Az év hala a kősüllő
Megjelent: 2012. január 06. | Forrás: Szarvas Zoltán

A Magyar Haltani Társaság közvélemény-kutatása, és  szavazati felhívása alapján a 2011-es esztendő hala a kősüllő lett. A "köves", a kistestvér méltán népszerű, s bár horgászata nem tér el drasztikusan a süllőétől, életmódja mégis különbözik valamelyest. Szerencsére.


A fényváltás időszaka kiemelten jó


Az év hala szavazáson általában valamilyen szempontból különösnek gondolt halak futnak révbe, nehezen tudom elképzelni, hogy pl. a ponty egyhamar elnyeri majd ezt a címet. A kősüllő alapvetően folyóvízi hal, s mint ilyen korábban jelentős populációi éltek a Tiszában és a Dunában.


Az ET Jig Fast botjai kiválóan
alkalmasak a kövesek jiges horgászatára


A Dunában a gyakran ellenőrizetlen, éhes horgászok, és a rabsicok tizedelték évekig, míg a Tiszában a ciánszennyezés volt nagy csapás erre a halfajra. Mesterséges szaporítását alig végzi valaki, inkább a süllőt keresik a piacon, azzal sokkal több tenyésztő foglalkozik. Ezért is volt hatalmas csapás, a ciánkatasztrófa, mert azt követően a süllőt mesterségesen pótolni sokkal könnyebb volt, mint a jelentősen ritkább kősüllőt. De a süllőénél rejtőzködőbb (főleg nyári) viselkedése szerencsére megóvta a csíkos ruhás állományt, s mára újra erősödő populációja figyelhető meg.


A Ryobi Arctica kisebb méretű
orsói tökéletesek a könnyűpergetésre


Horgász szemmel a kősüllők jelentős része "el van tűnve" a melegebb hónapokban. Nomen est omen, a kövezéseket valóban kedvelik, általában megtalálhatók és meg is foghatók rajra hajnalban, vagy késő este. Mindannyiunk szerencséjére azonban van egy jelentős állomány, mely a sekély holtágak vízinövénnyel sűrűn benőtt területeit lakja. A jelentős felszíni takarás sűrűjében, szinte állandó félhomályban élnek, inkább csak éjszaka táplálkoznak, és a horgászok nagy tömegei számára láthatatlanok. Ez az egyetlen oka, hogy mára visszaállt az arányuk, pl. a Tisza-tó régióban, s hogy a hidegebb hónapokban ennek számos jelét is tapasztalhatjuk.


Egy érzékeny spicc jól mutatja a kapásokat


Még jóval a cián előtt tapasztaltuk, hogy azon kifolyók környékén, melyek belső oldalán kiterjed, nagy sulyommezők voltak, az őszi vízeresztés környezetében, mely nagyjából egybe esett a sulyom évvégi pusztulásával, nagy mennyiségű kősüllő jelent meg az élő Tiszában. Felvetődhet a kérdés, hogy nem lehet-e, hogy csak a rengeteg kiáramló ivadék miatt gyűltek oda, és eleve is az élő folyóban voltak? A tény, hogy vízeresztéskor kivétel nélkül minden kifolyón ömlik az adott évi apróság a Tiszába, de csak azok a kifolyók tartják a sok a kövest, ahol közvetlenül nagy sulymosok vannak, arra utal, hogy bizony a vízzel jönnek ki a kövesek, és a melegebb hónapokban a sekélyben tartózkodnak.


A Mann's plasztikjai a világszínvonalúak


Továbbá a megjelenésük nem pontosan a vízeresztéshez köthető, hanem a sulyom pusztulásához. Ez minden évben az időjárás függvénye, míg a vízeresztés tervezett időpontja viszonylagos állandóságot mutat (október 23-a utáni hét). Ebből látszik, hogy életterük eltűnése készteti mozdulásra a kövesek csapatait, s jelentős vándorlásra is hajlandóak.


Egy kishallal fogott köves a "régi szép időkből"


Nem mellesleg nyáron az éjszakai kishalazók rendszeresen fogják őket, éppen a kiterjedt növénymezők határában.


Tiszai kősüllő


Horgász szemmel mégis az őszi nagy vándorlás a legfontosabb időszak, ekkor találkozik velük a pecások széles rétege. Ilyenkor a "semmiből" komoly csapataik jelennek meg, s gyakran akkor is jól esznek, ha a nagyobb társaik, a süllők nincsenek étvágyuknál. A zsákmányban messze magasan ilyenkor a legnagyobb a hányaduk. Meglepően mély vizekben is jól érzik magukat, nem ritka, hogy 10-12 méteren találjuk meg a bandát, mely gyakran kis területen, nagy koncentrációban mutatkozik.


A ragadozós zsákmánynak gyakran része a kősüllő is


Kiváló csali a razbóra, vagy bármi más kisebb halfaj, megeszi a vörösszárnyúk, bodorkák apróságait, és a természetesen a snecit is.


A kövesek állományát ma még védeni kell!


A legnagyobb sikert mégis akkor arathatjuk, ha műcsalival bukkanunk rájuk, mert igen jól reagálnak a kis gumihalakra és twisterekre, és rájuk pergetni, aktív, élvezetes tevékenységnek számít. Amíg a víz csak hűlöget, és 10 fok felett van, kiemelten jó időszak a kora hajnali és a késő esti fényváltás. Ekkor a nappal még passzívabb egyedek is vadászatra indulnak, s teljesen megváltozik a helyzet. Ahogy még hűvösebb lesz a víz, már egész nap jól foghatók.


Az egyik legjobb nappali műcsali szín a "motoroil" barna


Érdekes, hogy hagyományos twisteres és gumihalas technikák helyett sokkal gyakrabb vendég a vertikális csalin. Itt abszolút tetten érhető a süllőtől való különböző táplálkozási szokása. Ha függőleges irányba is megmozdul a csali, ha aktívabb mozgatással kínáljuk fel a plasztikot, sokkal több köves veszít rajta, mintha simán kidobjuk és szakaszosan visszahúzzuk a csalit. Ez abszolút nem véletlen, vagy kiscsoportos megfigyelés, ezt a jelenséget elég komoly merítésből ismerjük, s minden gyakorlott vertikális horgász meg tudja erősíteni. Mintha hosszabb, vagy intenzívebb "késztetést" kellene adni a kövesnek, a kapáshoz. A süllő hamarabb ráront a műcsalira, így bizonyára sokszor veszi el a falatot a köves elől, s gyakrabban jelenik meg a zsákmányban, mint kistestvére. Ez egészen biztosan fajspecifikus tulajdonság, a mint tényező, fontos lehet abban, hogy a kősüllők állománya így felzárkózhatott a cián után.


Az Arctica és a köves


A Tisza-tó vízkezelője, a Sporthorgász Nonprofit Kft. egyébként a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetségének szakmai ajánlására a kősüllőt kiemelt figyelemmel kíséri, és az állami szabályozásnál jobban védi a Tisza-tavon. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb kifogható méret 25 cm, és naponta összesen 3 db vihető el belőle, ami beleszámít a "nemeshalas" 3-2-es kvótába. Ezzel párhuzamosan a helyi horgászrend a zsilipek környezetében mindkét irányban 50 méterre általánosan tiltja a horgászatot, ahonnan a jó időszakokban korábban kövesek garmadáját vitték el bizonyos körök - gyakran semmilyen szabályt be nem tartva.


A visszaengedésekről sem szabad megfeledkezni!


Már csak a Dunán kellene hasonló rendet tartani, ahol jelenleg még (tisztelet a kivételnek!) jobbára halász Kft-k rablógazdálkodása zajlik. Szinte ellenőrzés és megfelelő szabályozás nélkül hordják belőle a halat, amit a természet megteremt. Nagyon sok helyen még az ellenőrzési kötelezettségüknek sem tesznek eleget, így a rabsicok is élik világukat több szakaszon. Remélhetőleg a jelenlegi kormányzat állja a szavát, és a következő halászati törvény megteszi majd az első lépéseket a természetes vizeink halászmentesítésének irányába. A Duna és élővilága is megérdemelné már ezt! A Tisza-tó most kiváló példáját nyújtja annak, milyen halgazdag tud lenni egy nagy víz is, ha ésszerű gazdálkodás folyik rajta, és megfelelő halőrzés, és telepítési szerkezet működik rajta.

ENERGOTEAM EUROJIG TWISTERFEJ
260 Ft-tól
Részletek
MANNS SHAD
950 Ft
Részletek
MANNS TWISTER
950 Ft
Részletek