Megjelent: 2016. április 06. | Forrás: Halmos Mihály

Amilyen az áprilisi időjárás, olyan kiszámíthatatlan a csukák kapókedve is. Aki pergető bottal a kezében járja a vizeket, jól tudja, hogy biztosra soha nem mehetünk. Ha az elméletben mindent kereknek és összeálltnak ítélünk meg, azt a gyakorlat, vagyis az átpergetett hosszú órák tapasztalata egy csapásra írja felül.

Minden szenvedélyes pergető nagy reményekkel várja a bolondok napját, mely a csuka fogási tilalmának végét jelenti. Kétfős lelkes kis csapatunk is április másodikán indult útnak azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a bevetésre szánt plasztikcsalik a nap végén leselejtezésre váró, szétmarcangolt gumidarabokká válnak a csukafogak dühödt rohama után.

Áprilisi éledező csatornapart, de vajon a csukák merre, melyik szakaszon lapulnak?

A szelíden kanyargó, átlagosan másfél méter mélyre kotort csatornát a déli harangszó után kezdtük vallatni. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva tudtuk, hogy csukának lennie kell az általunk választott szakaszon, de a mennyiségről halvány elképzelésünk sem volt.

Tudtuk, hogy biztosa soha nem mehetünk, ezért aztán a műcsalis dobozokat még indulás előtt a legkülönbözőbb méretű Mann’s és Wizard plasztikokkal töltöttük fel. Merthogy abban társammal is egyetértettünk, hogy azt, amire a tenyerünk régóta viszketett, a koppantós, csuklóba nyilalló kapásokat csak a plasztikos pergetés élménye adhatja meg nekünk!

Pontos célzást, dobást és a lehető legkevesebb fölösleges csobogást igényelt a mai pergető-cserkelő peca a halak óvatossága és a víz tisztasága miatt

Az arany középút nálam a nyolc centis Mann’s Shad gumihala, most is ezzel indítottam. Az átlósan, keresztbe húzott, tehát a túlpart törésétől indított jigelés nem hozott eredményt az első 25-30 méteren. Ezt a módszert nem is erőltettem tovább, és amúgy is sokkal közelebb áll hozzám a bevontatásnak az a változata, amikor a velem megegyező oldal parti sávjával teljesen párhuzamosan fésülöm át lassú emelgetésekkel a mederfenék közvetlen közelét.

Egy rendkívül megbízható és erős csukás kombó: 2,40-es Spin Blade 400-es Ryobi Ecusimával és 0,15-ös L&K fonottal

Minden érzékemmel és idegszálammal a fonott zsinór által közvetített víz alatti kontaktust figyelem, szemem közben a vízfelszínt vizslatja, halakra, rablásra utaló jeleket keresvén

Az elgondolás nem volt rossz. A negyedik dobást követő extrém lassú bevontatásban ért az első kapás, a gumihalam talajra való megérkezését megelőző másodpercben durrantott rá a csuka. Mivel készültem rá, a reflexszerű bevágással azonnal jó súlyt éreztem, a hal mozgásával félreérthetetlenül tájékoztatott: szép csukát akasztottam. Az akció kb. tizedik másodpercében, a legintenzívebb pumpálások egyikénél könnyebbült meg a szerelék. Elment.

Pontosan rá érkezett a kapás, az ellenállhatatlan, örök klasszikusra: Mann’s Shad 8 cm, MFCH színkóddal!

A helyváltoztatást követően égbe szökött adrenalinnal asszisztáltam végig a rám váró kapástalan perceket. Sejteni kezdtem, hogy ma nem fogok ötpercenként újabb és újabb halakkal pózolni a kamera előtt, most minden egyes kapás a sokszorosára értékelődik, minde(n)t nagyon-nagyon meg kell becsülni. Az előbbi eset a következő 50 méterem háromszor ismétlődött meg. Erős, csuklóba nyilalló kőkemény kapások után a halak rendre lemaradtak, annak ellenére, hogy a 2/0-ás jighorog tartósan élezett, tűhegyes, megbízható Eurojig fajta volt, mellyel már sok-sok kalandom volt.

Nem az irányzékban, nem a csaliban, és nem is csalivezetésben kellett keresni a hibát. A csukák rendkívül óvatosan ettek, kapás csak és kizárólag az extrém lassan ejtegetett, fel-fellibbentett plasztikra volt!

Elmaradhatatlan csukaelőke, melyet 0,60-as L&K Fluoro karbonból gyártok zsugorcsővel. Ezt a méretet a kemény, tartós és ellenálló anyagszerkezet miatt a legvadabb küzdelemben sem harapják el a csukák!

Döntenem kellett, bár bevallom, csukázásnál nem szeretem az orosz rulettet. A hazardírozás nem az én stílusom, igyekszem mindennek megadni a módját, de most le kellett finomítanom a felszerelést, a csali méretéhez megfelelően. Ez az, amikor a csalihoz igazítjuk a felszerelés többi elemét, nem pedig fordítva!

A bottokból a kettőtízes Wizard Classic Jig legérzékenyebb tagja került elő, mivel a jónak ítélt csalit, a Mann’s 5 centis lágy twisterét (VMC fejre tűzve) vele tudtam úgy felkínálni, hogy a bevontatás, a fel-fellibbentés akciója közben tudjam, érezzem a csali pontos helyét, irányát, a mederfenékhez viszonyított pontos helyzetét.

A jó döntést már a második dobásra nyugtázta ez a csuka! Határozottan, kegyelmet nem ismerve szerezte meg azt, ami szerinte járt neki

A kisebb méretű, lágyan fenékre hulló, lassan ereszkedő twistert ő is teljesen eltüntette

Az agresszív, kőkemény kapásokhoz a gyors, gerinces pergetőbotok illenek. A Wizard pergetőbot széria nagy tisztaságú karbonszövete garantálja a villámgyors akciót, az azonnali reagálás lehetőségét. S mindehhez pillekönnyű súly társul!

Mindenkit arra bíztatok, hogy a körülményekből, a halak reakciójából próbálja meghozni a legjobb következtetést. Ha az elképzeléseink működnek, akkor az eredmény rövid időn belül kőkemény rávágásokban, és a csukák szaltói alatt az érzékeny pergetőbotjaink lüktetésével fognak visszaigazolni bennünket!

5 centis Mann’s twisterek a legfogósabb alapszínekben…

… melyekkel a süket időszakban is kapásra ingerelhetők a csukák

Forrás: Halmos Mihály