti víz mélységben. Ha éppen csak lekoppan, akkor pont azt a mennyiséget vallatja, amekkora vízen elhúzzuk.

Természetesen floating vagyis felúszó csalikról van szó, ami vontatáskor éri el a megfelelő mélységet.

Ezt egy halradarról könnyedén ellenőrizhetjük, sőt, érdemes is használunk a radart, mivel így előre látjuk, mekkora vízben fogjuk vezetni a csalinkat, illetve az esetleges akadályokat is előre láthatjuk, így időben tudunk reagálni a változásokra. A wobbert alapból egy erős dobás távolságban húzzuk magunk mögött robbanó motorral, nem alapjáraton, hanem annál egy hajszállal gyorsabban (nehéz pontosan meghatározni, talán a vízhez képest a 3 km/h-s sebesség áll közel az igazsághoz) Mindegy hogy folyásiránnyal szemben vagy megegyezően vezetjük, lényeg, a vízhez képest legyen egy meghatározott sebesség. Ezt úgy kontrolál hatjuk a legjobban, ha Hornet rezgését figyeljük, elég erőteljesen vezetést fogunk érezni, amikor a harcsák kedvére való rezonanciával vezetjük.

A Rhone folyón - mint említettem- kristálytiszta vízben horgászhattunk, élmény volt látni a fárasztás utolsó fázisában a harcsákat.

Alapból a négy és fél-6 m-es vízben érdemes a harcsát keresni vele, ha ennél mélyebben szeretnénk vallatni a vizet, akkor le kell súlyozni. Ehhez egy szivar ólmot kell megütköztetni 50-70 cm-el a wobbler előtt, ennek 30-40 g-osnak kell lennie, így már akár 10 m-es vízben is kereshetjük a harcsákat.

Egy újabb harcsa a Hornet 9-es wobblerrel.

Egyébként a Rhone folyón nem kellett lesúlyoznunk pluszban a Hornetet, egyszerűen csak sleppeltünk vele, a harcsák pedig imádták. Lehet az ismeretlenség tette, de az biztos, hogy nem véletlen, hogy hazai vizeinkben is sok harcsa elesik a Hornet 9-es méretével. De menjünk bárhová a világon szerintem a harcsákat bárhol megfoghatjuk vele.

Forrás: Lukácsi Béla

SALMO HORNET 9CM
5 590 Ft
Részletek