Újra a Pó-deltában - 2. rész
Megjelent: 2011. július 22. | Forrás: Nagy Levente
Mielőtt rátérnék az éjszakai pergetésre és folytatnám élménybeszámolómat, fontosnak tartok tisztázni néhány dolgot!
Mindannyian már többéves pergetői tapasztalattal rendelkezünk viszont a harcsapergetésben még „tanoncok" vagyunk, így aki konkrétumokat próbál leszűrni soraimból annak tudnia kell, hogy észrevételeink csupán a tavalyi három és az idei tíz éjszaka tapasztalataira támaszkodnak, melyek más időszakban, más helyszínen nem biztos, hogy megállják a helyüket...

 


Minden nap erre a pillanatra vártunk…
lassan indulhat az éjszakai pergetés.


Nehéz lenne mind a tíz éjszaka eseményeit részletesen sorokba foglalni, ezért arra gondoltam hogy, először néhány mondatban összefoglalom az elért eredményeket, majd kiemelek néhány gondolatot, melyet körülírva talán sikerül felidézni az éjszakai harcsapergetés körül forgó állapotokat, átélt élményeket.

Annak ellenére, hogy Európa egyik legjobbnak tartott harcsás vizén pergettünk nem volt könnyű dolgunk, keményen meg kellett dolgozni minden egyes halért!


Nem éppen ezekért
a halakért jöttünk…

…de azért ez a kis harcsa is mosolyt csalt  arcunkra.


Több dolog is volt, ami megnehezítette a halfogást, és megválaszolatlan kérdéseket merített fel bennünk. Az egyik ilyen, a dagály-apály jelenség.
Mivel közel voltunk a tengerhez naponta akár egy métert is apadt, vagy éppen nőtt a folyó vízszintje, mely biztos vagyok benne, hogy hatással volt a harcsák táplálkozási szokására.

Túránk első felében a harcsákat mind a dagály tetőzésekor, valamikor 10 és fél 11 között akasztottuk, ami arra engedett következtetni, hogy a harcsák ebben a rövid fél, egy órában táplálkoznak. Se előtte, se utána egyetlen kapásunk sem volt, de rablást sem halottunk.

Az első néhány éjszaka tapasztalatai alapján szinte biztosak voltunk ebben a dologban, egészen túránk utolsó néhány napjáig, amikor a biztosnak vélt elméletünk teljesen összedőlt. Az ott töltött tíz nap három legnagyobb harcsáját éppen apályban sikerült akasztani!
Abban biztosak vagyunk, hogy ez a dagály-apály jelenség ugyanúgy, mint a holdállás
(mondjuk a kettő összefüggésben áll) befolyásolja a harcsák táplálkozási szokásait, de ez a két hét kevés volt arra, hogy erre a hogyanra választ kapjunk.


Ez a hal már jobbnak ígérkezik

 


Nem a legszerencsésebb az akadás, viszont ez a hal
könnyen bekerült a csónakba.

Mindjárt meglesz.

 


Túránk első ügyesebb harcsája.

Néhány fotó után ment is vissza.

 


Egy SALMO FATSO
wobblerrel sikerült becsapni.


A másik bosszantó dolog, ami talán még nehezebbé tette a halfogást, hogy éppen a tengerből ívásra, vagy táplálékszerzés céljából a folyóba felúszó csefalók vonulásának kellős közepére terveztük ezt a horgásztúrát, persze ezzel a dologgal előre nem számoltunk.


Fotó szinte minden halról készült.


A folyóban millió számban volt jelen a csefaló, mely a harcsák legfőbb táplálékát jelentette ebben az időszakban. Szerintem az egész folyóban nem volt olyan négyzetméter, ahol ne lett volna néhány száz ebből a halfajból.  


Az első hal, mely igazán
megdolgoztatta Attila barátomat.

Mindjárt feladja
 a küzdelmet.

 


Itt már a
segítség
 is elkelt.

Egy biztos fogás, ügyelve
 a hal szájában
lévő horogra, aztán…

 


…húzzad.

Gyönyörű hal.

 


Ezt a halat a tavaly is már bizonyított SALMO PERCH-el sikerült akasztani.


Hatalmas szerencsére volt szükség ahhoz, hogy a sok száz, ezer hal közül éppen a mi wobblerünket válasszák „harcsáink".
A nagy halbőségnek köszönhetően a harcsák táplálkozási ideje a minimálisra, csupán néhány percre szűkült. Ha ebben a néhány percben jó helyen voltunk és a szerencse is mellettünk volt, akkor tudtunk halat fogni, ha meg nem, akkor kapás nélkül tértünk vissza a táborba.

Persze a szerencse a horgászat minden műfajában nagy szerepet játszik, de ez az egész állapot, jelenség nevezzük bárminek, nagyban rontotta esélyeinket.

-    folytatása következik-