Bolognai bottal a kikötőben
Megjelent: 2019. június 12. | Forrás: Frankó Zoltán

Hetek óta vártam, hogy kipróbálhassam új Benzár Allround Bolo 6 méteres horgászbotomat. A májusi, kiadós esőzések azonban folyamatos áradást okoztak szűkebb hazám, Csongrád megye folyóin, a Tiszán és a Maroson. Így úszós horgászatról szó sem lehetett a zavaros és gyors vizeken. Szerencsémre az áradás, szokás szerint, meghozta a halakat a szegedi Medencés-kikötőbe. Itt a víz is kevésbé zavaros, horgászatra alkalmas volt június első hétvégéjén. Versenyem se volt, így a kikötőt vettem célba, ahol nem kellett csalódnom, szép dévéreket, gardákat, bagoly és lapos keszegeket fogtam vízközt horgászva a mély vízben. A Tisza 500 cm feletti vízállásánál a kikötőben 9 méter körüli mélység a jellemző. Az elöntött parti kövezés és betonlépcsők felett is 3-5 méteres a víz a parttól 6-12 méterre. Ezen a területen lehet a keszegeket becserkészni. Ehhez hosszú bot szükséges a finomra hangolt fix úszós szerelék hosszú eresztékéhez, valamint orsó, hogy a gyakran beugró nagyobb dévérek, balinok és a nem mindig várt busák is megfoghatók legyenek. Erre tökéletes egy jó bolognai bot.

Nézzük meg, mit kellett tenni az ilyen dévérek megfogásáért!

A vízpartra érve az első dolog mindig az etetőanyag elkészítése. 2 kg Benzár Panettone Black és kevés csoki-narancs aroma került a vödörbe. Ugyanúgy nedvesítettem be, mintha fenékre szánnám, csak az összenyomás mértékével szabályoztam az oldódást. Nem a víz tetején, hanem kb. 2-3 méter mélyen kellett kifejtenie a hatását. Ezt némi tapasztalat után lehet érezni, a halak jelzik is a helyes etetést kapásaikkal.

A kész etetőanyagot természetesen áttörtem, ami a vízközti horgászatnál még fontosabb!

A csalikat hűtőtáskában hoztam, ez a nyári időszakban nagyon lényeges, az élő csalik legnagyobb ellensége a meleg. A vízközti horgászat fő csalija a csontkukac, melyből szűk 1 liternyi volt nálam. Ezt kevés pinki és giliszta egészítette ki.

Mindent magam mellé készítettem.

A hosszú bothoz legalább 3 méteres erős és könnyű nyél, damilos szákfej kell.

Az apróságok, amik a szerelékhez kellenek. Sörétólmok, cseppólmok, előke és fő zsinór, szilikoncső az úszó rögzítéséhez, illetve keszeges horgok.

Az orsók közül a Black Frighter Bolot választottam, méretével, pici súlyával ez illik a bothoz.

A bot főbb adatai.

A bot összerakását mindig a spicc felől kezdjük, ügyeljünk a csúszó gyűrűkre, melyek a jó bolognai botokon a bot saját anyagjából készült pici csövecskékre vannak kötve. Elcsomagoláskor pont fordítva járjunk el.

A Benzár Allround Bolo remek, gerinces, gyors és könnyű pálca. Nemcsak folyóvízre tökéletes, a mély állóvizek horgászatában is jó hasznát vesszük az érzékeny, fixre szerelt versenyúszók és a hosszú eresztékek esetén. Ereje megfelelő a keszegek, kárászok, pontyok és márnák horgászatához.

A főzsinórt a helyszínen tekercseltem fel, egy vödör és kevés víz segítségével.

Állóvízi horgászatra a hosszú bolohoz 2-6 g körüli úszók kellenek.

Erre a napra egy 2,5g-os került a zsinórra 3 db szilikoncsővel rögzítve. Ezt a méretet a vízközti horgászathoz választottam. 2-4 méter között valahol megtalálhatók a keszegek a kikötőben, nem árt a minél lassabb süllyedés, de csak az első méter után, mert a szélhajtó küszök és a kicsi gardák a víztetőn járőrőznek.

A szerelék egyszerű volt, 5 db 0,5g-os sörétből fő ólmozást készítettem és 0,07g-os ólmokból jelzőnek 2 db került a zsinórra. A horgok közül az Excalibur Bream 14-es méretben került a 0,12-es Benzár Mono Leader előkezsinórra.

A vízközti horgászat technikája is egyszerű, horog be, egy kis gombóc az úszó mellé…

… egy lövés csonti…

Kapás, bevágás, fárasztás.

Merítés.

Itt érdemes egy pillanatra megállni. Az lenne a logikus, hogy a lőtt csonti után dobjuk be a horgot, de ebben az esetben a csontira összeugró szélhajtó küszök, gardák és kisebb balinok nagyon zavarnák a horgászatot. Nyertem ezen a vízen már spiccbotos versenyt balinokkal, akkor pont fordítva tettem, csonti lövés, majd be a horog.

A horgászat elején kisebb dévérek jelentkeztek.

A gardák is aktívak voltak.

Néhány bagoly keszeg is beköszönt.

Majd egyre szebb dévérek szorították ki az apróságokat.

Egy másik szépség.

A legszebbek a kétkezes, fél kiló körüli dévérek voltak.

Minden keszeg szabadon úszhatott el.

Másnap délelőtt újra kimentem a kikötőbe, ezen a szemerkélő esős reggelen már teljesen más halösszetétel fogadott, kisebb karikák, lapos keszegek, tenyeres dévérek, tavalyi balinok húzták el a csontit. Ez csak a folyóvizeinken és a hozzájuk kapcsolódó öblökben, holtágakban, kikötőkben fordulhat elő. Minden nap más, ezért is szép a természetes vizek horgászata. Amint a Tisza és a Maros horgászható lesz, megpróbálom az igazi folyóvízi bolognai botos horgászatot, tehát tiszai és marosi úsztatással folytatom ezt az írásomat.

Frankó Zoltán

BENZAR ALLROUND BOLO
27 990 Ft-tól
Részletek
CARP EXPERT ÁTLÁTSZÓ SZILIKONCSŐ
550 Ft
Részletek
CARP EXPERT MONO STRONG VERSENYMERÍTŐ FEJ
5 690 Ft
Részletek
CRALUSSO ZSINÓR GENERAL PRESTIGE
2 520 Ft-tól
Részletek
CXP METHOD FEEDER HANDLE RAKÓS MERÍTŐNYÉL
6 790 Ft
Részletek
EXCALIBUR BREAM COMPETITION HOROG
590 Ft
Részletek
EXCALIBUR HOROG NASE BOLO
590 Ft
Részletek