Barátunk a körforgó!
Megjelent: 2016. december 19. | Forrás: Halmos Mihály

A műcsalik kavalkádjában bizonyára mindenki találkozott már a körforgó villantók valamelyik variációjával. A forgókanalak formája, felépítése, s ezáltal a működése is merőben eltér a támolygó kanalakétól. A tengelyen elhelyezkedő - általában rézből készült – test adja meg a középpontját, a fix tömegét a csalinak, valamint a kanál, más néven levél rezonanciakeltő hatása felel az inger kiváltásáért, amely majd a várva várt kapást fogja előidézni.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok pergető horgásznak a forgókanál adta meg a lökést a kezdeti sikerekhez. A technika elsajátítása nem okozhatott problémát, kezdő pergetők is könnyedén elboldogultak velük, ugyanis kidobás után nem volt más egyéb feladat vele, csak be kellett tekerni a kellő tempóban és szerencsés esetben a kapásokban, fogásokban sem volt hiány.

Árnyék borult a sekély sárréti csatornára, elő hát a műcsalikkal!

A körforgózás tehát nem bonyolult dolog, sőt a működése sem az. Vontatás közben a tengely a ráhúzott testtel együtt végig egy vonalban halad. Az irányából nincs kitérés, billegés, egyéb mozgásváltozás, a vibrációt a levél adja le, ahogyan forog a tengelye körül. Lassú tempónál kisebb, míg gyorsabb bevontatás esetén nagyobb sebességgel pörög a kanál, természetesen nagyobb rezonanciát is keltve ezáltal. Fontos megjegyezni, a leadott rezgés minősége a levél formájával befolyásolható!

Gold Star forgókanalak kettes, hármas, négyes méretben

A körforgók témakörében kialakult legnagyobb vitát a működéséből eredő egyetlen hátrányos tulajdonsága, egyetlen létező gyenge pontja váltotta ki. A tengely körüli forgás következtében ugyanis nagy mértékben tekeri meg a zsinórt, a közhiedelemmel ellentétben a fonottat is, még akkor is, ha forgókapcsot iktatunk be a műcsali elé. Sokáig én is „szenvedtem" emiatt, mígnem a józan paraszti észjárás egyszeriben rávilágított a megoldásra. Nem tettem mást, csak annyit, hogy 3-4 dobás után leakasztottam a villantót, és 2-3 méteres zászlót hagyva, az üres zsinórral ostoroztam a levegőben. E mozdulatsor hatására a zsinór visszarúgta magát standard állapotába.

Körforgó villantóval pergetni éppen emiatt nem a legkényelmesebb dolog, de egy kis odafigyeléssel, a fenti példát alkalmazva elkerülhető a stressz. Egy dolog azonban vitathatatlan, az pedig az eredményessége, a fogóssága, amely egyedi tulajdonságából következtethető. Jó megoldás a különféle excentrikus ólomfejek alkalmazása is, melyek megakadályozzák a zsinór csavarodását.

A legegyszerűbb körforgó villantó szerkezeti felépítése

A körforgók villantók működési elvükből fakadóan, az egyedi szerkezetük, mozgási „energiájuk" által keltett erőteljes rezgésekkel dolgoznak. Emellé társul a színhatás is. Vontatás közben kicsit sem hasonlít kishalra, rezonanciakeltésével váltja ki a halak támadó ösztönét. Éppen emiatt rendkívül hatásos csali, a sügértől a harcsáig minden ragadozó halunk eredményesen fogható vele.

A Gold Star körforgó család legcsukásabb modelljeinek számítanak a Parrot-ok. Réztestük jelentős súlyt képviselnek, ezáltal messzire és pontosan repíthetők

Közepes változatai, mint a 3-as méretek a süllő, csuka és balin horgászatában bizonyítottak. Legnagyobb példányai, a 4-es, 5-ös forgók már komolyabb felszerelést igényelnek. Bevontatásuk során fellépő ellenállásuk óriási, hát, ha még folyóvízen történik a horgászat, a hatás megduplázódik, nagymértékben igénybe veszi az orsó szerkezetét

A körforgózásnál az összhatásra kell törekednünk, rögtön az elején, a villantó kiválasztásánál már észnél kell lennünk. Mivel a kereskedelemben nagyon sokféle, eltérő minőségű forgó létezik, figyeljünk oda a részletek kidolgozottságára. A villantó tengelyének egyenesnek kell lennie, kimondottan előnyös, ha a tengelyen apró gyöngy található, mivel ő a felelős a forgórész súrlódástól való mentesítéséért.

Minőségről árulkodik a Gold Star Parrot. Egyenes tengely, súrlódásmentesítő gyöngy, „izgalmas" design

A legkritikusabb szemmel az enyhén domborított levelet kell vizslatnunk. A villantó minőségét azonnal elárulja a vízbe érés pillanatában mutatott viselkedése. Akkor tökéletes a csali, ha a vízbe érés pillanatában azonnal forogni kezd!

A levél alakja, kereksége, vagy hosszúkás, elnyúló alakja sok mindent meghatároz. Állóvízen a széles, lekerekített végűek, míg folyókon, sodró vízben a hosszúkás, elnyújtott, hegyesedő végűek bizonyultak jobbnak.

Fogósnak mutatkozott a Gold Starok között a Heron fantázianévvel illetett verzió is Jó választás a pikkelymintás GS Tinch és Heron. Az univerzálisnak számító 3-as mérettel van esélyünk csukára, süllőre, balinra egyaránt

Speciális és egyben nagyon eredményes villantó típus a dupla levelű változat, amelyet tandemnek is szoktak nevezni. A testen általában két eltérő méretű levelet találunk, erős, intenzív rezgést keltenek, nagy ellenállásuk miatt lassan vontathatók.

Extra hatást keltő GS Stork Tandem villantók

Nemcsak a csali tényleges hosszát, de a rezonanciakeltést is a kétszeresére növeli a dupla leveles változat. Jól látható, hogy a minőségre itt is kiemelt figyelmet fordítottak

Egy jó körforgó villantóval a csatorna teljes szélességét át tudom fésülni

GS Parrot a legcsukásabb piros-fehér színben

A fény és hang ingerekre különösen jól reagálnak a ragadozók, a támadási ösztön kiváltásában megkérdőjelezhetetlen a hatásuk, ezért is a körforgó villantóknak joggal van helyük a pergető horgászok egyre bővülő műcsali arzenáljában.

Forrás: Halmos Mihály

KAMASAKI BLACK BIRD KÖRFORGÓ VILLANTÓ
490 Ft
Részletek
KAMASAKI FALCON KÖRFORGÓ VILLANTÓ
490 Ft
Részletek
KAMASAKI HERON KÖRFORGÓ VILLANTÓ
490 Ft
Részletek
KAMASAKI PARROT KÖRFORGÓ VILLANTÓ
490 Ft
Részletek
KAMASAKI STORK TANDEM KÖRFORGÓ
590 Ft
Részletek
KAMASAKI TINCH KÖRFORGÓ VILLANTÓ
490 Ft
Részletek