Feederezés a Maroson
Megjelent: 2021. október 02. | Forrás: Frankó Zoltán

A Maroson a feederes horgászatnak két útja van, az egyik a finom, kishorgos, élő csalis horgászat, ami sok kapást ad, de leginkább sok aprót. Tenyérnyi keszegek, kicsi márnák előzik meg a jobb halakat. A másik út egy szelektívebb, nagyobb horgos, vastagabb előkés nagyhalas horgászat, amivel a márnák, paducok, dévérek, jászok nagyjai és pontyok, amurok foghatók kitartó, türelmes pecával.

A helyválasztás fontos, a nyári alacsony vízszint mellett olyan részt kell keresni, ahol legalább 70 cm-1,5 m a vízmélység. A kőgátak végén kavargó, kifelé húzó víz mélyebb árka, a homokpadok mögötti esések, a kanyarok belső ívein a sodorvonal, az egyenes szakaszok mederközépső részei jók lehetnek. A márna, paduc, dévér, szilvaorrú inkább a húzós vízben van, ha pontyra vadászunk, érdemes kicsit közelebb a gyors és lassabb áramlás határán, de már lassabb részen próbálkozni. A sekély, szinte állóvízű, feltöltődő, iszapos szakaszok nem a folyóvízi halnak valók.

A folyóvízi hal sokkal természetesebb, mint a telepített tavak lakói, így frontérzékenyebbek, fontosabb a napszak, a fényváltások időszaka jobb, napközben pedig sokszor, mintha ott se lennének. A beállt, letisztult víz kedvez, az áradás, zavaros víz, erős apadás tönkre teheti a pecánkat.

Aki fürdött már a Marosban, az tudja, a fenék homokos, kemény és redőzött, hullámos. Ezekben a redőkben megállnak, lassan sodródnak tovább a nehezebb szemcsék, ezért jók a nehéz morzsák, búzaszemek, kukoricaszemek az etetőanyagban.

Hajnal a Maroson.

Kell egy kellően darabos, nehéz szemcséket tartalmazó keverék, mindig ilyet keverek, csak az összetevők változhatnak.

Kukorica, búza, csonti és a vödörben az etetőanyag, tálca helyett a kövek is megteszik, fő az egyszerűség és a horgászidő jó kihasználása!

3,30-as Universal feeder, bírja a 40-80g-os megtöltött kosarakat, de rugalmas a fárasztáshoz, elférünk vele a parti fák alatt.

A kosár közepébe minden szemes és élő mehet.

Megtöltött kosár.

Nagy kosár kukorica. Amikor jól eszik a hal, meleg a víz, gyakran csak dugózom vagy beleszorítom a kukoricát a kosárba a bőséges szemes etetéshez. Dugózásnak nevezzük, amikor a kosár közepébe kukoricát, magvakat teszünk, majd etetőanyaggal lezárjuk. A csemegekukorica arra is alkalmas, hogy beleszorítva a kosárba kibírja a dobást és csak a fenéken kezdjen kihullani belőle. Ezt némi gyakorlással megtanulhatjuk, érezni fogjuk, mennyire kell megszorítani a szemeket.

Zsinórok az orsóra, előkének és dobóelőkének.

Aprócikkek a szerelékhez: kapcsos forgó, forgókapocs, gumiütköző.

Megfelelő horgok.

Nagy űrtartamú kosarak folyóvízi etetéshez. Ezekkel lehet etetési sávot kialakítani és fenntartani ütemes horgászattal.

A szerelék összeállítása egyszerű: a főzsinórhoz 0,10-es fonott dobóelőkét kötök, ez már alkalmas a nehéz kosarakhoz és szinte vágja a vizet, mivel kellően vékony, így jól bírja az erős sodrást, könnyebb kosár használatát teszi lehetővé. A dobóelőkére füzünk egy kapcsos forgót, majd jön egy gumiütköző, ezután egy forgókapocs, amelybe 10-15 cm hosszú feedergumit kötök, majd erre hurkoljuk az előkét, amely 50-75 cm hosszú.

A kiválasztott helyre dobok, beakasztom az orsó klipjébe a főzsinórt és megjelölöm zsinórjelölő filccel a klippelés helyét. Dobni mindig klipbe akasztva kell, majd dobás után ki lehet venni a klipből a zsinórt, a hirtelen meginduló erős folyóvízi halak miatt.

A horogra egy szem csemegét vagy üveges kukoricát teszek, megtöltöm a kosarat és kezdődhet az ütemes horgászat. 5-6 perc alatt kiürül a kosár, lehet újra dobni, hogy az etetési sávot megmaradjon.

Paduc a kézben, gyakori vendég a Maroson.

Ha megvan az első paduc, lehet számítani többre is.

Ez a méret idén az átlagos felénk.

Gardák is beköszönnek csemegére.

A márnákat várom a leginkább.

Marosi márna.

Idén sok a dévér, ez volt a legszebb, 1575g.

Az őszi hónapok szokták a legszebb márnákat, dévéreket adni, érdemes kitartóan járni a folyóvizek partjait.

Forrás: Frankó Zoltán

BENZÁR MIX ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 090 Ft-tól
Részletek
BENZAR MONO FEEDER HOOKLINK TRANSZPARENS ELŐKEZSINÓR 50M
1 150 Ft-tól
Részletek
BENZAR UNIVERSAL FEEDER BOT
25 990 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT BAIT CORN NATUR KUKORICA TÉPŐZÁRAS DOBOZBAN
390 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT HOLIDAY MIX
1 590 Ft
Részletek
CARP EXPERT ÜVEGES PÁCOLT KUKORICA
1 290 Ft
Részletek
EXCALIBUR HOROG SWEETCORN FEEDER
590 Ft
Részletek
GUMISTOPPER HORDÓS
390 Ft
Részletek
KAMASAKI BIG CARP GUMIROZOTT MERITŐFEJ
4 590 Ft
Részletek
KAMASAKI CSOMAGOS FORGÓKAPOCS SAFETY
430 Ft
Részletek
KAMASAKI CSOMAGOS HENGERES FORGÓ
430 Ft
Részletek
L&K FINE BRAID 8 SÖTÉTZÖLD FONOTT ZSINÓR 150M
6 990 Ft
Részletek
SONIK XTRACTOR 5000 ORSÓ
19 990 Ft
Részletek