Az éjszaka csodája
Megjelent: 2011. július 18. | Forrás: Székely Zoltán


   Már egy hónapja szokatlanul meleg van, hol folyik a Duna-ág, hol nem, napsütéskor szöszmő borítja be a víz felszínét, ívás van, egyre nagyobb a forgalom is. Szóval, nem igazán ideálisak a körülmények és ez meglátszik a pontyok kapókedvén is. Valamit ki kellett már találnom, mert nagyon viszketett a tenyerem egy kis pontyfárasztásra.


Még világosban elrendeztem mindent a stégen


A bojlizás, a balektavakon halat csépelés, nem igazán vonz, ezért elhatároztam, megpróbálom az éjszakai pecát. Szerencsémre a víz is megindult egy kicsit, így még nagyobb lelkesedéssel készültem az esti pontyvadászatra.


A nappali kapástalanságban mindössze két ilyen keszeget fogott a szomszéd

Az Arno-k kedvenc,
megbízható
pontyozó botjaim


   A normál fenekező horgászatra szerintem igen alkalmas Arno botcsalád két nagyméretű – a szöszmő miatt - sic gyűrűvel ellátott, nagy terhelhetőségű, igen rugalmas, 120gr-os botját szereltem fel, a 2,70 m-est és a 3 m-est is a Comet Runner orsóval, melyeken 30-as Carp Expert zsinórok várták a pontyok szakítópróbáját. A szerelék a nálam nagyon bevált lapos-bordás etetőkosárból, alatta-felette rövid előkén, sokat bizonyított Gamakachu pontyhorgokból állt.


Közeleg az alkony, már az elvadult némakacsa is elülni készül, remélem, jön az éjjeli pontyok ideje

Az alsó horgot Techno-pufival lebegtetem
meg, így feltűnőbb és a kosár felett libeg


Az alsó horogra tűzött Carp Expert üveges, speciálisan aromásított kukoricát egy technopufival lebegtetem meg, a felső szabadon lifegett az áramlásban. Az önetetőbe vonzó aromájú Carp Expert zacskós kaját nyomtam, melyet forrázott kukoricadarával kevertem.


A háromfékes, masszív
Comet Runner 50 orsó pontyozó fenekezéshez kiváló, az egyszerű,
de még áramló vízben is
fogós szerelékkel a legtöbb
vízen megállja a halat

Csiptetős kapásjelzők, melyek előnye, hogy bevágáskor könnyen leesnek a zsinórról/ki is kell kötni/, így nem akadályozza a fárasztást, szétszedhetők és üregüket tetszés szerint súlyozhatjuk vagy világítópatront is tehetünk beléjük


Még világosban mindent előkészítettem, sőt a csiptetős kapásjelzőkbe is betöltöttem az aktivizált világítópatronokat, ugyanis a rovarok miatt nem kedvelem az erősen kivilágított stéget /csak a kötelezően előirt jelzésnyit alkalmazom/, inkább fejlámpát használok, így ha történés van, kezeim szabadok és a fény mindig ott van, ahova nézek. Annyira bíztam a sikerben, hogy még a nagyméretű Gold Star merítőt sem felejtettem a bottartó mellé készíteni.
   


Fej és egyéb lámpák
sokféle változatát hozza
forgalomba az Energofish

A világítópatronnal töltött kapásjelző
 még a vaku fényében is jól világít,
hát még sötétben.


A sárgásszürke alkony lassan feketébe sötétült, a szomszéd félnap alatt fogott két keszeggel feladta, a békák pedig hangulatos brekegésbe kezdtek. A vacsora utáni finom bor szétáradt bennem, kellemes bizsergés közepette kattintottam fel fejlámpámat a csalizáshoz. Ilyen szép, meleg este még akkor is érdemes kiülni a vízre, ha nincs kapás, de nekem egy negyvenperces várakozás után beejtette valami a kapásjelzőmet.


Az első pontynál még nagyon izgultam

Az éj sötétjében ez a pillanat még izgalmasabb


Dévérre gyanakodtam, de a bot megemelése után azonnal éreztem komolyabb hal van a horgomon. Felkattintottam a fejlámpát, hogy lássam a zsinórt, és kezdetét vette a fárasztás. A márciusban betelepített pontyok is oly annyira megerősödtek, úgy forognak a folyásban, bizony tartani kell a botot rendesen és a fék sem baj, ha nincs teljesen beszorítva/a szomszédomnak elvitte a botját és a lerántott orsó még az elektromos kapásjelzőt is széttörte!/.


Jó bot, jó szerelék, jó ponty, így tökéletes az éjszakai horgászat!


A gyenge fénypásztában lassan feltűnt egy bő kétésfeles potyka sziluettje, melyet hamarosan megpipáltattam, majd a merítőbe tereltem.


A pipáltatás éjszaka még fontosabb,
mert a sötétben könnyebben mellémeríthetünk

Na ez is megvan!


   Szóval az éjszaka leple alatt esztek!- súgtam, miközben a szákba csúsztattam. Nem kis öröm töltött el, mert bíztam benne, hogy valamire rájöttem és lesz még folytatása a dolognak. Kicsit elbambulhattam, mert egy óra multával arra kaptam fel a fejem, cicereg a baloldali botom orsójának fékje, a kapásjelző már le is esett a zsinórról.


A bandanagy
4,86 kg-ot nyomott

A harmadik pontyot még
egy éjjeli lepke is megcsodálta


Na ez komolyabb, mindjárt tapasztaltam, mert elrohant a mederben. Mikor kipilledt, lassan, csak métereket nyerve sikerült magam felé terelni, de a fejemen imbolygó fénytől a stég előtt úgy megijedt, hogy újfent húsz méteres vágtába kezdett, igaz evvel el is hagyta az ereje, hamarosan a merítőbe kötött ki.


Az éjszakai kísérlet csodás terítéke


Öt kiló körülire saccoltam a szép tőpontyot. Valami édes elégedettség szállt meg, miután mindent lerendeztem és újra a botok mögé ültem. Éjfél körül megjött a harmadik is, az első párja és én nem csak sikertől telten, de egy kicsit büszkén is csomagoltam össze, na csibészek, mégsem bújtatok el előlem az éjszaka leple alatt! A készségek és én is jól vizsgáztunk!   

CARP EXPERT UV ZSINÓR 150M, 300M
1 050 Ft-tól
Részletek
ENERGOTEAM NIGHT WASP FEEDER VILÁGÍTÓPATRON
320 Ft
Részletek
TECHNOPUFI NATÚR ÉS SZÍNES
320 Ft-tól
240 Ft-tól
Részletek