Egyszerűen feederbottal - Horgok, előkék keszegezéshez
Megjelent: 2013. január 17. | Forrás: Talabér Gergely

A pontyos előkék után ideje szót ejteni a keszegezéskor használt feeder előkékről is. Nem kétséges, hogy sokunk horgászik élvezettel vizeink fehérhal állományára. A mindig kapásra bírható, sokszor nagy számban fogható keszegnép kergetése nagyszerű élményekkel kecsegtet. Jelen cikkben igyekszem számba venni, mire is van szükség egy jó keszeges előke készítéséhez.

Ígéretes hely
Ilyen gyönyörű fogásokért ülünk ki a partra.

Nos, a lista nem lesz hosszú. Gyerekként elég volt egy spiccbot, rajta apró horog, sörétólom és egy úszó. Az ütközőt legtöbbször befőttes gumiból kötöttem. A feederhorgászat lehetővé teszi, hogy immár fenekező módszerrel is űzőbe vegyük a keszegnépet. A botok sokat fejlődtek, ez teszi lehetővé, hogy egészen vékony, lágy előkével is horgászhassunk akár nagy távolságra, teljesen megállítva szerelékünket. A szerelék szerencsére nem lett bonyolult. Előke, horog, forgó, gumigyöngy, kosár és esetleg gubancgátló cső szerepel a listán. Ezek közül ma az előkezsinórokkal és horgokkal foglalkozunk mélyrehatóbban.

Ígéretes hely
Az Excalibur Bream Maggot erős nagyításban.
Ígéretes hely
Egy szem csonti lebegtetve tökéletes csali.

Vágjunk is a közepébe! Keszegekre monofil előkével érdemes horgászni. Itt a szabály, minél vékonyabb, annál jobb, mert annál szivesebben veszi fel halunk a horgot. Természetesen a zsinór szakítószilárdságának is van alsó határa. Ennél vékonyabbat a sok horogvesztés miatt egyszerűen nem érdemes kötni. Általánosságban elmondható, hogy hideg vízben 0.08 és 0.10-es átmérőjű damilok között érdemes válogatni. Ennél vékonyabbat személy szerint sosem használnék, mert bevágásnál nagyon könnyen szakad. Észben kell tartani, hogy a feeder- és pickerbotok napjainkra rendkívül finomakká váltak, mégis sprődebbek, mint a legfinomabb előkékhez használható úszós botok.

Ígéretes hely
De két szem se kutya.
Ígéretes hely
Pinki csokor ficánkol a horgon.

Melegebb vízben, a tavasz végi, nyári időszakban felmehetünk egészen 0.14-es vastagságig is, bár erre ritkán van szükség. Napjaink vékony előkezsinórjai is rendelkeznek azzal a szakítószilárdsággal, amire egy keszegpeca alkalmával szükségünk lehet, de a kisebb méretű beugró pontyokat is megfoghatjuk vele egészen másfél kilóig. Egy szó, mint száz, nyugodtan használhatunk kis átmérőjű damilokat, egy-egy ritka szakításból adódó bosszúságot messze feledteti majd velünk, hogy jóval több kapásunk van.

Ígéretes hely
Excalibur Bream Match nem csak úszós horgászathoz.
Ígéretes hely
Az apró szemű kukorica csontival jól vonzza a nagyobb egyedeket.
Ígéretes hely
Bábbal kiegészítve is fogóssá tehetjük csalinkat.

Az előkezsinór hosszára nehéz konkrétumot mondani. Ha sok a kapás, de több bevágás is üres, mindenképen érdemes növelni a hosszán, míg ha túl mélyre nyelik a halak a horgot, rövidítenünk kell az előkén. Személy szerint én 30-35 centiméteres hosszal szoktam indítani, aztán meglátjuk. Ha csak piszkálgatják, akkor hosszabbat kötök 5 centiméterrel. Nagyobb keszegek, negyven méterre horgászva a parttól a 15 centiméteres előkén felkínált csalit is felveszik. Minél nagyobb távra horgászunk, annál kevésbé kell finomkodni.

Ígéretes hely
Az Excalibur Nase Bolo hosszú szárú keszegező horog.
Ígéretes hely
Hatalmas csonticsokrokat is felkínálhatunk a segítségével.

Horgok tekintetében elképesztő a választék. Nehéz dolga van annak, aki széleskörűen szeretne róluk tájékozódni. Amit fontos szem előtt tartanunk, hogy ne használjunk nagy horgot. Ami az elősző cikkben a pontyozó horgok anyagára igaz volt, az most a keszegezőkre is az. Napjaink horgai lézerélezett ipari műremekek, olyan ötvözetekből készülnek, amiket a gyártó talán épp az űrkutatásból vett át. Egyszóval apró, vékony húsú horgok is rendkívül jól tartanak, ha jól akadnak. Ez pedig inkább az előke hosszán múlik, semmint a horog öbölkiképzésén.

Ígéretes hely
Megbízható, sokoldalú horgok.

Egyik kedvenc méretem a 16-os. Számtalan szép halat fogtam élő csalikhoz használatos vékony húsú horoggal. Egy-egy beugró, nagyobb kárász sem tudta kihajlítani egyiket sem. Itt is igaz az aranyszabály, kisebb horog = több kapás. Véleményem szerint többet számít az, hogy mit szeretnénk felkínálni. Ha a csalink csonticsokor vagy kukorica + csonti szendvics, esetleg giliszta, természetesen nagyobb horgot lehet és kell is használnunk. Két szem csontihoz viszont elég a 18-as méret, míg pinkihez a 20-ast javaslom. Ennél kisebb horgot csak különleges esetben válasszunk.

Ígéretes hely
Nincs sok mindenre szükség az előkekötéshez, de azok legyenek jó minőségűek!

Valamennyien találkoztunk az apró horgok legnagyobb hátrányával. Meg kell kötni őket. De mivel lehet megfogni egy ilyen apróságot, szorítani a hurkot, emellett a szárát szabadon hagyni, hogy meg lehessen kötni? Megoldást a kézi horogkötő nyújt. Pár egyszerű mozdulat segítségével bármilyen apró horgot megköthetünk pillanatok alatt. Nem szeretnék senkit sem álomba ringatni, ezzel is meg kell kötni egy párat, mire ráérez az ember, de utána sokkal könnyebbé válik ez az egész. Összeállítottam egy kis képsorozatot a használatáról segítségképpen azoknak, akik szeretnének megismerkedni vele.

Ígéretes hely
A horogkötéshez fogjuk be a horgot a kézi horogkötőbe. Jól szorítsuk meg!
Ígéretes hely
Hurkoljuk be a damilt a képen látható módon.
Ígéretes hely
Tekerjük fel a szabadon álló véget a horog szárára 8-10 alkalommal. A zsinór
 másik végét tartsuk folyamatosan feszesen (én teszek valami nehezet a spulnira).
Ígéretes hely
Fűzzük vissza a zsinórt a horogkötő elülső szárán (hosszabbik),
majd nyomjuk befelé ezt a szárat.
Ígéretes hely
A horogszárat megnedvesítve húzzuk meg a zsinór másik végét,
majd bújtassuk át a rövidebb zsinórdarabot a fülön.
Ígéretes hely
Húzzuk meg teljesen a horgon a csomót, majd gyönyörködjünk művünkben!

A feederbotos keszegezés az egyik legtöbb élménnyel kecsegtető horgászmódszer, a siker pedig nagymértékben múlik azon, milyen előkével találkozik a dévér vagy épp karikakeszeg. Remélem sikerült néhány hasznos tanácsot adni, és segítségükkel majd sok szép fehérhalat szákba terelni! Görbüljön!

Ígéretes hely
Jó előkével a kárászok mellett beugró pontyok is szépen kijöttek.

Forrás: Talabér Gergely

EXCALIBUR BREAM MAGGOT HOROG 10DB/CSOMAG
590 Ft
Részletek
EXCALIBUR BREAM MATCH HOROG
590 Ft
Részletek
EXCALIBUR HOROG NASE BOLO
590 Ft
Részletek
KÉZI HOROGKÖTŐ
630 Ft
Részletek