Feeder horgászat: Helycserés pontyozás
Megjelent: 2022. július 20. | Forrás: Szarka László

A szerencsés, de még inkább a személyes tapasztalatokon, helyismereten, valamint a pontos információkon alapuló helyválasztás nyáron is fontos a horgászataink sikerességét illetően, de az aktív időszakban azért kicsi az esélye, hogy teljes kudarc lesz egy elhibázott helyfoglalásból. Ám, télen az erősen lehűlt vizek esetén még a legjobban halasított horgásztavakon is, legalább felerészben azon múlik, hogy fogunk-e halat vagy sem, hogy hol alakítottuk ki horgászállásunkat. S ilyenkor bizony, ha órák múlnak el kapás nélkül, érdemes elgondolkodni, hogy kimerítettünk-e minden lehetőséget az adott helyen, és akár a helyváltoztatást is meg lehet kockáztatni. És akkor a dolog másik feléről még nem is beszéltünk.

Helycserés pontyozás.

A helycserét követően Kristóf az első dobásával egy meglepetés amurt fogott.

Szabó Bencével azonban erről is szót ejtünk, még pedig egészen friss tapasztalatok alapján. Ugyanis a legutóbbi és egyben az idei első közös horgászatunkon, amelyen a Villantó Horgásztavon ott volt velünk Raffer Kristóf is, a délelőtti órákat bizony megúsztuk egy apró mozdítás nélkül. Ráadásul úgy, hogy a fiúk dobtak rövidebbet, hosszabbat meg még annál is nagyobbat, jobbra is balra is, igazán aktívan keresve a halat, miközben a kosárban és a horgon is csupa finomságot kínáltak a vélhetően máshol tanyázó és onnan mozdulni nem nagyon akaró halaknak.

A Concourse Wafter ananász-vajsavas nem tradicionálisan téli favorit, most mégis rendkívül jól működött.

A citromsárga pellet fogósságát két szem vékonyan tűzött csontival fokozták a fiúk.

 - És egyszer csak arról kezdtetek beszélni, hogy nem kellene ezt tovább erőltetni, na, még egy utolsó dobás, és ha az sem hoz kapást, érdemes lesz elgondolkodni egy helycserés támadáson. Aztán a gondolatot tett követte és a déli harangszó új helyen, mintegy százhúsz-százharminc méterrel arrébb köszöntött bennünket. Ahol Kristóf már az első dobásával halat fogott, és összesen nyolcig jutottatok. Ennyire egyszerű lenne?

- Igen is, meg nem is. Akár azt is gondolhatnák az olvasók, hogy szerencsénk volt, amit persze nem zárhatunk ki teljesen, mert a horgászathoz abból is kell egy jó adag, de esetünkben többről van szó. A reggeli helyfoglalásnál ugyanis, egy félreértett információnak is köszönhetően, hoztunk egy rossz döntést és hiába volt a nagy igyekezet, egyetlen elképzelésünk sem hozott kapást. Egy idő után pedig arra jutottunk, hogy a halak máshol tartózkodnak.

A Concourse Method Feeder a hatalmas dobások mellett jól vizsgázott a kishorgos fárasztások közben is.

Az Uni Method 6000LC ezúttal is tökéletes párost alkotott a négyhúszas Concourse Method Feeder bottal.

- Rendben, de miért gondoltátok úgy, hogy elég lesz alig száz métert arrébb költözni a siker érdekében?

- Először is beláttuk, hogy reggel tévedtünk, de azt reméltük, hogy csak a helyválasztásban, ezért az etetőanyagunkban és csalijainkban továbbra is bíztunk, azokat nem cseréltük le. A helyválasztásnál azonban nagyon sok mindent figyelembe lehet és kell venni. Ezek közül az egyik, ha nem a legfontosabb a személyes és nem túl távoli élmény és tapasztalat, a jó helyismeret, amelyből nekünk vajmi kevés volt. Ilyen esetben hasznos lehet a baráti információk gyűjtése, de érdemes rákérdezni a horgászvíz halőrénél is a fogási lehetőségek alakulására, főleg a közeli napok eseményeire koncentrálva. Ha pedig van a tónak mindenki által megtekinthető medertérképe, ami dicséretes módon, itt a tó bejáratánál ki is van függesztve, akkor az ott látható adatok tanulmányozása több mint jó ötlet. Azután az így begyűjtött információkat és ismereteket mérlegelve már sokkal közelebb kerülhetünk egy kapásokat is eredményező hely kiválasztásához. És, hogy konkrétumot is mondjak, a saját tapasztalataimra hagyatkozva sem a legmélyebb, sem pedig a legsekélyebb területeket érdemes ilyenkor télen célba venni, hanem valamilyen átmeneti régióra célszerű koncentrálni, és úgy foglalni helyet, hogy onnan meghorgászható legyen a célterület. Ezen a tavon ez olyan négy méter körüli vízmélységet jelent, és a tó mindkét oldaláról elég távoli és nehezen meghorgászható részén található. Így utólag pedig azt is tudjuk, hogy erre a vízre is vonatkozik a teória, hogy a halak többnyire a tó közepét jelentő régióban vernek tanyát. Főleg, ha még a körülmények is ideálisak a számukra. Tehát ezen a helyen is nagy, legalább százméteres dobásokra volt szükség.

Tízes szakállnélküli horog hibátlan akadása az amurszájban.

Minden, ami télen is halszájnak ingere.

- Vagyis ezen a ponton eljutottunk oda, hogy önmagában a legjobb helyválasztás sem jelent garanciát az élménydús horgászatra. Mert, ha a másik ötven százalék hibádzik, bizony ugyanúgy mozdulatlan maradhat a spicc, mint az előző helyünkön.

- Ez pontosan így van, és ebből az ötven százalékból most valóban a legfontosabb elem a nagy, legalább százméteres távolság meghorgászása. Abban, hogy ez mennyire így volt, azért lehetünk biztosak, mert a körülöttünk ülő horgásztársak nem tudták meghorgászni ezt a távolságot, és ők bizony nem is fogtak halat. Mi azonban, ahogy oly sokszor az elmúlt év folyamán, most is a csúcskategóriás botunkat, a Concourse Method Feedert használtuk, ezúttal 4,20-s hosszban, amellyel ez a távolság egy kis gyakorlás árán jóval túl is szárnyalható. A Concourse többek között azért jó választás az ilyen hidegvízi horgászatra is, mert nem csak hatalmasat lehet vele dobni, hanem a hihetetlen rugalmassága alkalmassá teszi arra is, hogy az ilyenkor sokkal több kapást eredményező kicsi horgokkal számottevő halvesztés nélkül horgásszunk. Esetünkben ez most tízes és tizenkettes horgokat jelentett, ráadásul szakállnélküli változatban. Ezzel együtt a nyolc megfogott halunkkal szemben, melyek között volt nyolc-kilenc kiló közötti ponty is, csak egy halvesztésünk volt.

A kosárba ezúttal Ice Mixszel panírozott Commercial pellet mix került.

A délután legnagyobb pontyát Bence fogta…

- A csalival kapcsolatban már a horgászat közben meglepetésről beszéltél. Mi is okozta ezt pontosan?

- A délelőtti helyen eljutottunk odáig, hogy utolsóként egy nem éppen tradicionálisan téli favorit is csalitüskére került, és ha már így alakult, ezen a helyen is vele, a citromsárga ananász-vajsav ízű Concourse Wafterrel próbálkoztunk az első dobásainknál. Az első bevetésre érkező amurt már említettük, ám a továbbiakban is annyira jól működött, hogy le sem cseréltük, és minden halunkat, a három kárászt és a négy pontyot is vele fogtuk. Fontos azonban megemlíteni, hogy nem önállóan használtuk, hanem két szem vékonyan tűzött csontival, ami éppen annyi plusz vonzerőt jelenthet a mederfenéken, ami a kapások eléréséhez kellhet, főleg a téli horgászatok során. Ami pedig a kosárba valót illeti, ott végig kitartottunk a fekete színű Ice Mix Methoddal panírozott Commercial Pellet Mix mellett, amelyeket külön-külön készítettünk elő némi aromával, mégpedig úgy, hogy akár önállóan is alkalmasak legyenek a kosárba töltésre és a halak érdeklődésének a felkeltésére. A keverési arány kettő az egyhez volt a pellet javára, ami egy kifejezetten fehérjében gazdag, kellemes aromájú, vonzó kaját eredményezett a halaknak.

…de Kristóf tükröse sem volt sokkal kisebb.

- Január elején akár vastag jég is boríthatná a tavakat, a nyolc hal, köztük a szép pontyokkal, igazán nem rossz eredmény. Ti is így látjátok?

- Végül is a helycserének köszönhetően egészen jó kis horgászat kerekedett a dologból, és ismét hasznos tapaszta-latokkal gazdagodtunk, amelyek legközelebb segítenek majd abban, hogy hová is üljünk már reggel. Hiszen nincsen olyan csodacsali, vagy csalogató anyag, főleg télen, ami halat eredményez ott, ahol éppen nincsenek. 

Forrás: Szarka László

BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER BOT
76 990 Ft-tól
Részletek
BENZAR MIX ATTRACTOR AROMAKONCENTRATUM 250ML
950 Ft
Részletek
BENZÁR MIX COMMERCIAL ETETŐANYAG ÉS PELLET 800G
1 450 Ft
Részletek
BENZÁR MIX CONCOURSE WAFTERS 6MM, 8-10MM
1 690 Ft
Részletek
CARP EXPERT UNI METHOD 6000 LC ORSÓ
25 990 Ft
Részletek