Végre szép, tiszta és alacsony vízzel folydogál a Tisza és a Maros, egészen augusztus elejéig várni kellett erre, most jött el a lehetőség egy jó Bolognai botos horgászathoz. Megközelíthetők lettek a partmenti helyek és a kőgátak egyaránt. Így már lehet olyan részt találni, ahol a hosszú botokat nem veszélyeztetjük a fölénk magasodó fákkal. A kőgátak különösen jó terepek. A visszaforgók, a meglassult és gyors áramlatok találkozása, a kavargó víz, jó haltartók és az etetőanyag is tovább megmarad a helyen. Egy ilyen kőgátra látogattam el az augusztusi hosszú hétvégén. Számítottam rá, hogy délután, erős napsütésben nem a nagyhalak lesznek aktívak, de egy pörgős úsztatásban bíztam sokféle kisebb hallal.
Egy vödörbe beledobáltam az etetőanyagot, morzsát, csontit, konzervkukoricát, az EVA csali edény szett táskájába a szerelékhez szükséges apróságokat, belebújtam a gumicsizmába, kézbe vettem a botot, a szákfejet, a nyelet és indultam a kőgátra. Ennyi felszerelés pont elég, úsztatni állva a legjobb a tökéletes csalivezetéshez.
Apróságok, amelyek a szerelékhez kellenek, elférnek egy kishelyen.
Cseppólmok, sörétek az úszósúlyozáshoz.
Horgok Bolohoz. Könnyű, erős horgok kellenek.
Úszóválaszték.
Hatméteres Benzár Allround Bolo, kisméretű, hozzá illő orsóval. Könnyű, érzékeny, de gerinces bot.
Mielőtt széthúznám a botot, átfüzöm a zsinórt a gyűrűkön.
Felerősítem a kiválasztott úszót szilikoncső segítségével.
Felteszem a fő ólmozást, majd most már spicc felől kezdve kinyitom a botot.
Beállítom a pontos ólmozást. Általában antennaközépre súlyozok.
Horog nélkül próbaúsztatásokat végzek. Így megtalálom a megfelelő mélységet, a legjobb úsztatási sávot, észreveszem, ha van akadó és még arrébb mehetek, nem dobtam be az etetőanyagom…
Most már felkerülhet az előke, amely 35-40 cm hosszú.
A bot spiccét magasra tartva, a nyitott felkapókarral két ujjam közt lassan engedem a zsinórt az úszó után enyhén visszatartva azt. A fő ólomra mértem az eresztéket, kb. 1,80 m lehet a mélység ott, ahol már egyenletesen lehet vezetni az úszót a kőgát végén kavargó víz és a gyors sodrás határán. Ide etetek.
A megfelelő keverék fontos. Nehéz, sok magot, morzsát, csontit tartalmazó, jól tapadó etető kell.
A megérkezés után az első lépés az etetőanyag keverés. Ezután pihenhet az etető, jól megszívhatják magukat a szemcsék, amíg a botot szerelem, próbaúsztatásokat végzek.
A kész etetőből vizes kézzel kemény gombócokat formálok, ezekből 5-6 megy alapozni, majd ahogy a halak kérik, egy-egy pótló megy be.
Magas ívben dobom őket enyhén lefelé, így szinte függőlegesen érkeznek a vízbe. Úgy választom ki az etetés helyét, hogy már a beállt úszó érkezzen oda, majd az etetés sávján haladjon tovább.
Csobban a gombóc. Az alapozó etetés után végre horgászni kezdtem. Az etetést úgy tíz percenként egy-egy gombóccal pótoltam a kapásoktól függetlenül, a folyamatos etetés tartja fenn az etetési sávot, a folyó úgy is elvisz mindent.
Márnakölyök kapta fel a csalit elsőként.
A társai követték. Késő délután egyre jobban ettek a halak.
Megjöttek a 30 cm körüliek is.
A legnagyobb márna se érte el a méretet.
A márnák között a bagolykeszeg jelentkezett folyamatosan.
Hirtelen egy garda csapat érkezett, gyors egymásutánban négyet szákoltam.
A gardák vízközt elkapták a csontit, majd felfelé emelkedve szinte kilökték az úszót. A negyedik garda.
Az este paducot is adott.
A naplemente vetett véget a horgászatnak.
Az utolsó vendég.
Volt minden, amit a Maros adhatott, mozgalmas horgászat végén pakoltam össze a lemenő nap fényében a kőgáton. Ide még visszatérek.
Forrás: Frankó Zoltán
Ingyenes szállítási lehetőség
